23. fejezet:

Drága Olvasóim!

Meghoztam a következő részt remélem hogy örömötök lelitek benne :)
Kérek szépen komikat! Nagyon fontos lenne... mostanában borzasztóan rossz kedvem van, és a megjegyzéseitek mindig jobb kedvre derítenek!:)
Na puszi:) Jó olvasást:)
____________________

Ez az 1 hét szerencsére gyorsan eltelt, mert majdnem mindennap dolgoztam és nem volt időm gondolkodni. Ráadásul ez volt életem legbénább napja. Leszakadt egy egész polcnyi ruha miattam. Beleléptem egy fél méter mély pocsolyába és teljesen átázott a cipőm. Pont a kulccsal ügyetlenkedtem, vagy 3x leejtettem. Benyitottam és még a szőnyeg is begyűrődött az ajtó alá. Úgy kellett betörnöm. Ennek tetejébe meg beleakadt a pulóverem ujja a kilincsbe szóval visszavágódtam az ajtónak.

Idegesen odavágtam a kulcsom a földhöz, aztán ismerős illatot éreztem. Beléptem a nappaliba és mit láttam? Rob és Cloe beszélgetnek.

Ledobtam a táskám a földre, amiben a parfüm egy nagy koppanással jelezte nemtetszését, és Rob nyakába vetettem magam.

- Szija! – mondta, és megölelt. Szegényt majdnem megfojtottam a szeretetemmel. Össze-vissza puszilgattam.

- Ennyire hiányoztam? – kérdezte csillogó szemeivel.

- Csak a hülyeségeid… na, jó, meg a szétálló hajad - és én is beletúrtam vidáman.

- Akkor jó – és rám kacsintott. Üdvözöltem a többieket is, majd csöngettek.

- Várunk még valakit? – kérdeztem nevetve és odarohantam, hogy beengedjem az illetőt. A félisten pincér.

- Szia! Kira itthon van? – kérdezte Lucas.

- Szija, persze gyere be – mondtam, és ahogy meglátta a keresett személyt, oda ment, és megcsókolta.

Kira jelezte a tekintetével, hogy eltűnnek a szobájában.

- Milyen volt Párizs? – kérdeztem szórakozottan. Rögtön jobb lett a kedvem.

- Jut eszembe. Hoztam neked valamit – mondta és a zsebébe nyúlt.

- NE! Komolyan? – kérdeztem és felcsillant a szemem.

- Észrevettem a szobádban a parafatábládon sorakozó fülbevalók sokaságát, és azt a következtetést vontam le, hogy szereted őket. – mondta vigyorogva és egy kis zacskót nyomott a kezembe.

- Úristen! De szép! – mondtam, amikor megpillantottam a kis kővel kirakott csillag alakú fülbevalót.

- Tetszik? – kérdezte várva a reakcióm.

- Imádom! – mondtam és rögtön fel is vettem.

Rob nem maradt sokáig, mert nagyon fáradt volt, de megígérte, hogy másnap elmegyünk együtt bulizni, egy igazi party helyre.

Már olyan régen voltam bulizni, hogy már alig vártam, hogy jól kitombolhassam magam. Szépen tervezgettem gondolatban mindent, amikor megcsörrent a telefonom.

- Igen?

- Rob vagyok! Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, nem lenne-e baj, ha pár ismerősöm is jönne…

- Név szerint? – kérdeztem. Nem mintha a név olyan fontos lenne, csak kíváncsi voltam.

- Kellan, Ashley, Taylor, Nikki, Kristen.

Mivel még nem mondtam semmit, Rob türelmetlenkedve várta, hogy elmondjam a véleményem.

- Oké, persze! Nyugodtan hívj embereket. – mondta vidáman.

- Rendben, akkor holnap találkozunk.

Másnap szerencsére mégsem kellett dolgozni mennem, mert kiderült, hogy Lila elnézett valamit a munkarendben szóval nyugodtan el tudtam készülni, és pihenni is volt időm.

Kora délután Kira befoglalta a fürdőszobát. Reményeim szerint most nem 2 óráig lesz bent. Múltkor is a kis „fél órás készülődése” átcsapott 3 órába. Úgy kellett kihúzni onnan.

- Mehetsz! – szólt nekem, és kilépett a fürdőből. Betett egy kis zenét.

Természetesen a kedvenceinket, amikre megjön az ember kedve a táncoláshoz, és képtelen vagy nyugton maradni a seggeden.

Szóval beslisszoltam a fürdőszobába végre, és hajat mostam, meg fürödtem.

Amikor már készen voltam a tisztálkodással, Kira kopogott.

- Szija, csak annyi, hogy én szerintem előbb lelépek, mert Lucassal talizok, és együtt megyünk a pub-ba.

- Rendben.

De ahogy becsukta az ajtót, vissza is jött és megszólalt.

- Ja, és Robert telefonált, hogy fél óra múlva itt lesz, hogy együtt készüljetek… vagy valami hasonlót mondott. Nem értettem a hangos zene miatt.

A fél óra alatt megszárítottam a hajam és kihúztam. Kiléptem a fürdőből és Rob ott beszélgetett Jade-el.

- Szija! – köszöntött vigyorogva.

- Te már kész is vagy? – kérdeztem meglepődve barátnőmtől, akinek már ki volt pingálva az arca.

- Igen, de mi még Cloeval elmegyünk meglesni a cuki virágboltos pasit. – mondta és elpirult.

- Tényleg meg is nézem, mi van vele – mondta és felsietett Cloe szobájához.

- Ebben fogsz jönni? – kérdezte Rob amikor végignézett az otthoni ruhámon.

- Dehogyis! Csak nem akarom összefesteni.

- Szóval te még sminkelni is fogsz? Nah akkor lesz, vagy 2 óra mire elkészülsz.

- Lehetséges – mondtam elpirulva.

- De még jó hogy te itt leszel velem, és segítesz kiválasztani a ruhám. Te leszel a zsűri.

- Ajajj. Mire vállalkoztam.

- Ne nyavalyogj! Tök jó lesz. Na de most megyek, kifestem magam.

22. fejezet:

Másnap reggel felkeltem, és aznap szerencsére nem volt munka. Most valahogy kedvem volt vásárolni. Szóval bekopogtam Kirához, hátha van kedve eljönni velem. Délutános volt.

- Szija! Van kedved elmenni shoppingolni? – kérdeztem, miután bedugtam a fejem. Pont egy könyvet olvasott.

- Szia! Persze! – csillant fel a szeme. Imádott vásárolni.

Villámgyorsan elkészültünk és elmentünk a plázába.

- Odanézz, nekem kell az a pulcsi! – mondtam, amikor megláttam egy rózsaszín, barna csíkos pulcsit a kirakatban.

