18. fejezet:

Sziasztok megint! :D

Nos, mivel oylan édi-bédik voltatok hogy rekord mennyiségű komit írtatok meghálálom ezt egy új résszel! :P Megérdemlitek! De remélem most sem fogtok fukarkodni! :)
És ha gondoljátok írjátok meg azt is komiban, hogy tetszik az új fejléc:)
Na pusszantós (L) Imádlak Titeket:)
_______________________________

- Csak nem eltévedtetek? – kérdezte a fószer aki a volánnál ült. Kb. 4 foga volt, és azon is fröcsögött ki a nyál. Tiszta borosta volt, és ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy aberált feje volt. Úgy festett, mint akit 1 napja engedtek ki a diliházból. Simán beleillett volna a legújabb horrorfilmbe, mint baltás gyilkos.

- De igen. El tudna vinni minket? – kérdezte Rob. Hát ezt ne tartottam jó ötletnek. Inkább végiggyalogoltam volna a fél kontinenst, mint hogy beüljek Mr. Fogyi mellé.

- Attól függ merre mentek – mondta és egy hatalmasat köpött a fogain kipréselve a nyálat.

- Hát egy várost keresünk. Pontosabban egy benzinkutat. – mondta Rob, és láttam, rajta hogy mindjárt elhányja magát. Hát én sem éreztem különb. Főleg amikor egy hatalmas adag csula húzott ez a fülemről 1 centire.

- Akkor szálljatok be. – mondta majd kinyitotta nekünk az ajtót.

- Én majd ülök mellé – súgta oda nekem Rob, amiért nagyon hálás voltam. Beültünk, és elindultunk. A kocsiban olyan bűz terjengett, hogy majdnem behánytam az ölembe. Nagyokat kellett nyelnem, hogy leküzdjem ezt az érzést. Ráadásnak pedig olyan úton mentünk, ami tiszta göröngy volt, és a hullámvasúton éreztem magam.

- Útközben meg kell állnunk a házunknál. – mondta és már kanyarodott is le az útról.

5 percet mentünk még, majd megálltunk egy faháznál.

- Gyertek be, kaptok enni – mondta. Rápillantottam Robra, aki bólintott egyet. Bementünk a házba, és az egyik széken egy nő ült egy kisgyerekkel. (Feltételezem) a férje elmesélte neki a dolgokat és a nő így szólt:

- Éhesek vagytok? Egyetek csak – és elénk lökött egy tálba valami meghatározhatatlan dolgot.

- Nyami – mondtam irónikusan és belekóstoltam. Borzasztó volt, de az éhség nagyúr.

A pasi leült velünk szembe és elkezdte piszkálni a körmét egy hatalmas késsel, ami már majdnem egy kard volt.

- Maradjatok itt estére. Ne kóboroljatok egyedül.

- Nagyon köszönjük, de nem akarunk zavarni – mondtam azonnal. Kizárt, hogy én itt maradjak. A végén még arra ébredek, hogy deréktól lefelé félbevágtak és grillezik a combjaim.

- Ó, ugyan, örülünk, ha új embereket ismerhetünk meg – mondta érdekes hangsúllyal.

Vagy inkább új embereket ehetnek meg. Kinéztem volna belőlük.

Lassan felmentünk az emeletre.

- Gyertek. Te aludhatsz itt – szólt nekem a nő és kinyitott egy ajtót, mire Rob gyorsan mellém állt és átkarolt.

- Inkább együtt aludnánk – mondta hirtelen.

- Rendben. Jó éjt. – és ránk csukta az ajtót. Kétségbeesetten néztem Robra, mire megszólalt.

- Nyugi, amint elalszanak, eltűnünk innen.

Már alig vártam. Beültünk az ágyra, és azt reméltünk hamar eltelik az idő.

Lassan eljött az óra, amikor már azt gondoltunk, hogy már javában alszanak. Odasettenkedtünk az ajtóhoz halkan, de fogalmunk sem volt, hogy kell kinyitni. Mellesleg szerintem be volt zárva. Szóval máshogy kellett elintéznünk.

