Sziasztok!!!
Újra itt vagyok ismét, hosszabb idő kimaradással, de van egy jó hírem! Vége van a melómnak, szóval mostmár gyakrabban fogok új részekkel szolgálni nektek! :)
Addig is itt a következő rész, remélem tetszeni fog!
Csóközön :*
___________________________________________________
Mire felocsúdtam, már az egész osztály engem nézett. Kissé zavaró volt, ahogy több mint 100 szemgolyó engem vizslat, és a szerencsétlen hordárfiút, aki egy borzasztóan kínos jelenetbe csöppent. Ránéztem a tanárra, akinek az arckifejezése nyilvánvalóan arra utalt, hogy zavarja eme kis „baleset”.
- Lenne szíves intézkedni? – kérdezte, mire felpattantam.
- Hogyne, azonnal… - válaszoltam, és kisiettem a sráchoz, akinek a kezében a hatalmas virágcsokor díszelgett. Amint odaértem, kinyitottam az ajtót, és szó szerint kihúztam rajta a fiút. Az ajtó csapódása után egy újabb kíváncsi, vagy inkább félő tekintet meredt rám, ezért inkább a csokorra irányítottam a szemem. Gyönyörű volt, fehér liliommal, fehér, vörös és rózsaszín rózsával, és csak úgy áradt belőle a fantasztikus illat. Valószínűleg egy vagyon volt, de ez ebbe a pillanatban egy cseppet sem izgatott. Első gondolatom az volt, hogy kikapom a srác kezéből, és az első kukába hajítom, de kár lett volna ennyi csodaszép virágért. Plusz, előbb el kellene olvasnom a kis kártyát, ami van hozzá. Lehet, hogy nem is Rob küldte, bár ez elég hihetetlennek tűnt. Kibogarásztam a kártyát a virágok közül, ekkor a fiú nyitotta a száját, de én megelőztem.
- Egy szót se… - szóltam neki mielőtt még akármit is mondhatott volna. Utólag belegondolva, ő csak egy szerencsétlen csomagkihordó srác, mit mondhatott volna nekem? Na, mindegy, a lényeg a kis aranyszélű csillogós kártya volt, amit a jobb kezemben szorongattam. Féltem kinyitni, mintha legalábbis egy tűzokádó sárkány lapult volna az aprócska lapok között arra várva, hogy majd mikor kinyitom a borítékot, leperzseli a hajam. Elég hajmeresztő gondolat nem? Aztán eszembe jutott valami. Kivettem a virágot a fiú kezéből, aláírtam az átadó lapot, és a kezébe nyomtam a kis kártyát, amiért újabb furcsa tekinteteket kaptam.
- A virágot köszönöm. A borítékot pedig szeretném visszaküldetni a feladónak, amilyen gyorsan csak lehet. Megoldható? – kérdeztem, tőle, majd miután egy nagyot nyelt, ő is megszólalt.
- Természetesen… - válaszolta. Teljesen megnyugodva nyitottam be az osztályba, visszasétáltam a helyemre, és a virágot letéve a székem mögé, vártam mikor folytatódik az óra. Mikor már mindenki a saját dolgával törődött, elővettem a telefonom és értesítettem Kirát az eseményekről. Néhány kör sms csata után eltettem a telefonom, ami nem meglepő módon megint rezegni kezdett, és ez kezdett egyre idegesítőbb lenni, úgyhogy inkább kikapcsoltam.
*************
Órák után a lányok megkérdezték, hogy velük tartok-e egy kis teázáshoz, a közeli teaházban. Mivel semmi értelmeset nem terveztem a délutánra igen mondtam. Meg természetesen azért is, mert odaadták az egész félévi tananyagot, amit meg kell még hálálnom nekik. Sajnos nem sejtettem, hogy a teaházban a legfontosabb téma én leszek. Vagyis New York, én, a barátaim, pasik – ez kihagyhatatlan – na és persze a virágcsokor. Meséltem nekik nagyon sokat, például hogyan teltek a napjaim, hol dolgoztam, megismertem e hír4es embereket – erre a kérdésre sejthetitek mit válaszoltam – és hogy mióta van barátom. Ja, és hogy tőle kaptam e a virágcsokrot.