Rögtön be is rohantam és elkezdtem keresni a próbababán látható darabot a sokaságban. Éppen néztem a méretet, amikor egy ismerős fejet pillantottam meg.

Hirtelen lebuktam, és Kira keresni kezdett, mire megfogtam a lábát és megrántottam, aminek következtében a földre esett.

- Neked meg mi bajod van? – kérdezte dühösen, és megpróbált felállni, de megint lehúztam.

- Ne állj fel! – mondtam remegő szájjal.

- Mi van? Kit látsz? – kérdezte, mire a bejárat felé fordítottam a fejét.

- Ez meg hogy kerül ide? – kérdezte bosszúsan.

- Nem tudom, de nem láthat meg. – szögeztem le.

Ki akartunk kommandózni az üzletből, de a kijáratnál egy puha valamibe ütköztem. Vagyis valakibe.

- Sziasztok! Csak nem előlem bujkáltok? – kérdezte a menekülésem hátráltató tényező.

- Áhh… szia Cameron. Dehogyis! Miért menekülnék előled? – kérdeztem nevetve.

- Akkor jó! Hű… hát jól megváltoztál – mondta vigyorogva és végignézett rajtam.

- Öhm… igen, te is megváltoztál. – akarom mondani, fú, de jól nézel ki.

El sem hiszem, hogy Cameron az ex-barátom, akivel együtt voltunk 1 évig, itt van New Yorkban, ugyanabban a boltban, amelyikben én… Ekkora szerencsétlen is csak én lehetek.

- Szia, Kira! – üdvözölte barátnőm, akit eddig szinte semmibe vett.

- Helló – morogta. Nem nagyon csípte régebben sem. És ezt sosem felejtette el, közölni vele.

- Figyelj, te nem a Zone-ban dolgozol? – kérdezte meglepetten.

- De igen… - válaszoltam és zavartan beletúrtam a hajamba, ami most totálisan úgy nézett ki mintha egy csirke belefészkelt volna.

- Akkor téged láttalak tegnap… - mondta és felvette a megvilágosult arcot.

- Ne haragudj, de mennünk kell – mondta Kira és a karomnál fogva kihúzott az üzletből, és faképnél hagytuk Cameront, aki bosszús arccal vizslatta Kirát.

- Hát ennyit a vásárlásról – mondta nevetve, amikor már a házunk előtt sétáltunk.

- Pedig most volt kedvem vásárolni. Ilyen csak egyszer van egy évben. – mondtam fancsali pofával.

Felmentünk az emeletünkre, kinyitottam az ajtót, és a szám hatalmas vigyorra húzódott.

- ZARAAA!!! – kiáltottam és szó szerint ráugrottam, szóval mind a ketten a kanapéra dőltünk.

- Szia, Zoé! – köszöntött és adott két puszit.

- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdeztem vigyorogva amint felhagytam a fojtogatásával.

- Erre jártam és gondoltam beköszönök! – válaszolt mosolyogva és megölelt. Zara a nővérem és iszonyatosan imádom. Persze mióta elköltözött otthonról az óta csak nagyon keveset látom. Idő közben férjhez ment és megszületett az én imádnivaló édes unokahúgom Ava, akit teljes szívemből szeretek. 2 éve láttam utoljára, akkor volt 2 éves.

- Ava? – kérdeztem reménykedve, hogy a kislányát is megölelgethetem, de az arckifejezése nem ezt súgta.

- Otthon van Jacksonnal. Ők már hazamentek, csak én maradtam még egy napot.

- Mi az, hogy egy napot? – hitetlenkedtem. Két év után találkozom a nővéremmel, és 1 nyamvadt nap után itt akar hagyni? Hát ez képtelenség.

- Este megy a gépem… - közölte szomorú tekintettel.

- Tudod mit? Menjünk el sétálni meg minden, addig beszélgetünk. – ajánlottam fel, erre ő azonnal igent mondott.

Elmentünk a Central Parkba fagyizni, közben sétálgattunk. Megmutattam neki a kedvenc helyeimet is. Mikor már kellemesen elfáradtunk leültünk egy padra a tóval szemben. Már sötétedett, de imádtam a parkot ilyenkor.

- Jajj, mit is akartam kérdezni? Megvan. Pasikkal hogy állsz? – kérdezte remélve, hogy valami zaftos kis emléket kiszedhet belőlem.

- Semmi extra…

- Hát én nem mondanám semminek… egyik reggel újságot veszek, kinyitom és mit látok? A kishúgom ott pózol a címlapon a híres sztárral, Robert Pattinsonnal. Először azt hittem csak valami hasonmásod, de megnéztem jobban és majdnem hátraestem meglepetésemben. Szóval hogy is van ez? Mesélj csak… - szólt vigyorogva

- Nincs semmi mesélni való. Összeismerkedtünk és az óta jóban vagyunk… - feleltem, de látszott rajta hogy ez a rövid kis mondóka egyáltalán nem elégítette ki a kíváncsiságát.

- Azt akarod mondani, hogy nincs köztetek semmi? – szögezte nekem a kérdést kikerekedett szemekkel.

- Igen, azt. Csak barátok vagyunk. Tudod olyan nekem, mint egy báty. Vagy egy legjobb fiúbarát.

- Férfi és nő között nincs barátság…

- De igenis van! Csak neked soha sem jött össze… - erősködtem, de semmit sem ért Zarával szemben, aki átlát a dolgokon és megmondja mit, hogy gondol.

- Ne terelj! Tudom, hogy tetszik neked! Ne is titkold… - pimaszkodott. Midig ezt csinálja, a végén pedig kihúzza belőlem azt, amit hallani akar.

- Nem tetszik…

- Hát ez nem volt valami meggyőző… ugyan már! Nekem bevallhatod! A nővéred vagyok, nem fogom kiteregetni a lapoknak…

- Oké, azt elismerem, hogy jól néz ki meg minden, de nem úgy nézünk egymásra, ahogy te azt gondolod.

- Vagy csak túl vak vagy…

- Hiába próbálkozol, nem fogod belőlem kihúzni azt, amit akarsz. – mosolyogtam bájosan.

- Nekem kamuzhatsz, mert átlátok rajtad. Megmondom, hogy mi van. Tetszik neked, csak nem mered bevallani, mert attól félsz esetleg nem viszonozná. De ettől nem kell tartanod, mert te is tetszel neki. Látszik a képeken! Szóval legközelebb vesd rá magad… - kacsintott.

- Hát te bolond vagy… - nevettem fel.

Elmentünk még kajálni, aztán kikísértem a reptérre ahol hosszú búcsúzkodás után megígértettem vele, hogy hamarosan Avát is magával hozza.

