21. fejezet:

Új fejezeeeet!

Meghoztam a kövi fejezetet! :) Most sajnos kicsit nélkülöznöm kell Rob-t, meg talán a következő fejezetben is.... De ha írtok sok megjegyzést akkor felteszem az új részt pénteken, és Rob előbb hazajön :D Szerintem ez egy tisztességes alku :D
És még valami! Közelítünk a 10.000 látogató felé (úristenúristenúristeeeen!) szóval amint elértük ezt a számot, dupla résszel köszönöm meg a támogatástokat, meg mindent :)
Addig olvassatok!:)
Pusziiii (L):*
_____________________________________________________

- Ne sírj! Nem egy évre megyek! – mondta és egy puszit nyomott a fejemre.

Letörölte a könnycseppeket az arcomról, és elmosolyodott.

- Oké. Nem sírok – válaszoltam, majd megtöröltem a szemem.

- Akkor jó – még mindig mosolygott – nem szeretném, ha azzal telnének a napjaid, hogy egész nap engem siratsz, mint egy halottat.

Elnevettem magam.

- Nah, azért ne bízd el magad… annyira nem fogsz hiányozni – mondtam nevetve.

De látszott rajta hogy nem sértődik meg ezen, hanem csak jót vidult rajta.

- Oké. Remélem is… na, megyek. Hívlak ígérem. – szólt és adott 2 puszit. De nem az a szokásos arc – arc puszi volt, hanem az arc - száj puszi. Mosolyogva leindult a lépcsőn, én pedig lassan nekidőltem az ajtónak, elbambultam. Arra eszméltem fel, hogy valaki nyomja az ajtót kívülről.

Elálltam az útból, és Kirával találtam szembe magam. Mindketten álltunk meglepetten.

- Te meg mit csinálsz az ajtóval? – kérdezte és majdnem nevetett.

- Csak most ment el Rob – mondtam, és ahogy kimondtam az „elment” szót, rám tört a rosszkedv.

- Tudom, összefutottunk… csak úgy virult a feje… mit csináltál vele? – nézett rám szkeptikusan Kira.

- Semmit, csak… mindegy hagyjuk… - mondtam és mosolyogva legyintettem egyet.

- Nem hagyjuk. Mond csak szépen el… - erősködött

- Csak kicsit elkezdtem pityeregni, hogy elmegy…

- Komolyan? – kérdezte hüledezve

- Ja, elég gáz.

- És ő mit csinált? – kíváncsiskodott tovább. Felidéztem az aranyos arcát, amikor meglátta, hogy sírok.

- Megölelt. És adott puszit. És mosolygott. – mondtam vigyorogva.

- Hűha, milyen romantikus – trillázta, mire elgondolkoztam az előző viselkedésemen. Komolyan sírtam, hogy elmegy? És vigyorgok, mint egy hülye? Te jó ég… Azt hiszem megőrültem. Rendeztem az ábrázatom és komolyan hozzátettem:

- Ennyi, semmi több. Na de mesélj mi volt veled? – kérdeztem.

- Háát… - elvigyorodott, és lassan leült a kanapéra. Direkt húzza az agyam?

- Mondd már! – ripakodtam rá.

- Jólvan! Szóval összejöttünk – mondta és elpirult.

- Komolyan? De jó, annyira örülök! – mondtam és megöleltem.

Elkezdett mesélni. Végig hallgattam, alig szólaltam meg, de néha azért benyögtem egy „aha”-t, vagy egy „igen”-t a megfelelő helyen. Elég rossz kedvem volt, de nem akartam szegényt lelombozni, szóval hagytam, hogy elmesélje a randi minden részletét. Amikor a végére ért, kedvesen mosolyogtam. Annyira jó volt Kirát boldognak látni.

- És holnap megint találkozunk! Elmegyünk sétálni a parkba – lelkesedett.

- Örülök, hogy örülsz! De jó neked! Egy cuki pasi, aki majd átölel meg minden…

Magam is meglepődtem, hogy milyen nyavalygósra vettem a figurát.