- Igen, ő küldte, mert eléggé összevesztünk és így próbál kiengesztelni. Egy rohadt virágcsokorral. – válaszoltam elszontyolodva
- Egy gyönyörű virágcsokorral! – javított ki Niki.
- Igen, ez biztos egy vagyonba került. Miért vesztetek össze? Megbocsáthatatlan?
- Mit szólnátok, hogyha a barátotok, aki állítólag szeret, más csajokkal mulatná az időt, és közben párszor elfelejtene felhívni, hogy: helló, jól vagyok vagy valami.
- Hát az már más…
- Ugye? Na, mindegy nem lényeg. Azért a virágot megtartom. Vagy kezdek vele valamit- mondtam, miközben eszembe jutott egy használható ötlet.
- Ne haragudjatok, de nekem mennem kell, megígértem, hogy segítek otthon. Holnap találkozunk a suliban! – mondtam.
- Inkább holnap után. Tudod, holnap nincs suli – mondta Lilla nevetve. Mosolyogva elköszöntem, és kiléptem a hideg időbe, és legszívesebben inkább visszafordultam volna. Elindultam hazafelé, és útközben betértem az egyik kedvenc boltomba is…
Már sötét volt mire hazaértem, és szakadt a hó is, aminek köszönhetően a cipőm teljesen beázott, a nadrágom pedig a térdemig felszívta a vizet, szóval igyekeznem kellett, hogyha nem akartam beteg lenni. Kinyitottam a kerti kaput, és sietősen indultam a bejárati ajtó felé. Bedugtam a kulcsot, elfordítottam, majd beléptem a jóval melegebb házba.
- Itthon vagyok! – mondtam hangosan, és gyorsan levettem a vizes cipőm, majd a radiátorra tettem száradni. Elég volt 2 perc is hogy rájöjjek, valami nem stimmel. Gombóc a kutyám ilyenkor már rég engem ostromolt a szeretetével, most pedig sehol. A másik furcsaság pedig: egy ismeretlen cipő volt a lábtörlő mellett. Gyorsan beleléptem a kedvenc rózsaszín papucsomba, eközben pedig ismerős férfihangokat hallottam meg. Szinte szó szerint beestem a nappaliba, ahol majdnem kiestek a szemeim a döbbenettől.
- Édes a kutyád – mondta Rob vigyorogva, miközben Gombócot gyömöszölte, aki élvezettel ment bele a játékba, míg Rob kezét harapdálta.
- Szivem, nem is említetted, hogy Robert beugrik hozzánk… - vetette fel anyu a „kérdést” mosolyogva, mire köpni, nyelni nem tudtam. Nem elég hogy Rob itt van Magyarországon, az én házamban az én családommal, az ÉN kutyámat dögönyözve, még ahhoz is volt képe, hogy azt mondja, én tudtam az egészről. Hihetetlen.
- Igen, mert én sem tudtam róla… - válaszoltam megjátszott mosollyal, és nekitámaszkodtam a zongorának. Perpillanat ez volt a legtávolabbi elérhető pont TŐLE, aki vigyorgott, mint a vadalma örülve hogy milyen fantasztikusat alakított ezzel az ötletével.
- De ugye nem okoztam kellemetlenséget? – kérdezte Rob anyutól bájos mosollyal.
- Ugyan dehogy! Sőt, örülünk, hogy itt vagy! – válaszolta, miközben megfogta Rob kezét és rámosolygott. Utóbbi pedig önelégülten villantotta rám fehér fogsorát.
- Gombóc gyere enni – passzíroztam ki a számon, miközben álltam a tekintetét, és kitrappoltam a konyhába akár egy hisztis kisgyerek. Elővettem kutyám kedvenc tálját, és beleöntöttem a kutyakaját. A kutya sehol. Visszamentem a nappaliba a kajával, és letettem a földre.