Ahogy hazaértem csörgött a telefonom és ki nem találnád ki volt az. Naná hogy Rob. 1 órán keresztül beszélgettünk és bevallom, hogy nagyon jó volt hallani a hangját. Végig nevettük az 1 órát, aztán letettük, mert várt rá valami interjú. Úgy kellett rákiáltanom, hogy nehogy elmerje sumákolni. Az volt a terve hogy bezárkózik egy szekrénybe, és beszél velem telefonon, de aztán letettem, hogy ezt megakadályozzam. 1 perc múlva jött egy SMS ezzel a szöveggel:

„ Ezt nem volt szép tőled… na, várj csak:D”

Vigyorogva odaléptem a naptárhoz és kiszámoltam mennyi nap van még, hogy visszajöjjön. Pontosan 1 hét. Hát, ha eddig kibírtam, akkor egy hétbe már nem halok bele.

21. fejezet:

Új fejezeeeet!

Meghoztam a kövi fejezetet! :) Most sajnos kicsit nélkülöznöm kell Rob-t, meg talán a következő fejezetben is.... De ha írtok sok megjegyzést akkor felteszem az új részt pénteken, és Rob előbb hazajön :D Szerintem ez egy tisztességes alku :D
És még valami! Közelítünk a 10.000 látogató felé (úristenúristenúristeeeen!) szóval amint elértük ezt a számot, dupla résszel köszönöm meg a támogatástokat, meg mindent :)
Addig olvassatok!:)
Pusziiii (L):*
_____________________________________________________

- Ne sírj! Nem egy évre megyek! – mondta és egy puszit nyomott a fejemre.

Letörölte a könnycseppeket az arcomról, és elmosolyodott.

- Oké. Nem sírok – válaszoltam, majd megtöröltem a szemem.

- Akkor jó – még mindig mosolygott – nem szeretném, ha azzal telnének a napjaid, hogy egész nap engem siratsz, mint egy halottat.

Elnevettem magam.

- Nah, azért ne bízd el magad… annyira nem fogsz hiányozni – mondtam nevetve.

De látszott rajta hogy nem sértődik meg ezen, hanem csak jót vidult rajta.

- Oké. Remélem is… na, megyek. Hívlak ígérem. – szólt és adott 2 puszit. De nem az a szokásos arc – arc puszi volt, hanem az arc - száj puszi. Mosolyogva leindult a lépcsőn, én pedig lassan nekidőltem az ajtónak, elbambultam. Arra eszméltem fel, hogy valaki nyomja az ajtót kívülről.

Elálltam az útból, és Kirával találtam szembe magam. Mindketten álltunk meglepetten.

- Te meg mit csinálsz az ajtóval? – kérdezte és majdnem nevetett.

- Csak most ment el Rob – mondtam, és ahogy kimondtam az „elment” szót, rám tört a rosszkedv.

- Tudom, összefutottunk… csak úgy virult a feje… mit csináltál vele? – nézett rám szkeptikusan Kira.

- Semmit, csak… mindegy hagyjuk… - mondtam és mosolyogva legyintettem egyet.

- Nem hagyjuk. Mond csak szépen el… - erősködött

- Csak kicsit elkezdtem pityeregni, hogy elmegy…

- Komolyan? – kérdezte hüledezve

- Ja, elég gáz.

- És ő mit csinált? – kíváncsiskodott tovább. Felidéztem az aranyos arcát, amikor meglátta, hogy sírok.

- Megölelt. És adott puszit. És mosolygott. – mondtam vigyorogva.

- Hűha, milyen romantikus – trillázta, mire elgondolkoztam az előző viselkedésemen. Komolyan sírtam, hogy elmegy? És vigyorgok, mint egy hülye? Te jó ég… Azt hiszem megőrültem. Rendeztem az ábrázatom és komolyan hozzátettem:

- Ennyi, semmi több. Na de mesélj mi volt veled? – kérdeztem.

- Háát… - elvigyorodott, és lassan leült a kanapéra. Direkt húzza az agyam?

- Mondd már! – ripakodtam rá.

- Jólvan! Szóval összejöttünk – mondta és elpirult.

- Komolyan? De jó, annyira örülök! – mondtam és megöleltem.

Elkezdett mesélni. Végig hallgattam, alig szólaltam meg, de néha azért benyögtem egy „aha”-t, vagy egy „igen”-t a megfelelő helyen. Elég rossz kedvem volt, de nem akartam szegényt lelombozni, szóval hagytam, hogy elmesélje a randi minden részletét. Amikor a végére ért, kedvesen mosolyogtam. Annyira jó volt Kirát boldognak látni.

- És holnap megint találkozunk! Elmegyünk sétálni a parkba – lelkesedett.

- Örülök, hogy örülsz! De jó neked! Egy cuki pasi, aki majd átölel meg minden…

Magam is meglepődtem, hogy milyen nyavalygósra vettem a figurát.

- Neked is lenne, ha kinyitnád a szemed… - mondta hatalmas hévvel, de aztán feleszmélt, hogy mit mond, és elhallgatott.

- Tessék? – kérdezte felháborodva, mire ő rendezgetni kezdte a terítőt zavartan.

- Semmi… nem szóltam semmit! - mentegetőzött

- Egyetértek, mert fogalmam sincs, hogy miről beszélsz…

Felmentem az emeletre, és összeszedtem a dolgokat a fürdéshez.

Lezuhanyoztam gyorsan, és utána ágyba bújtam, mert reggel korán kell kelnem. Nincs kedvem dolgozni, menni. Ahhoz képest, hogy nem voltam fáradt, villámgyorsan elnyomott az álom.

Másnap a meló iszonyat idegőrlő volt. Egész nap pakolásztam a raktárban. Össze kellett raknom pár próbababát, meg átöltöztetni őket, ráadásnak pedig vagy 10 kilónyi vállfát kellett felcipelnem a boltba. Kezdtem érezni, hogy olyan izomláz lesz a karomban, hogy holnap majd fel sem fogom tudni emelni.

Pont egy dobozt cipelve igyekeztem a Zone felé, amikor véletlen neki mentem valakinek.

- Sajnálom! Olyan ügyetlen vagyok! – bosszankodtam.

- Ugyan, semmi baj! – válaszolta a kedves hangú idegen. Felemeltem rá a szemem, és egy rövid fekete hajú pasi állt előttem kedvesen mosolyogva.

- Segítek – ajánlotta fel, és már ki is kapta a kezemből a rekeszt.

- Köszönöm – mondtam és elindultunk az üzlet felé.

- Itt dolgozol? – kérdezte mikor megálltunk a bolt előtt.

- Öhm… igen… nagyon köszönöm a segítséget – válaszoltam bambán mosolyogva.

- Nagyon szívesen – és még mindig vigyorgott. Kicsit zavarba jöttem, úgyhogy gyorsan elhúztam a csíkot.

