Sziasztok, Drágáim!
Őszintén sajnálom, amiért ismét eltűntem, de a meló mellett nincs semmire időm. Reggel felkelek, megyek dolgozni, 10re hazaérek, és akkor már nincs kedvem semmihez, ráadásul a gépem is elszállt. De összekapom magam, csak Miattatok, mert nagyon fontosak vagytok nekem! Tudom, hogy ez most igazságtalan lesz, de kérlek, írjatok kommentet, hogy milyen volt a fejezet, vagy, hogy menjek a francba, hogy ilyet kérek, vagy akármit - hogyha még olvastok! Sokat jelentene nagyon! Hosszabb résszel jöttem, mint szoktam, hogy kicsit kiengeszteljelek titeket. Remélem tetszeni fog!
Nagyon sok ölelés Nektek!
__________________________________
„ Robert Pattinson lecserélte régi-új barátnőjét? A kép szerint igen, ugyanis a Hollywood-i szívtipró újabban egy igen csinos, barna hölggyel tengeti mindennapjait. Robert Seattle városában forgatja legújabb filmjét, itt ismerkedet meg a feltörekvő modellel, aki minden jel szerint igyekszik elcsavarni új barátja fejét. Egyre gyakrabban jelennek meg együtt, legutóbb pedig egy bárból botladoztak ki, erősen ittas állapotban, miközben lencsevégre kapták őket a paparazzik. Reméljük Robert nem így akarja szőke barátnője tudtára adni, hogy vége. „
Hát ez a nap egyre jobb, pedig még el se kezdődött. Lecsaptam a laptopom, és lerobogtam a konyhába egy frissítő kávéért. Félúton majdnem leestem a lépcsőn, mert idegbajom közepette nem figyeltem az utánam szálló leplemre, aminek a végére ráléptem és a korláton csimpaszkodva végeztem.
Kinyitottam a szekrényt hogy kivegyek egy csészét a kávéhoz – amitől szellemi felfrissülésem vártam – de kicsúszott a kezemből, és darabokra törött.
- AAAAJJJJ! – kiáltottam rá az ártatlan darabokra, és szinte láttam, hogy ártatlan pillantással néznek rám. Kira jelent meg a lépcső mögül, értetlenkedő tekintettel, de egy pillantással elfojtottam a kérdését.
- Ne is kérdezd. Ez életem legrosszabb napja, és még hátravan belőle 18 óra! – panaszkodtam majd leroskadtam a székre. Legjobb barátnőm most sem hazudtolta meg magát, odasietett hozzám, hogy a karjaiba zárjon. Nagy nehezen lenyugodtam, miközben hatalmas levegőket véve gondoltam arra, hogy minek higgyek egy pletyka weboldalnak? Mindig hazudoznak mindenről, és nem lehetek olyan hülye, hogy ezt beveszem.
- Jobb már? – kérdezte Kira, s mikor bólintottam, akkor elvigyorodott majd leült a tv elé. Alig pár perccel a rehabilitációm után jött a kedvenc műsorom, amiben mi másról beszéltek, mint Rob „új kedvencéről” - ahogy ők mondták – és a pumpa ismét felment bennem.
- Kapcsold, el ezt az adót különben felrúgom a tv-t! – szóltam, és befogtam a fülem. Mikor véget ért, Kira kikapcsolta a készüléket és leült mellém.
- Szóval ez volt a baj… - kérdezte és én bólintottam.
- Szerinted? – tettem fel a kérdést, mire barátnőm rám nézett és vett egy nagy levegőt.
- Szerintem egy nagy kamu az egész. Rob csak adott egy autógrammot, és a csaj megölelte. Ennyi. A körítés pedig hazugság, mint ahogy minden bulváros hír. – hadarta el egy szuszra, majd bíztatóan rám mosolygott.
- Biztos? És ha nem?
- Akkor te a tv-t rúgod fel, én meg Robot. Megegyeztünk? – kérdezte, majd kitört belőlünk a röhögés.