- Gombóóc, jóétvágyaat! – szóltam, erre felkapta a fejét és odarohant hozzám. Na, végre. Kivittem a tálat a konyhába miközben kutyusom követett hűségesen, majd letettem a szokásos helye mellé, utána visszamentem a nappaliba.
- És meddig maradsz kedvesem? – kérdezte Robtól anyu.
- Csak pár óráig. Nem szeretnék zavarni. – mondta azzal a tipikus hangjával, amit én már nagyon jól ismerek. Ezt az arckifejezést, és hangot veti be, amikor el akar érni valamit. Tudtam, hogy ez be fog következni, de azt nem sejtettem, hogy ilyen gyorsan.
- Ó, ugyan már! Zoé barátja vagy, maradhatsz, ameddig csak szeretnél. Sőt, nagyon jó lenne, ha itt maradnál pár napig.
- Biztos? Nem zavarok?
- Dehogyis, Zoé is biztos nagyon örülne neki. Igaz drágám?
- Ja. Nagyon. – válaszoltam unottan, és a tv-re szegeztem a tekintetem. Hát ezt nem hiszem el. Elég volt neki 2 másodperc és kész. Máris a tenyeréből eszik.
- Akkor ezt megbeszéltük! Isten hozott itthon! – mondta és megölelte! Sőt még puszit is adott neki! Elég volt ennyi, szóval hátat fordítottam, és a szobám felé indultam. Volna, ha anyu nem állít meg egy olyan kérdéssel, amire valahol a lelkem mélyén számítottam.
- Zoé, te még nem is üdvözölted Robot! Pedig szegény csak miattad utazott idáig. Vagy nem is örülsz, hogy itt van?– mondta anyu, amivel végleg kiverte a biztosítékot. Mindjárt elkezdem sajnálni szerencsétlent.
- De. Nagyon. – láttam Robon hogy tetszik neki a helyzet, de nekem már kevésbé.
- Rajta! Lássunk egy csókot! – mondta apu felbátorodva, és mosolyogva. Ami meglepő volt, mert apu elég távolságtartó volt az eddigi barátaimmal. Sóhajtottam egy nagyot, és egy szájra puszit adtam neki.
- De mostmár megyek átöltözni. – jelentettem be, és felrohantam a szobámba. Hisztérikusan kidobáltam a szekrényemből a ruhákat, amíg meg nem találtam azt a darabot, amit kerestem. Egyszerű fekete melegítő, és egy pink top. Villámgyorsan átöltöztem, és bementem a fürdőmbe, hogy összekössem a hajam. Megmostam az arcom, és mikor felegyenesedtem, Rob állt mögöttem az ajtófélfának támaszkodva.
- Mi a frászt keresel itt? – ripakodtam rá, egyetlen szót sem szólt, csak elmosolyodott.
- Jajj de nagyon elégedett vagy magaddal… büszke lehetsz. Anyu és apu teljesen odavannak érted. – vetettem oda.
- Hívtalak vagy 50 x és egyszer sem vetted fel. Az üzeneteimre sem reagáltál. Sőt, még a kártyát is visszaküldted felbontatlanul. Tényleg. Hol van a virág?
- Elajándékoztam az egyik virágos boltnak hazafele. – válaszoltam miközben ki akartam kerülni, de az egyik karjával lecsapott az ajtófélfára, és csapdába ejtett.
- De azt direkt neked válogattam!
- De én nem kértem virágot. Sőt azt sem, hogy ide gyere, szóval már mehetsz is vissza a kis barna barátnődhöz… - mondtam, és a kezét félretolva kimentem a szobába, de ahogy a mondatom végére jutottam, visszahúzott, nekinyomott az ajtófélfának, minek köszönhetően lekapcsolódott a villany.
- Tudom, most azt várod, hogy bocsánatot kérjek, és mivel szeretlek, meg is teszem, holott nem történt semmi megbocsáthatatlan.
- Szóval szerinted semmi olyan nem történt, amiért így kellene viselkednem?