A többi munka már szerencsére elég gyorsan eltelt.

Én voltam első hazaérkező. Kicsit rendet raktam, és betettem egy kis zenét. Leültem a kanapéra, és elkezdtem olvasni egy könyvet, amit még Kira adott kölcsön, mert állítólag tök jó. Alig kezdtem el olvasni, csörgött a telefonom.

- Igen? – szóltam bele.

- Szia. Lila vagyok. Holnap jó lenne, ha előbb be tudnál jönni, mert leltározunk és kéne az ember.

- De holnap szabadnapos vagyok! – mondtam felháborodva.

- Ne velem kiabálj már! Mike mondta és kész. Na, szia. – azzal letette a telefont.

Hát ezt nem hiszem el… Ezt direkt csinálják. Mindig ez van. Azt hiszem új meló után kéne nézni. Alighogy belemerültem a könyvbe, megint csörgött a telefon.

- Mivan már megint? – szinte belekiabáltam a telefonba.

- Szia, Rob vagyok. Zavarlak?- kérdezte félénk hangon.

- Jaj, szia, dehogyis. Csak azt előbb hívott munkatársam és felidegesített.

- Azt hittem rám vagy ideges – nevet.

- Kizárt. Hogy vagy? Már ott vagy? – kérdeztem.

- Igen. És tök furi. Nincs kivel nevetni – mondta szomorúan.

- Ne legyél szomorú, majd hazajössz és olyan bulit csapunk! – ajánlottam fel vidáman.

- Oké! Aj, mennem kell. Majd még hívlak!

- Rendben! Szija!

Kicsit jobb kedvre derültem, ahogy hallottam a hangját. Tudtam kezelni a hiányát egy ideig, de 1 hét után már kész voltam. Sokszor csak bezárkóztam a szobámba és feküdtem az ágyon. Nem, csak azért hiányzott, mert bírtam, hanem mert vicces, aranyos, törődő… és még sorolhatnám. Mindig jobb kedvre derít. Most meg tiszta hiszti voltam. Kicsit olyan volt ő nekem, mint a megbízható legjobb fiúbarát, és egy báty egyben. Vagy sokkal több, csak én nem vettem észre…

20. fejezet:

Üdvözleeet!

Hát a 10 megjegyzés nem jött össze, de mivel elértük a 7000 látogatót, gondoltam előrébbhozom az új részt! :) És kérek megjegyzéseket! :D Sokat jelentene nekem :)
És lecseréltem a fejlécet mert nagyon nem tetszett magamnak :D Remélem tetszik :)
Jó olvasást!
Pusszantalak Titeket (L)
______________________________

- Ki volt az? – kíváncsiskodott.

- Csak Rob! – mutatta be magát Robert az ajtóból.

- Szia! Jó a sminkesem ugye? – kérdezte Kira.

- Hát… ahogy így elnézem… ezzel a sminkkel inkább a bohócok szoktak virítani…

- Tessék? – kérdezte hirtelen Kira. Már éppen felpattant volna, de visszanyomtam a székre.

- Te maradj a seggeden nyugton – mutattam barátnőmre – te meg menj ki! – mondtam Robnak nevetve.

- Ígérem, csöndben maradok! – fogadkozott, és a szája elé tette a mutatóujját.

- Remélem is! Nincs időnk arra, hogy újrakezdjem a sminket.

Tényleg próbált csöndben maradni, de elég nehezen ment neki, szóval inkább visszament a nappaliba.

Amikor készen voltam a szolid, de nem snassz sminkkel, felküldtem Kirát a szobájába, hogy öltözzön fel, a már általam kiválasztott ruhákba.

- Na, itt vagyok! Szóval, mi a terv? – kérdeztem Robot, aki pont elnyomta a cigijét, majd lassan rám nézett. Láttam, hogy egyáltalán nincs ötlete, úgyhogy elkezdtem törni a fejem valami pazar kis tevékenységen.

- Ja, amúgy hála neked, sztár lettem – mondtam büszkén, és láttam, hogy egy kukkot se értett ebből. Elé tettem az újságot, majd elmosolyodott.

- Jót nevettem a cikken. Na, mindegy. Mit szólnál, ha főznénk?

- Ez jó ötlet – helyeselt, és megvillantotta 24 karátos mosolyát – el is felejtettem…

Odasietett a pulcsijához, ami a kanapéra volt terítve, és kivett alóla egy zacskót.

- Hoztam bort… - előhúzott a zacskóból egy üveget, megnyalta a szája szélét, és letette a konyhapultra.

- Már csak azt kell kitalálni, hogy mit, főzzünk…

- Spagetti? – kérdezte, várva a reakcióm.

- Az jóó! – lelkendezte, majd a szám legörbült – egy aprócska gond.

- Nincs tésztád itthon… - fejezte be a mondatot, és elővarázsolt 1 zacskó spagettit. Nagyokat néztem. Mint valami varázsló… kezdtem azt hinni, hogy egy varázspáca és egy cilinder van a háza mögött, amikor megmagyarázta az egészet.

- Mielőtt feljöttem volna ide, felvetődött bennem az ötlet hogy mi lenne, ha főznénk, de te gondolatolvasói képességgel találtad ki a gondolatom.

Miközben magyarázott, kedvesen mosolygott. Egy pillanatra el is bambultam, de meglengette előttem a kezét.

- Hahó! Itt vagy?

- Jah, persze… most hogy már kiderült mindkettőnk szuperképessége, elkezdhetnénk a főzést. – vetettel fel. Mire Rob elindult a konyha felé.

- Zoé! – hallottam Kira kiáltását.

- Mindjárt visszajövök, addig keress edényt…

Felmentem az emeletre, és Kira szobája felé iramodtam. A tulajdonos a tükör előtt állt és magát nézte.

- Mi a baj? – kérdeztem és közelebb léptem, hogy szemügyre vehessem.

- Nem lesz ez így sok? – kérdezte szkeptikusan, és egyik lábáról a másikra állt.

- Bolond vagy? Ez így tökéletes, nehogy levegyél valamit! – úgy látszik meggyőztem, mert elmosolyodott.

- Akkor jó. Na, indulok is. És ti?

- Főzni fogunk. Jó, mi?

Közben leértünk a földszintre.

- Vigyél kabátot, mert este hűvös lesz… - ajánlottam, mire a szeme 2x akkorák lettek.

- Még csak fél 3. Hol van még az este? – kérdezte, mire megcsóváltam a fejem.

- Vigyél kabátot… - ismételtem meg magam.

- Jólvan, viszek… hát jó szórakozást nektek! Szia! – kiáltott oda Robnak, aki integetett neki vigyorogva.

- Sok sikert! – suttogtam neki, kilépett a küszöbön, és behúzta maga mögött az ajtót.