- Na, beszélni is akartam veled. Képzeld, utazok haza. Jönnek a vizsgák, és még az anyag sincs meg, amit tudnom kellene. Szóval holnap indulok haza, és bejárok az órákra, hogy ragadjon is rám valami.
- Hűha. Nem viszel engem is? – kérdezte vigyorogva.
- Tőlem jöhetsz! Lakhatsz nálunk… - válaszoltam kivirult tekintettel, remélve hogy nem csak viccelt.
- Á nem lehet. Lucassal elmegyünk olyanfélére, mint ti Robbal. Csak mi ketten. Annyira édes. Azt hiszem, szerelmes vagyok… - pironkodott.
- Drágám én ezt már rég tudom! – szóltam és rámosolyogtam.
- Honnan? – szögezte nekem a kérdést meglepett arccal.
- Ugyan már! Látszik! Tök boldog vagy minden percben, mintha a föld felett lebegnél. Jó neked…
- Jajj ne legyél már ilyen! Ha-zug-ság, érted? Rob szeret téged, te is őt, szóval mindenki boldog! Ne csináld magadnak a drámát!
- Igazad van. Na megyek összepakolok és foglalok jegyet. – adtam egy puszit a homlokára, és felmentem a szobámba.
Annak ellenére, hogy csak pár cuccot akartam vinni, 2 bőröndöt sikerült összehoznom, plusz egy kis táskát. Felmentem a netre, és lefoglaltam az első Magyarországra induló gépre egy jegyet. Holnap 15 órakor indul. Gyorsan felhívtam még aput – az igazi apukám, aki magyar – és elújságoltam neki, hogy visszaköltözök hozzá egy időre. Természetesen ő nagyon örült a hírnek és lelkesen megígérte, hogy amint leszáll a gép, ott fog vári kocsival.
Végre az első jó esemény ma. Jó lesz végre hazamenni, mert egy kicsit már elegem van a New Yorki levegőből. Mikor még Magyarországon éltem, nem törődtem azokkal az apró, de mégis elengedhetetlen dolgokkal, amik boldogabbá tesznek. Ilyenek például a szülők. Mindegy gyerek arra gondol, milyen jó lenne a barátnőjével vagy a barátjával együtt lakni, távol a szülőktől. Nos, én is így voltam vele, de most így visszatekintve már annyira nem tűnik jó ötletnek. Nagyon hiányoznak a szüleim, az együtt töltött esték, reggelek és minden perc. Hiányzik a csönd, a nyugalom. Annak ellenére, hogy Budapest főváros, nyugodtnak mondható, ami most nagyon jól fog jönni. Egy biztos. Ki fogom élvezni minden pillanatát az ott tartózkodásomnak. Jut eszembe. Annak ellenére, hogy most utálom Robot, azért nem ártana felhívni és közölni vele következő úti célom. Szóval felkaptam a telefonom és tárcsáztam a számát. Kicsenget, de mily meglepő… rögzítő…
- Szia, én vagyok. Öhm… gondolom, forgatsz, szóval azért hívtalak, hogy megmondjam, egy időre hazaköltözök Magyarországra. 2 hét múlva lesznek a vizsgáim, és még semmit sem tudok. Úgyhogy ez elkövetkező 2 hetet Budapesten fogom tölteni, és még további 1 hónapot. Egy ideig nem fogunk találkozni, de lehet, hogy most nem is érsz rá foglalkozni velem, mert mindennapod azzal a csinos barna lánnyal töltöd. – igen tudom, tiszta hülye vagyok, de nem bírtam ki, egyszerűen kikívánkozott – Mindegy. Majd hívj fel, ha rámérsz. Szia.
Ahogy letettem a telefont máris megbántam, hogy szóba hoztam ezt a marhaságot. Most fel fog hívni és leteremt, hogy még mindig olyan naiv vagyok, hogy hiszek a pletykáknak… De akkor is. Nem bírtam ki. Ennyi. Majd megmagyarázza és kész.