- Százmilliószor próbáltalak elérni. Gondoltam a virággal, és a kis kártyával majd felveszed, ha hívlak, de mikor visszakaptam a felbontatlan levelet úgy döntöttem ide jövök. Vagyis már mikor küldtem a csokrot, akkor is itt voltam Budapesten, csak megvártam mik lesznek a fejlemények. Valahogy meg kell magyaráznom a történteket… Annyi történt, hogy egyik nap a forgatáson odajött autogramot kérni, és megölelt. Ekkor készült az első számú fotó, amin kiborultál. Aztán többször jött, hogy nézze a forgatást, és összehaverkodtunk vele, elmentünk inni, meg hasonlók. Újabb kép. Elmesélte, hogy szeretne színésznő lenni, és beszéltem a rendezővel, hogy van e valami szerepe a számára. Éppen aznap rúgta ki az egyik kezdő színésznőt, és beállította a helyére, mondván, hogy próba szerencse, és elnyerte a tetszését. Itt a harmadik kép. És ennyi. Semmi sem történt.
- Az hogy ott csókolgatod, már valami… - mondtam durcizva, és nem hittem el hogy ennyi az egész történet. A képek valahogy nem csak ennyit mutattak.
- Ez volt a szerepe! Ezt kellett csinálnia! – válaszolta
- Nem! Ez volt AZ, amit akartál, hogy csináljon! Nem úgy ismerlek téged, hogy csak úgy egyszerűen összekaparsz egy csajt az „utcáról” és színésznővé teszed!
- Csak adtam neki egy esélyt, hogy kipróbálhassa magát! Nem feküdtem le vele, nem másztam rá részegen, nem csókoltam meg a jeleneten kívül. Nem – volt – semmi! Érted? Mit akarsz még, mit mondjak? Ennél jobban nem tudom bebizonyítani, hogy semmit sem jelent nekem! Téged szeretlek és ez így is marad! – hiába bizonygatta, hogy szeret, nem tudtam egy pillanat alatt szemet hunyni a dolgok felett. Akkor is furcsa volt nekem ez az egész.
- Jó. Elhiszem, de kell egy kis idő, míg rendezem a fejem… - válaszoltam, majd kimentem a szobából, le a nappaliig. Öntöttem magamnak teát, mikor Rob is lejött a lépcsőn.
- Drágáim megfelel, ugye ha egy szobában alszotok? A vendégszobába behordtunk egy csomó kacatot.
- Dehogyis. Nekem megfelel. – válaszolta Rob és rám nézett.
- Nem zavar. De ha nem haragszotok, akkor én elmennék lefeküdni, mert fáradt vagyok.
- De mindjárt kész az ennivaló! – szólt utánam anyu mikor már elindultam a lépcső felé.
- Nem vagyok éhes… jó éjt! – mondtam, és felballagtam a fürdőszobámba, magamra zártam az ajtót, és elmerültem a habokban. Szeretem őt. Még mindig, de nem megy ki a fejemből az a 3 kép. Csak egy rajongó, akit puszta véletlenségből színésznővé tett. Ezt rakd össze. Akárhogy is szeretem és hinni akarok neki, nem tudok! De miért nem? Elmagyarázta. Elhihetném, és szemet hunyhatnék a dolog felett, de annyira képtelen vagyok! Félek, hogy mi van, ha mégsem CSAK egy színésznő vagy egy rajongó vagy tök mindegy! Abba belehalnék…
Ahogy gondolkodtam, és ellazított a meleg víz, kezdtem elérni, hogy tompuljon kicsit az agyam… Mire felöltöztem, már ot tartottam, hogy hiszek neki. Végülis nem haragudhatok rá életem végéig. Így jöttek ki a lépések. Egyszerűen elfelejtem és kész. Kiléptem a fürdőből, és mielőtt még lefeküdtem volna, felkapcsoltam az ablakomnál lévő égősört, hogyha Rob bejön, ne essen hasra. Valószínűleg az időszámítás miatt voltam fáradt. Ahogy letettem a fejem a párnára, mintha egy 100 mázsás lepel hullott volna rám. Nem engedett sem gondolkodni, sem megmozdulni. Éppen amikor elaludtam volna, nyílt a szobám ajtaja. Már a lépteiről megismertem, hogy csak Rob lehet. Valamit matatott, aztán bement a fürdőszobába, majd 8 percnyi vízcsobogás után kijött, és mellém feküdt. Sóhajtottam egy aprót, és mikor újra el akartam aludni, átölelt.