Visszaiszkoltam a konyhába, ahol Rob már a vizet engedte a lábosba. Egy ideig csak mosolyogva néztem, ahogy ügyködött, mire észrevette, hogy figyelem, és elvigyorodott.

- Ne csak kukkolj! Gyere és segíts! – mondta kajla vigyorával, amitől az ember legszívesebben elolvadna… jézus! Ezt komolyan én mondtam? Megráztam a fejem, hátha eltűnnek az idióta gondolataim, és megindultam felé.

- A szószt inkább megcsinálom én… nem akarom, hogy felgyújtsd a konyhát… - pimaszkodtam, és elértem a kívánt hatást. Rob felém fordult és rosszallva nézet rám.

- Úgy nézek ki, mint aki nem tud főzni? – kérdezte és összefonta a karjait a mellkasa előtt. Színpadiasan végignéztem rajta, és megszólaltam.

- Igen… - és elkezdtem nevetni.

- Hát bevallom tényleg nem sokat szoktam főzni… Jó, egyáltalán nem szoktam főzni - ő is elnevette magát.

- Khmm… ez látszik is – vetettem oda kuncogva, amikor észrevettem, hogy a sajtot a reszelő tompa felén „reszelte”.

- Miért nem reszelődik? – kérdezte bosszúsan.

- Fordítsd meg – ajánlottam.

- Áháá… érteem… - mondta megvilágosodott tekintettel, majd amikor végzett, a konzerves paradicsom felé nyúlt.

- Ezt mivel kell kinyitni? - kérdezte szemöldökét ráncolva. – Ne is mondj semmit! Megoldom – mondta ellenállhatatlan vigyorával és felfedező körútra indult a konyhában. Már 2 perce kereste a megfelelő „eszközt”, gondoltam itt az ideje közbeszólni.

- Öhm… talán… - motyogtam, de megfogott egy kést és belevágta a konzervbe. És körbe vágta.

- Jesszus! Kezdek félni tőled… Egyszer kiborulsz, és kinyírsz mindenkit magad körül… na, akkor nem szeretnék jelen lenni… Azért majd szólj, mielőtt baltás gyilkosnak állsz. Elutazok az északi sarkra, vagy a holdra. – mondtam nevetve.

- Mondtam én, hogy megoldom… persze nem a legkonzerv-barátibb megoldás volt, de nem volt mivel… - Közbe kellett vágnom. A szeme elé tartottam egy fém, piros fogantyús izékét.

- Ez mi? – kérdezte, kivette a kezemből és analizálni kezdte.

- Ezt kérlek, úgy hívják, hogy konzervnyitó… - mondtam komolyan.

- Ez a kis bizbaz? Azt hittem, hogy olyan satu féle… - elröhögtem magam mire újra megszólalt – Te meg tudtad, hogy mi a megoldás és hagytad, hogy szenvedjek!

Kb. 10 percig ezen röhögtem, de már úgy hogy a földön ültem, és fogtam a hasam.

- Most jól beégtem mi? – kérdezte vigyorogva, amikor képes voltam felállni.

- Kicsit… - helyeseltem

- Jó, mondtam, hogy nem szoktam főzni…

- De azért cuki vagy, hogy próbálkozol… - elmosolyodtam.

- Ugye? Tudom – mondta nagyot sóhajtva, és látványosan beletúrt a hajába.

- De azért majd tanítok neked pár dolgot az esküvődre…

- Ugyan nem szükséges… elég, ha te tudod… majd feleségül veszlek téged, és akkor nem kell nekem ilyenekkel foglalkoznom – mondta és megcsillantotta a fogait.

- Amíg ez fő, addig tegyünk be egy filmet. – mondtam, mire csak hevesen bólogatott.

Oda vezettem a DVD állványhoz, és a választása a Feketék Fehéren c. filmre esett.

- Ezt még úgysem láttam. – mondta és betette.

- Hűha. Legalább arra nem kell megtanítanom téged, hogyan indíts el egy DVD-t. Kezdtem gúnyolódni vele, mire elvigyorodott.

- Hát figyelj. Ez már a 21. század. Ehhez mindenkinek értenie kell… - mondta természetesen.

- Aha. Szóval nem tudod kezelni a konyhai gépeket, de a DVD-t, azt igen. Egy mondatban: ha rajtad múlna, akkor éhen halnál, de legalább DVD-t tudnál nézni…

- Ahogy mondod – válaszolt és elvigyorodott. Ezen a beszóláson képtelen voltam nem nevetni.

Elkezdődött a film, és bevackoltuk magunkat a kanapéra. Jókat röhögtünk, majd Rob hirtelen felszisszent. Kérdőn ránéztem, hogy akkor ez most mi volt, aztán fájdalmas arcot vágva szólaltam meg.

- Basszus! A szósz! – mondtam, a homlokomra csaptam és kisiettem a konyhába. Rob hűségesen követett.

- Asszem ennek annyi – mondtam, megmutattam neki a leégett szószt és egy mozdulattal a kukába öntöttem.

- Ennyit a spagettiről – mondta vigyorogva.

- Marad a pattogatott kuki. – vázoltam fel a tényeket, kivettem a zacskót a szekrényből, és betettem a mikróba.

- Addig gyere be a nappaliba – mondta és a kezemnél fogva húzni kezdett.

- Dehogyis! A végén még ezt is elrontanám. Nem kockáztatok…

10 perc múlva készen is lett a dolog, bevittem neki, de sehol sem volt. Hangokat hallottam az erkély felől, ahol Rob háttal nekem, egyik kezében cigit tartva telefonált. Nem akartam zavarni, úgyhogy inkább visszamentem a kanapéra, és elterültem.

- Hé! Hagyj nekem is kukoricát! – mondta szemrehányóan, amikor a tálba nézett.

- Basszus… azt hittem még van időm megenni, amíg visszajössz. Hát ez nem jött be… - mondtam és vágtam egy grimaszt.

Felemelte a lábam, leült a kanapéra, és az ölébe tette a végtagjaim.

- Ez olyan jó így… mindjárt elalszom… - lehunyta a szemeit és hatalmasat sóhajtott.

- Akkor inkább aludjunk… én is álmos vagyok – ásítottam egy nagyot.

- Benne vagyok… mi lenne, ha inkább csak beszélgetnék? – kérdezte még mindig csukott szemmel.

- Oké. Jajj, holnap dolgozni kell mennem. Nincs kedvem – fancsalodtam el.

- Miért? Nem szereted a munkád? – kérdezte halkan.

- Hát nem azt mondom, hogy nem szeretem csak néha unalmas… van amikor…

Elkezdtem neki mesélni, hogy általában milyen esetek vannak. Meg hogy néha milyen hülye feladatokat adnak. Már vagy egy fél órája csak beszéltem és beszéltem, mikor elhallgattam hirtelen. Rob csendesen szuszogott. Felültem, hogy közelebbről is megnézzem, amikor elnevettem magam.