Délután még elmentünk a lányokkal kajálni egy kínai étterembe. Egyikük sem hozta fel a Rob témát, és jól is tették. Rob azóta sem hívott, és kezdtem azt hinni, hogy tényleg igaz a pletyka, de ahogy előzetesen megígértem magamnak, nem foglalkoztam vele.
Amint hazaértünk, lezuhanyoztam, és lefeküdtem aludni. Pár óra múlva a telefonom csörgésére ébredtem fel. Résnyire kinyitottam a szemem, hogy megnézzem ki az. 3 betű állt a kijelzőn.
- Halló? – szóltam bele.
- Én vagyok. Mond, csak miért hagysz ilyen hülye üzeneteket? – ripakodott rám, ami azonnal felébresztett. Szinte felpattantam az ágyon.
- Én hagyok hülye üzeneteket? Legalább adok valami hírt magamról, nemcsak eltűnök egy hónapra és kész. – válaszoltam felemelt hangsúllyal.
- Tudod, telefonáltam volna, ha lett volna idom rá. – szólt nyugodtabb hangon.
- Ó szegény, szóval nem volt rá időd? De azzal a kis barnával piálni, meg ölelkezni volt időd nem? – kikeltem magamból teljesen. Hát mit képzel ez magáról?
- Sajnálom, hogy szórakozok is, nem csak dolgozok éjjel nappal. – mondta egykedvűen, mire a lélegzetem is elakadt.
- Hogy mondtad? – kérdeztem vissza
- Jól hallottad. Nemsokára már az lesz, hogy Rob, nem mehetsz sehova nélkülem!? Elmentünk piálni, jól éreztünk magunkat és akkor mi van? Te is szoktál bulizni, menni.
- Csakhogy a barátnőimmel, és nem fényképezkedek pasikkal a paparazzik előtt.
Mellesleg, nem akarom megszabni az életed. Csak ha már kétértelmű dolgokat művelsz, legalább bújnál el!
- Semmi kétértelmű nem volt ebben, csak megölelt… nem fújd fel a dolgokat!
- Tudod mit? Igazad van! Most azonnal felöltözök, és lefényképezkedek az első jóképű pasival, aki az utcán szembe jön velem.
- Jézusom Zoé, csak egy rajongó! Autógrammot kért, és jóba lettünk. Már ez is baj? - kérdezte
- Én is CSAK egy rajongó voltam… - közöltem.
- Igen, de már nem az vagy, szeretlek, tudod jól, de ennek ellenére a hangpostán keresztül szidsz le apró marhaságok miatt, amikről nem is tudod, miért vannak.
- Sajnálom, de nem voltam felkészülve arra, hogy csajokkal látlak ölelkezni, amikor már 3 napja semmi hír nincs rólad…
- Figyelj, tudtad, hogy mit vállalsz, amikor összejöttünk. Ez hozzátartozik az életemhez a folyamatos pletykálás és hazudozás. Azt hittem már megszoktad…
- Rob ezt nem lehet megszokni, csak alkalmazkodni, de néha nem megy, sajnálom. Bocsánat hogy ismét raboltam az idődet – azzal rácsaptam a telefont. Igen, tudom. Tényleg iszonyatosan gyerekes viselkedés volt az előbbi, de ilyenkor képtelen vagyok kontrollálni magam. Egyszerűen csak jönnek a szavak.
Ez alatt a pár másodperc alatt teljesen felébredtem, és hiába erőltettem a szemeim, hogy lecsukódjanak, azok kitartóan nézték a plafont. Vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak, de nem ment.