- Neked is lenne, ha kinyitnád a szemed… - mondta hatalmas hévvel, de aztán feleszmélt, hogy mit mond, és elhallgatott.

- Tessék? – kérdezte felháborodva, mire ő rendezgetni kezdte a terítőt zavartan.

- Semmi… nem szóltam semmit! - mentegetőzött

- Egyetértek, mert fogalmam sincs, hogy miről beszélsz…

Felmentem az emeletre, és összeszedtem a dolgokat a fürdéshez.

Lezuhanyoztam gyorsan, és utána ágyba bújtam, mert reggel korán kell kelnem. Nincs kedvem dolgozni, menni. Ahhoz képest, hogy nem voltam fáradt, villámgyorsan elnyomott az álom.

Másnap a meló iszonyat idegőrlő volt. Egész nap pakolásztam a raktárban. Össze kellett raknom pár próbababát, meg átöltöztetni őket, ráadásnak pedig vagy 10 kilónyi vállfát kellett felcipelnem a boltba. Kezdtem érezni, hogy olyan izomláz lesz a karomban, hogy holnap majd fel sem fogom tudni emelni.

Pont egy dobozt cipelve igyekeztem a Zone felé, amikor véletlen neki mentem valakinek.

- Sajnálom! Olyan ügyetlen vagyok! – bosszankodtam.

- Ugyan, semmi baj! – válaszolta a kedves hangú idegen. Felemeltem rá a szemem, és egy rövid fekete hajú pasi állt előttem kedvesen mosolyogva.

- Segítek – ajánlotta fel, és már ki is kapta a kezemből a rekeszt.

- Köszönöm – mondtam és elindultunk az üzlet felé.

- Itt dolgozol? – kérdezte mikor megálltunk a bolt előtt.

- Öhm… igen… nagyon köszönöm a segítséget – válaszoltam bambán mosolyogva.

- Nagyon szívesen – és még mindig vigyorgott. Kicsit zavarba jöttem, úgyhogy gyorsan elhúztam a csíkot.

A többi munka már szerencsére elég gyorsan eltelt.

Én voltam első hazaérkező. Kicsit rendet raktam, és betettem egy kis zenét. Leültem a kanapéra, és elkezdtem olvasni egy könyvet, amit még Kira adott kölcsön, mert állítólag tök jó. Alig kezdtem el olvasni, csörgött a telefonom.

- Igen? – szóltam bele.

- Szia. Lila vagyok. Holnap jó lenne, ha előbb be tudnál jönni, mert leltározunk és kéne az ember.

- De holnap szabadnapos vagyok! – mondtam felháborodva.

- Ne velem kiabálj már! Mike mondta és kész. Na, szia. – azzal letette a telefont.

Hát ezt nem hiszem el… Ezt direkt csinálják. Mindig ez van. Azt hiszem új meló után kéne nézni. Alighogy belemerültem a könyvbe, megint csörgött a telefon.

- Mivan már megint? – szinte belekiabáltam a telefonba.

- Szia, Rob vagyok. Zavarlak?- kérdezte félénk hangon.

- Jaj, szia, dehogyis. Csak azt előbb hívott munkatársam és felidegesített.

- Azt hittem rám vagy ideges – nevet.

- Kizárt. Hogy vagy? Már ott vagy? – kérdeztem.

- Igen. És tök furi. Nincs kivel nevetni – mondta szomorúan.

- Ne legyél szomorú, majd hazajössz és olyan bulit csapunk! – ajánlottam fel vidáman.

- Oké! Aj, mennem kell. Majd még hívlak!

- Rendben! Szija!

Kicsit jobb kedvre derültem, ahogy hallottam a hangját. Tudtam kezelni a hiányát egy ideig, de 1 hét után már kész voltam. Sokszor csak bezárkóztam a szobámba és feküdtem az ágyon. Nem, csak azért hiányzott, mert bírtam, hanem mert vicces, aranyos, törődő… és még sorolhatnám. Mindig jobb kedvre derít. Most meg tiszta hiszti voltam. Kicsit olyan volt ő nekem, mint a megbízható legjobb fiúbarát, és egy báty egyben. Vagy sokkal több, csak én nem vettem észre…