- Jólvan, nem kell szimulálni! Tudom, hogy ébren vagy… - mosolyogtam.

Vártam a reakcióját, de semmi. Tényleg elaludt! Szegény. Mondta, hogy fáradt. És én meg csak magammal törődve, ide ráncigáltam szerencsétlent, holott holnap utazik Párizsba. Megcsóváltam a fejem és betakartam. Elrendeztem a párnám, és ahogy visszaraktam a fejem, összerezzent Rob.

- Nem mondod, hogy komolyan elaludtam? – kérdezte megdöbbenve.

- De igen. Nem sokan adták így tudtomra, hogy unalmas, amit mondok…

- Jah, nem volt unalmas, csak olyan jó ez a csönd… - válaszolta.

Ránéztem az órára és már 10 óra volt.

- Lassan mennem kell. Még be sincs pakolva. – mondta és már a cipőjét, meg a pulcsiját vette.

- Azért ugye néha hívsz, ha tudsz? – kérdeztem könnyező szemmel. Nem is értem miért, de az utóbbi időben nagyon megszerettem Rob-t. A szívemhez nőtt. Szóval elkezdett gyűlni a könny a szemembe. Mikor ezt észrevette meglepődött, és megölelt.

19. fejezet:

Sziasztok Drágák!

Itt az új fejezet, nem tudom mikor lesz a kövi, sok a vizsgám. De mondjuk 10 megjegyzéssel meglehetne győzni hogy hétfőn feltegyem a következőt! :) Szóval rajtatok áll :)

Jó olvasást! :D

Pusszancs :* (L)

_______________________

- Na, milyen volt? – kérdezte Kira vidáman, amikor benyitottam a lakásba, aztán rögtön lelombozódott, amikor meglátott.

- Jesszus, mi történt? – kérdezte döbbenten.

Elmeséltem neki mindent. Az óvszeres dologtól, az alvásomon keresztül egészen az eltévedésünkig.

Feszülten hallgatta a beszámolót a 3 nap történéseiről, és a végén elvigyorodott.

- A francba, miért nem én mentem el a Robertes randira. Milyen kalandokból maradok ki. – mondta és elnevettük magunkat.

Lassan kipakoltam a táskából, megfürödtem és a már otthoni cuccba öltözve be vonultam a szobámba. Kinyitottam a laptopom, amin általában megnézem az iwiwem, meg az ilyeneket. Felléptem msn-re, de amint megláttam, hogy alig van fent valaki, le is léptem. Megnéztem az e-malijaim, és egy üzenetem érkezett ezzel a szöveggel: Csak hogy ne felejtsük el a 3 napot! Csatolásként a kép volt, amit nagy nehezen összeügyeskedtünk a többiekkel. Gyorsan kinyomtattam és feltettem a parafatáblámra egy széles mosoly kíséretében, majd Kira beviharzott a szobámba, és a kezembe tolt egy kihajtott újságot.

- Olvasd – mondta

- Brangelina újabb gyereke? Miért érdekelne az engem?

- Alatta, te dinka.

- Robert végre révbe ért?– kiáltottam fel.

- Az lesz az. Olvasd csak el. Én jókat nevettem. – mondta, majd kiment.

- Nos, a képek szerint igaz. Robert Pattinson megtalálta a helyét egy csinos szőke hölgy oldalán, akivel a sztárt egyre többször látják együtt.

A lány először a meghirdetett vak randin került közelebb Pattinsonhoz, később pedig az Ashley Green által szervezett Floridai vakáción is jelen volt.

A szőkeségről egyelőre semmi információnk nincs, hogy ki is lehet. Vajon mit szól ehhez Kristen?

Hát ez nem igaz! Tudtam, hogy nem fogom megúszni én sem. Mondjuk jót nevettem aztán az ajtó elé hajítottam.

2 óra múlva csöngettek, és nem kis meglepetésemre a csomagom állt a küszöbön.

Bevittem a szobámba, és megkezdtem a kipakolást. Pont a végére értem, amikor csörgött a mobilom.

- Szija! – köszöntöttem Robertet.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok, amikor rejtett számról hívlak? – kérdezte és éreztem a megrökönyödést a hangjában.

- Megérzés – vigyorogtam.

- Kezdek félni tőled – mondta komolyan.

- Minek köszönhetem a kedves hívását uram? – trilláztam a telefonba.

- Ejj, de jó kedve van itt valakinek – mondta nevetve. – szóval csak azért hívlak, mert gondoltam szólok, hogy holnap után elutazok.

- Mii? Ne már! – színleltem sírást a telefonba.

- Forgatok egy filmet. Vagyis még nem, csak tudod forgatókönyv meg ilyenek.

- És mikor jösz vissza? – kérdeztem némi reménnyel.

- Októberben. – mondta szomorú hanggal.

- Az 1 hónap! – mondtam ledöbbenve.

- Tudom, nincs kedvem elmenni… de muszáj.

- Hát jó… de holnap még össze tudunk futni? – kérdeztem

- Persze, ha szeretnél. – mondta és a hangsúlyból gondoltam, hogy mosolyog.

- Ez nyilvánvaló! Átjöhetnél, és borozhatnánk, meg filmet néznénk, meg ilyesmik. Csak hogy ne kelljen bujkálnod.

- Nagyon köszönöm – mondta hálásan. – akkor holnap felugrok 3 körül. Az jó?

- Tökéletes.

- Feltételezem, hogy megkaptad a csomagod.

- Igen, köszönöm. Kotorásztál mi? – kérdeztem, és nevetni kezdett.

- Nem szokásom… bár az a vörös csipkés fehérnemű a földhöz vágott.

- Nincs is olyanom! – mondtam meglepetten erre ő elnevette magát.

- Vicceltem. Amúgy ezt jó tudni. Megjegyzem. – kuncogása belehallatszott a telefonba.

- Na, megyek. Ki kell faggatnom Kirát, mert azt hiszem, a pasijával beszél.

- Van pasija? – kérdezte.

- Lesz! – mondtam neki nevetve.

- Jólvan akkor holnap. Szija, jó éjszakát.

- Szija, neked is! Puszi!

Letettük, odadobtam a telefont az ágyamra, és átszaladtam Kira szobájába, aki vigyorogva ült a fotelében.

- Na? – kérdeztem és széttártam a karom, sürgetve a választ.

- Holnap délután találkozunk… - mondta vigyorogva.

- De jó! – mondtam és vigyorogva összecsaptam a két kezem, majd megöleltem.

- De hallom te is beszéltél valakivel. – mondta sejtelmes vigyorral az arcán.