Reggel mikor felébredtem és az órára néztem, teljesen kiborultam, mert már fél 11 volt és még mindig pizsamában voltam. Kipattantam az ágyból, és mint a tornádó körbeszáguldottam a lakáson. Szerencsémre Lucas pont jött Kiráért, így el tudtak vinni a reptérre és meg is várták velem a beszállást, közben artikulálva elmeséltem nekik az előző éjjeli telefonbeszélgetésem az állítólagos barátommal. Ekkor eszembe jutott, hogy mivan ha mégse történt meg és csak álom volt, de ezt a feltételezésem azonnal megsemmisült, amikor megláttam, hogy a bejövő hívásoknál Rob neve szerepel, pontosa tegnap hajnalban fél 2 kor. Kira és Lucas megnyugtattak, hogy ez semmiség, és biztos ki fogunk majd békülni. Hát egyszer biztosan, de egy ideig biztos nem vagyok kíváncsi rá. Eljött a felszállás perce is, és elbúcsúztam Kirától majd Lucastól is, és felszálltam a gépre. Kikapcsoltam a telefonom, és ahogy leültem az ablak mellé, szinte azonnal álmiba repített a gép.
A légi kísérő ébresztett fel, hogy 5 perc és leszállunk. Izgatottan néztem ki az ablakon, és ahogy a tudatomra jutott, hogy otthon vagyok, rögtön jobb kedvem lett. Leszálltunk, és rohantam a kijárat felé, és apu nyakába vetettem magam.
- Szerbusz, kincsem milyen volt az út? – kérdezte jókedvűen. Ahogy belenéztem a mogyoróbarna szemeibe, rögtön úrrá lett rajtam a gyermeki izgatottság, a városom iránt.
- Végigaludtam… - válaszoltam vigyorogva. Beszálltunk és azt hittem hogy ez a nap már csak jó lehet ezek után.
- És mi van a híres barátoddal? – érdeklődött szórakozottan.
- Mosolyszünet van… - mondtam egykedvűen.
- Ne aggódj, biztosan rájön, hogy pótolhatatlan vagy, és többet semmi hülyeséget nem követ el… - nyugtatott meg, és meglepetésemre felnevettem.
Háromnegyed óra volt az út haza, és kipattantam a kocsiból, kivettem a csomagjaim, és ahogy kinyitottam a kaput, Gombóc rohant felém iszonyatos sebességgel.
- Gombóóóóc, tiszta nyál vagyook! – kiáltottam fel kacagva. A hűséges labrador retriever kutyusom szétnyalta az arcom, de megérte. Annyira hiányzott már. Megdögönyöztem, majd átlépve rajta, beléptem a házba, ahol mindig otthon éreztem magam. Semmi csicsa, 3 egyszerű szoba, 1 konyha, fürdőszoba, nappali és kert. Ennyi volt, mégis jobban a szívemhez nőtt, mint a másik otthonom, ahol anyuval és a másik apukámmal laktam. Vagy a New Yorki lakás. Másik anyukám egy hatalmas ölelést adott. Amíg vacsoráztunk, meséltem magamról, hogy mik történtek eddig velem, és hűségesen itták minden szavam. Kaja után ledobtam magam a jellegzetes illatú kanapéra és összegömbölyödtem rajta.
Másnap reggel így ébredtem. Gombóc az ágyamnál – vagyis a kanapénál - aludt, és a ház új lakója Zokni – vörös és fehér cirmos cica - is összegömbölyödve heverészett a lábamnál. Felkeltem reggelizni, elköszöntem anyuéktól, és bementem a suliba, füzettel és tollal megpakolva, hogy tudjak is valamit. Még este megbeszéltem egyik régebbi barátnőmmel hogy talizunk a suli előtt. Szinte egymás nyakába vetettük magunk, és percekig így álltunk. Összegyűjtöttük még a többi csajszit is, akivel jóban voltunk és így sétáltunk be a suliba, egészen pontosan az első emeletig, jobbra az első teremben lévő 6ik sor, harmadik padjáig. Lelkesen kérdezgettek rólam, Amerikáról, és mindenről, ami az eszükbe jutott. Miközben beszélgettünk elkezdett rezegni a telefonom, természetesen Rob volt az. Már tegnap hívott 2x is, de egyszer sem vettem fel. Gyorsan kinyomtam és eltettem mielőtt még Alexa elolvashatta volna mi áll a kijelzőn.