- Alszol? – kérdezte suttogva. Eleinte azt terveztem, hogy nem válaszolok, mintha aludnék, aztán eszembe jutott, hogy fejben már megbocsátottam neki.
- Majdnem… - mondtam.
- Sajnálom, tényleg! Nem akartam, hogy ekkora veszekedés legyen belőle! Nagyon szeretlek, csakis téged! – szólt, és egy puszit nyomott az arcomra. Erre én megfordultam, és a szemébe néztem.
- Hiányoztál… - mondtam, és ahogy az várható volt, ő megeresztett egy mosolyt. A mosolyt, amitől szebb az életem.
- Te is nagyon hiányoztál. És remélem nem haragszol annyira.
- Már nem… de csak addig, amíg velem vagy. Ha elmész, újra utálni foglak… - mondtam aztán elnevettem magam.
- Ez nem volt vicces… de visszatérve a veszekedésre, szeretnélek kiengesztelni. – mondta fél mosollyal, és megcsókolt. Ahogy összeért az ajkunk, valami hihetetlen módon melegem lett, kedvem támadt minden levenni magamról. Őszintén szólva, erre most megvolt az esély. Az apró csókoktól eljutottunk az igen heves csókcsatákig, amikor is nemcsak a szánk, hanem a kezünk is belelendült a játékba. A hűvös levegőt átváltotta egy sokkal forróbb és érzéki légkör, ami körbe vonva minket ringatott e kéjes pillanatokba. Odanyúlt a kilincshez lassan, és elfordította a zárban a kulcsot, majd visszatért hozzám. Végigsimított a mellkasomon, mire kirázott a hideg. Kicipzárazta a melegítő felsőm, én pedig kibújtam belőle, de én sem maradtam ki. Lehúztam róla a pólóját, és egy rögtönzött mozdulattal felülre kerültem.
- Hűha… lehet, hogy jót tett nekünk egy kis civakodás? – kérdezte vigyorogva.
- Nem nekünk, hanem nekem… ugyanis most azt fogom csinálni veled amit, akarok – suttogtam a fülébe kéjesen, mire megragadott, és visszarendezte az előbbi felállást. Újból nekem esett az ajkaival, ekkor villámcsapásként ért minket, mikor hirtelen kopogtak.
- Drágám, hoztam neked enni! – szólt anyu, mire mi azonnal szétrebbentünk. Gyorsan kipattantam, elfordítottam a kulcsot, és kinyitottam az ajtót.
- Sajnálom, remélem nem zavartam meg semmit… - mondta, miközben végignézett rajtam.
- Dehogy, pont a fürdőben voltam… - füllentettem, és elvette a tálcát a kezéből.
- Ja, és jött hozzád valaki, a konyhában vár… - mondta, majd becsukta az ajtót.
- Ez… meleg… volt… - nyögte Rob.
- Szerintem még mindig az – szóltam és megcsókoltam – mindjárt jövök, megnézem ki az.
- De siess… nem sokáig bírom már… - válaszolt vigyorogva.
Lementem a lépcsőn, át a nappalin egészen a konyháig, ahol a látogatóm ült, és majdnem szívrohamot kaptam mikor felismertem a vendégemet.
- Matt! Hát te meg mit keresel itt? - ugrottam a látogatóm nyakába, aki azzal a lendülettel hátravágódott az ülőpadon. A következő, amit láttam, az Rob meglepett feje, ahogyan a fal mögül fél szemmel kukucskál.