- Igen, Robert volt. Képzeld, elutazik 2 hónapra… - mondtam és teljesen lelombozódott a kedvem.

- Komolyan? Ja, forgatásra ugye?

- Jah… - mondtam és most esett csak le igazán, hogy nem lesz 2 hónapig. Hogy fogom kibírni? Siránkoztam magamban, majd elmentem fürdeni. Meleg vízzel letusoltam, aztán behuppantam a meleg ágyamba. Megpróbáltam aludni, de nem ment, úgyhogy 2 órakor elegem lett. Felálltam, felkapcsoltam a kis villanyom, és odavonszoltam magam a könyvespolcom elé. Az alkonyatot akartam olvasni. Elkezdtem keresni, de sehol sem volt… Basszus! Most jutott eszembe hogy múltkor odaadtam Kirának. Kell az a könyv. Szóval odalopóztam a szobájához, és benyitottam. Már javában aludt, de a könyv tényleg kellett. Próbáltam minél kevesebb zajt kelteni, természetesen ez nekem sohasem megy. Jól belerúgtam az ágykeretébe.

- Nem igaz! Szerintem nem is epres… - nyöszörögte Kira.

- Ébren vagy? – suttogtam.

- Add vissza a tortám! – mondta és kinyújtotta felém a kezét.

Elkezdtem nevetni. Egyik kezemmel szorítottam a szám, hogy ne adjak ki hangot, a másikkal meg megfogtam egy párnát és a kezébe adtam. Mire ő megölelte, és a fal felé fordult.

Kiosontam a szobából, besiettem a sajátomba, becsuktam az ajtót és elkezdtem röhögni. A számra szorítottam egy párnát, de nem tudtam abba hagyni.

10 perc múlva már röhögés mentesen ültem az ágyban, az alkonyat könyvet olvasva. De ahogy ez lenni szokott, pont ekkor álmosodtam el. Szóval muszáj voltam letenni, és lefeküdni, mert már a szemem alig tudtam nyitva tartani.

Reggel hatalmasat ásítva mentem le a konyhába, Kira ott tüsténkedett.

- Jó reggelt! – nyögtem ki.

- Jó reggelt! – mondta szélesen mosolyogva. Furcsálltam is a dolgot, mert reggel soha sincs jó kedve. Mondjuk, kinek van?

- De jó kedved van… hajj persze. Elfelejtettem, hogy ma találkozol a félisten pincérrel.

Mondatom hatására teljesen elpirult.

- Neked kell segítened nekem! Ruha, smink… - és elkezdte sorolni, hogy milyen dolgokban szorul rám.

- Nyugodj meg! Ha egy szakadt otthonkában mennél, csavarókkal a hajadban, smink nélkül, még akkor is nagyon szép lennél!

- Ohh… köszönöm – mondta mosolyogva. – akkor segítesz?

- Persze! Egy pillanat! – tartottam fel a kezem, és felszaladtam a szobámba tollért meg füzetért.

- Szóval mikor taliztok? – kérdeztem.

- 3 kor a pláza előtt.

Elkezdtem írni a füzetbe.

- Szóval akkor van még 4 óránk. – jegyeztem meg és írogatni kezdtem.

- Mit csinálsz? – kérdezte és a lap fölé hajolt, de én elrántottam előle.

- Ne leskelődj! Szóval… egy óra a fürdés és a hajmosás. Egy óra a smink és az öltözködés. – ránéztem majd újra megszólaltam – egy óra, amíg kiválasztjuk, mit veszel fel. Az annyi, mint… 3 óra. Szóval szerintem már most elmehetsz fürdeni.

- Rendben! – mondta és már be is vonult a fürdőszobába.

Amíg ő bent volt és hangosan énekelt a zuhany alatt (nem csodálom, hogy barátnők vagyunk), addig én betettem egy filmet. Már majdnem elaludtam, rajta amikor kinyílt a fürdőszoba ajtó.

- Mindjárt kész vagyok! – szólt oda nekem. Amíg ő felöltözött, addig én beizzítottam a hajvasalót, és a hajszárítót.

- Na, jöhet a hajam – mondta és vigyorogva leült.

Megszárítottam és kihúztam neki. Úgy éreztem magam, mint egy fodrász.

- Most jön a sminked. Ha lehet, ne mocorogj! – figyelmeztettem.

- Oké!

Elkezdtem húzni egy vékony tus vonalat a szemhéjára, amikor csöngettek.

- Áhh… mindjárt jövök, ne nyisd ki a szemed! – szóltam rá.

Nekem már volt olyan hogy elfelejtettem az éppen száradó sminket, szépen kinyitottam a szemem és kijavíthatatlanul elrontottam. Kirából kiindulva, inkább szóltam neki.

Odarohantam az ajtóhoz, kinyitottam.

- Még csak 2 óra! – mondtam Robertnek meglepetten, miközben ránéztem a faliórára.

- Neked is, szia! – mondta pimaszan, puszit nyomott az arcomra, és bement.

- Jaj, ne haragudj, csak éppen Kirát festem. Randija lesz…

- Akkor ez megmagyarázza a foltokat – mondta és rámutatott a felsőmre.

Végignéztem a ruhámon, amin szempillaspirál, szemfesték, szájfény kombinációja volt megtalálható.

- Addig helyezd magad kényelembe, döntsd el, hogy mit csináljunk, és mindjárt jövök!

Visszaszaladtam a fürdőszobába, ahol Kira félkészen ült szerencsétlen, várva hogy visszaérjek és folytassam a munkám.

18. fejezet:

Sziasztok megint! :D

Nos, mivel oylan édi-bédik voltatok hogy rekord mennyiségű komit írtatok meghálálom ezt egy új résszel! :P Megérdemlitek! De remélem most sem fogtok fukarkodni! :)
És ha gondoljátok írjátok meg azt is komiban, hogy tetszik az új fejléc:)
Na pusszantós (L) Imádlak Titeket:)
_______________________________

- Csak nem eltévedtetek? – kérdezte a fószer aki a volánnál ült. Kb. 4 foga volt, és azon is fröcsögött ki a nyál. Tiszta borosta volt, és ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy aberált feje volt. Úgy festett, mint akit 1 napja engedtek ki a diliházból. Simán beleillett volna a legújabb horrorfilmbe, mint baltás gyilkos.

- De igen. El tudna vinni minket? – kérdezte Rob. Hát ezt ne tartottam jó ötletnek. Inkább végiggyalogoltam volna a fél kontinenst, mint hogy beüljek Mr. Fogyi mellé.

- Attól függ merre mentek – mondta és egy hatalmasat köpött a fogain kipréselve a nyálat.