- Csak nem a barátod? - kérdezte
- De. - válaszoltam egykedvűen.
- Hogy hívják? – kérdezte, na, erre a két szóra a gyomrom görcsbe rándult. Fénysebességgel repkedtem a nevek a fejemben, hogy mit mondjak, majd végül egy igen praktikus névre esett a választásom.
- Róbert. Róbertnek hívják. Csak nincs kedvem felvenni, mert összevesztünk…
- Min?
- Ne haragudj, de most nem akarok erről beszélni. - Megértem, sajnálom, hogy felhoztam a témát. – mondta majd rámmosolygott. Visszamosolyogtam, de igazából csak a Róbert néven nevettem magamban. Furcsa volt hosszú óval kimondani.
Elkezdődött az óra, és már a tizedik percben meguntam az egészet. Majdnem elaludtam, amikor felfigyeltem az egyik bulvárlap oldalára, amit az előttem ülő Niki olvasott. Felpattantam a székemről, kikaptam a kezéből és elkezdtem olvasni. Ki másról lett volna szó, mint Robról, aki önfeledten csókolózott azzal a barna csajjal. Az egyetlen, amire felfigyeltem, hogy a csajt már nem modellként, hanem színésznőként emlegetik. Ekkor felnéztem az újságból és minden tekintet rám szegeződött.
- Kedves Zoé, lehet, hogy New Yorkban ez a megszokott viselkedés, de lenne szíves eltenni az újságot? – ripakodott rám a tanár. Eleget tettem a kérésének, majd lecsúsztam egy kicsit a székemen.
Végigszenvedtem az órát, de folyamatosan ez a kép volt a fejemben. Alig lépett ki a tanár az ajtón, Niki azonnal felém fordult.
- Ugye milyen durva? – mutatott Rob képére az újságban.
- Mi is? – kérdeztem vissza
- Hát hogy a csaj egyik percben még majdnemmodell, a másik percben már színésznő és Robbal smárol. Tuti bejön neki, és ezért ajánlotta be egy szerepre, hogy nyilvánosan is együtt tudjanak lenni. Csak azt a másik lányt sajnálom akivel Rob tényleg jár… - ekkor felkaptam a fejem.
- Kivel is jár? – kérdeztem. Nagyon reméltem hogy egyik újságban sem volt benne a képem. Vagyis benne volt. A kép, amiről Zara felismert. Szerencsére nem volt valami túl jó minőségű, de azért mégis féltem a választól.
- Valami szőke csajjal, de nem tudni, hogy néz ki, mert még egyik paparazzi sem tudta lekapni. De állítólag szép, és kedves… és elvileg Rob is szereti csak akkor nem értem, hogy miért akar ezzel a barna unszi csajjal lenni.
- Aha, értem. – válaszoltam nyugodtan, de a szíve még mindig ezerrel kalapált.
- Rob fanatikus rajongó vagyok… - magyarázta meg az infókat Niki kissé pironkodva. Bólogattam bőszen, és közben elővettem a telefonom, és titokban lefényképeztem a képet az újságban, hozzácsatoltam az üzenetemhez: „Csak egy rajongó mi?” – majd elküldtem.
Valójában nagyon féltem Rob reagálására és arra, hogy mi lesz, ha tényleg szakít velem e miatt a Camille vagy ki miatt.
Másnap a suliban nagyon fáradt voltam, mert egész este ezen agyaltam, emiatt lehajtottam a fejem a padra, és úgy hallgattam az előadást. 5x rezgett óra alatt a telefonom, de egyszer sem vettem fel. Nem volt kedvem most Robhoz. Aztán az utolsó órán megint unottan néztem a táblán a számításokat, amikor kopogtak a terem ajtaján és egy fiatal fiú jött be egy hatalmas virágcsokorral.
- Elnézést a zavarásért. Egy küldeményt hoztam Zoé Benettnek.