- Siess! - suttogta Rob miközben kimásztunk az ablakon. Ahogy földet értünk, elkezdtünk futni.

Már az úton voltunk és röhögni kezdtünk.

- Jesszusom, én komolyan azt hittem, hogy mi leszünk a vacsora – mondtam nevetve. Ő is jókat derült, amikor megmerevedett.

- Mi az? – kérdeztem hirtelen és csak maga elé mutatott meredten.

- Egy város – mondtam elhaló hangon. Majdnem elbőgtem magam örömömben.

Szupersebességgel futottunk a városka felé, keresve egy szállodát vagy valamit ahol aludhatunk. Szerencsénkre találtunk egy motelt.

- Jó estét, egy szobát kérnénk – mondta Rob, akire elég furcsán nézett a recepciós. Gondolom, nem sűrűn vannak hajnalban vendégeik.

- Csak a nászutas lakosztályunk szabad – mondta, mire mi nevetni kezdtünk. Ennél rosszabb már úgysem lehet. Álltunk és szakadtunk, a recepciós meg egy kukkot sem értett.

- Jó lesz. – köszörülte meg a torkát Rob.

Megkaptuk a kulcsokat és szinte rohantunk a szoba felé. Rob ledobta magát az ágyra és suttogva megszólalt.

- El sem hiszem…

- Nézd, ruhák is vannak – mondtam és kivettem egy nagy inget pizsama gyanánt.

- Stipi-stopi enyém a fürdő először! – kiáltottam, majd mielőtt megszólalhatott volna már be is rohantam.

Nagyon jól esett a meleg fürdő. Egy ideig áztattam magam, aztán hatalmas gőz közepette kisétáltam az ingemben és bebújtam a takaró alá.

Rob is elment fürdeni és fél óra múlva már mind a ketten feküdtünk az ágyban.

- Nem zavar, hogy együtt alszunk? Átköltözök a pamlagra, ha igen.

- Aludtunk már együtt. – válaszoltam mosolyogva.

- Tényleg… - hallottam, ahogy beletúrt a hajába, aminek hatására finom illat jött felém.

- Te komolyan nem szoktál hajat mosni? – kérdeztem tőle őszintén.

- Csak néha. Miért?

- Ahhoz képest tök jó illata van! – mondtam, felé fordultam és már aludtam is.

Reggel azt veszem észre, hogy valaki megráz. Már majdnem leordítottam a haját, amikor megláttam Rob-t egy ismeretlen felsőben.

- Honnan van új pólód? – kérdeztem hirtelen.

- Vettem neked is! Remélem eltaláltam a méretet. Képzeld, találtam egy telefonfülkét, és értünk jönnek! – mondta vidáman.

- Pedig már kezdtem örülni, hogy egy újabb izgalmas nap – kuncogtam.

Felálltam és éppen öltözni kezdtem volna, amikor Rob még mindig állt az ágy mellett és nézett.

- Khm… fordulj el – parancsoltam rá.

- Mi… ja! Bocsi – válaszolta vigyorogva és megfordult.

Amikor már kész voltam, nagyjából összerendeztem az ágyakat, és kimentünk a motel elé.

Alig kellett várnunk, és a limuzin előállt. Na, jó nem egy limuzin, de négy kereke volt, és mozgott. Csak ez volt a lényeg.

Beszálltunk és már ott sem voltunk. Az út 2 órás volt kb. De már csak az izgatott, hogy végre otthon legyek. Kevesebb, mint 1 óra alatt hazaszáguldottunk. A kocsi bekanyarodott a házunk elé.

- Hát ez jó kis vakáció volt – mondta küszködve a nevetéssel.

- Nem is volt rossz. Főleg, amikor majdnem megettek a kannibálok.

Adtam neki 3 puszit, és kiszálltam.

- Elküldetem a csomagod, ha hazaértem a kocsival! – mondta.

- Rendben. De nehogy kotorássz nekem! – mondtam vigyorogva, majd bementem a házba.