- Hát egy várost keresünk. Pontosabban egy benzinkutat. – mondta Rob, és láttam, rajta hogy mindjárt elhányja magát. Hát én sem éreztem különb. Főleg amikor egy hatalmas adag csula húzott ez a fülemről 1 centire.

- Akkor szálljatok be. – mondta majd kinyitotta nekünk az ajtót.

- Én majd ülök mellé – súgta oda nekem Rob, amiért nagyon hálás voltam. Beültünk, és elindultunk. A kocsiban olyan bűz terjengett, hogy majdnem behánytam az ölembe. Nagyokat kellett nyelnem, hogy leküzdjem ezt az érzést. Ráadásnak pedig olyan úton mentünk, ami tiszta göröngy volt, és a hullámvasúton éreztem magam.

- Útközben meg kell állnunk a házunknál. – mondta és már kanyarodott is le az útról.

5 percet mentünk még, majd megálltunk egy faháznál.

- Gyertek be, kaptok enni – mondta. Rápillantottam Robra, aki bólintott egyet. Bementünk a házba, és az egyik széken egy nő ült egy kisgyerekkel. (Feltételezem) a férje elmesélte neki a dolgokat és a nő így szólt:

- Éhesek vagytok? Egyetek csak – és elénk lökött egy tálba valami meghatározhatatlan dolgot.

- Nyami – mondtam irónikusan és belekóstoltam. Borzasztó volt, de az éhség nagyúr.

A pasi leült velünk szembe és elkezdte piszkálni a körmét egy hatalmas késsel, ami már majdnem egy kard volt.

- Maradjatok itt estére. Ne kóboroljatok egyedül.

- Nagyon köszönjük, de nem akarunk zavarni – mondtam azonnal. Kizárt, hogy én itt maradjak. A végén még arra ébredek, hogy deréktól lefelé félbevágtak és grillezik a combjaim.

- Ó, ugyan, örülünk, ha új embereket ismerhetünk meg – mondta érdekes hangsúllyal.

Vagy inkább új embereket ehetnek meg. Kinéztem volna belőlük.

Lassan felmentünk az emeletre.

- Gyertek. Te aludhatsz itt – szólt nekem a nő és kinyitott egy ajtót, mire Rob gyorsan mellém állt és átkarolt.

- Inkább együtt aludnánk – mondta hirtelen.

- Rendben. Jó éjt. – és ránk csukta az ajtót. Kétségbeesetten néztem Robra, mire megszólalt.

- Nyugi, amint elalszanak, eltűnünk innen.

Már alig vártam. Beültünk az ágyra, és azt reméltünk hamar eltelik az idő.

Lassan eljött az óra, amikor már azt gondoltunk, hogy már javában alszanak. Odasettenkedtünk az ajtóhoz halkan, de fogalmunk sem volt, hogy kell kinyitni. Mellesleg szerintem be volt zárva. Szóval máshogy kellett elintéznünk.

- Siess! - suttogta Rob miközben kimásztunk az ablakon. Ahogy földet értünk, elkezdtünk futni.

Már az úton voltunk és röhögni kezdtünk.

- Jesszusom, én komolyan azt hittem, hogy mi leszünk a vacsora – mondtam nevetve. Ő is jókat derült, amikor megmerevedett.

- Mi az? – kérdeztem hirtelen és csak maga elé mutatott meredten.

- Egy város – mondtam elhaló hangon. Majdnem elbőgtem magam örömömben.

Szupersebességgel futottunk a városka felé, keresve egy szállodát vagy valamit ahol aludhatunk. Szerencsénkre találtunk egy motelt.

- Jó estét, egy szobát kérnénk – mondta Rob, akire elég furcsán nézett a recepciós. Gondolom, nem sűrűn vannak hajnalban vendégeik.

- Csak a nászutas lakosztályunk szabad – mondta, mire mi nevetni kezdtünk. Ennél rosszabb már úgysem lehet. Álltunk és szakadtunk, a recepciós meg egy kukkot sem értett.

- Jó lesz. – köszörülte meg a torkát Rob.

Megkaptuk a kulcsokat és szinte rohantunk a szoba felé. Rob ledobta magát az ágyra és suttogva megszólalt.

- El sem hiszem…

- Nézd, ruhák is vannak – mondtam és kivettem egy nagy inget pizsama gyanánt.

- Stipi-stopi enyém a fürdő először! – kiáltottam, majd mielőtt megszólalhatott volna már be is rohantam.

Nagyon jól esett a meleg fürdő. Egy ideig áztattam magam, aztán hatalmas gőz közepette kisétáltam az ingemben és bebújtam a takaró alá.

Rob is elment fürdeni és fél óra múlva már mind a ketten feküdtünk az ágyban.

- Nem zavar, hogy együtt alszunk? Átköltözök a pamlagra, ha igen.

- Aludtunk már együtt. – válaszoltam mosolyogva.

- Tényleg… - hallottam, ahogy beletúrt a hajába, aminek hatására finom illat jött felém.

- Te komolyan nem szoktál hajat mosni? – kérdeztem tőle őszintén.

- Csak néha. Miért?

- Ahhoz képest tök jó illata van! – mondtam, felé fordultam és már aludtam is.

Reggel azt veszem észre, hogy valaki megráz. Már majdnem leordítottam a haját, amikor megláttam Rob-t egy ismeretlen felsőben.

- Honnan van új pólód? – kérdeztem hirtelen.

- Vettem neked is! Remélem eltaláltam a méretet. Képzeld, találtam egy telefonfülkét, és értünk jönnek! – mondta vidáman.

- Pedig már kezdtem örülni, hogy egy újabb izgalmas nap – kuncogtam.

Felálltam és éppen öltözni kezdtem volna, amikor Rob még mindig állt az ágy mellett és nézett.

- Khm… fordulj el – parancsoltam rá.

- Mi… ja! Bocsi – válaszolta vigyorogva és megfordult.

Amikor már kész voltam, nagyjából összerendeztem az ágyakat, és kimentünk a motel elé.

Alig kellett várnunk, és a limuzin előállt. Na, jó nem egy limuzin, de négy kereke volt, és mozgott. Csak ez volt a lényeg.

Beszálltunk és már ott sem voltunk. Az út 2 órás volt kb. De már csak az izgatott, hogy végre otthon legyek. Kevesebb, mint 1 óra alatt hazaszáguldottunk. A kocsi bekanyarodott a házunk elé.

- Hát ez jó kis vakáció volt – mondta küszködve a nevetéssel.

- Nem is volt rossz. Főleg, amikor majdnem megettek a kannibálok.

Adtam neki 3 puszit, és kiszálltam.

- Elküldetem a csomagod, ha hazaértem a kocsival! – mondta.

- Rendben. De nehogy kotorássz nekem! – mondtam vigyorogva, majd bementem a házba.