7. fejezet: A megmentő

Péntek reggel lementem a konyhába, mert hallottam, hogy Jade-ék ott vannak. Kira korán reggel dolgozni ment. Eredetileg csak késő délután jön haza, úgyhogy van elég időnk megcsinálni a cuccokat. Felöltöztem, és elmentem vásárolni. Vagy 5 szatyorral jöttem ki, ami tele volt mindennel. Szerencsére nincs ez az épület sem távol tőlünk, de már előre tudtam, hogy meg fogok szenvedni ezzel a fél órás úttal. Főleg mikor nagyban mentem, és az utca közepén szétszakadt az egyik szatyor alja, és minden kiesett belőle. Szerencsére csak csokik meg ilyenek voltak benne. Fúh, olyan ideges lettem. Ezt nem hiszem el! Ez is csak velem történhet.

- Szia! Látom, segítségre lenne szükséged… - szólt egy kellemes hangú pasi. Megfordultam és Rob volt, lehajolt és elkezdte felszedni a csokikat. Közben vigyorgott.

- Szija! Te vagy az én megmentőm… - mosolyogtam.

- Tényleg csoki mániás vagy – tágult kerekre a szeme, amikor meglátta a csoki, és chips halmot a földön.

- Ennyit azért nem tudnék megenni – nevettem – Kira bulijára lesz. Ugye jösz te is?

- Persze! – mondta tök evidensen.

- Amúgy meg mit kerestél erre? - kérdeztem mikor beraktuk a cuccokat a kocsijába.

- Ajándékot vettem az ünnepeltnek… - vigyorgott még mindig.

- Jaj. Nem kellett volna – de ő lelegyintett…

- Nem állíthatok oda ajándék nélkül. Bunkóság lenne. Mellesleg meg egy üveg finom bornak biztos nem fog tudni ellenállni!

- Oké. Meggyőztél. – elindultam az anyósülés felé, aztán hirtelen leesett… - egy pillanat. Jól látom, hogy ez pont olyan kocsi, mint amit az Alkonyatban vezettél? – kérdeztem meglepetten

- De igen. Szóval láttad… - beszállt a kocsiba és becsukta az ajtót.

- Hogyne… egyik kedvenc filmem – vigyorogtam

- Hát most csalódtam benned… - mondta mosolyogva miközben beindította a motort.

- Nemtudom mi bajod van magaddal xD! Szerintem tök jól játszottad! Edward cuki… Jó! Te is cuki vagy! – nevettem el magam, az ő szája is mosolyra húzódott.

- Mmmm…

- Na, látod, ezért nem lennék színész… csinálnak egy tök jó filmet és egyszerűen nem nézhetem meg, mert én játszok benne… elég rossz lehet… oké, váltsunk témát. – éreztem, hogy kezd sok lenni magamból… XD

De erre csak elkezdett nevetni. Az út 10 perces volt.

- Segítsek felvinni a csomagokat? – tette fel a kérdést, mikor megérkeztünk.

- Igen, megköszönném!

Ez a „csomagot segítek felvinni” dolog kb. úgy nézett ki, hogy az összes szatyrot ő hozta xD. Mondjuk én nem bántam. Amikor az ajtó elé értünk, hatalmas hangzavar jött a lakásból. Gyorsan kinyitottam az ajtót és bömbölt a zene. Tiszta kupi volt mindenhol. Nagy nehezen kivettem az üvöltő hifi hangjából, hogy szól a telefon, lehalkítottam a zenét, és felvettem.

- Szia! Kira vagyok! Csak azért hívlak, mert előbb tudok ma hazajönni. Úgyhogy készülődjetek, mert megyünk inni valahova!

- Oké.

- Le kell raknom, szia!

- Szia!

Teljesen lesápadtam. Pont jókor jött le Cloe és Jade.

- Mi a frászt csináltok? Azt mondtátok, hogy feldíszítek a lakást és rendet raktok. Erre még nagyobb rumli van, mint amikor elmentem! Kira most hívott, hogy előbb jön haza! Nincs feltakarítva, díszítve, és még a torta sincs kész! – bosszankodtam és számoltam a teendőket az ujjaimmal.

- Hoppá. És még ajándékunk sincs! Oké, mi elmentünk ajcsit venni! Sietünk! – azzal kiviharzottak a lakásból, kikerülve Robot, aki szerencsétlen még mindig az ajtóban állt, kezében a csomagokkal.

- Ezt nem hiszem el!!! Mindig ezt csinálják! Megint mindent nekem kell megcsinálni! Pazar… Oké… Van 3 órám, hogy megcsináljam a tortát, feltakarítsak, rendet rakjak… - szinte őrjöngtem.

- Szívesen segítek… - nyögte ki Rob. – nincs semmi dolgom.

- Komolyan? Áh, de nem várhatom el, hogy ilyenekkel foglalkozz.

- Hát, ha nem akarod… - és már fordult is ki. Én meg odaszaladtam és visszahúztam az ingénél fogva. Akkor láttam, meg hogy vigyorog.

- De akarom! – mentegetőztem és csak ott álltam, az ingét szorongatva, és gondolkoztam, mi hogy legyen. Szegény, nézett rám, hogy ez most mi. xD

- Jó. Megcsinálom a tortát én, mert nem tudom, hogy hova kell rakni… ezeket… - mutatott a szanaszéjjel dobált felsőkre, körömlakkokra, sminkekre meg minden hülyeségre.

- Rendben… hozzávalókat ebben a térségben találsz – mutattam körbe a konyha részben. Én elmentem rendet rakni. Ahogy képest, hogy mekkora rumli volt, fél óra alatt megoldottam. Feltakarítani nem takarítottam fel, csak felsöpörtem. Nem volt kosz. Aztán elővettem a lufikat meg a díszítő dolgokat és feldíszítettem a lakást nagyjából, de úgy hogy ne legyen túl csicsás. Rob közben a tortával ügyetlenkedett. Gondoltam jobb lesz, ha inkább folytatom. xD

- Ezt te csináltad? – kérdeztem meglepetten, amikor belekóstoltam a krémbe.

- Igen. Miért? – nem értette, hogy most mit akarok ezzel.

- Túl jó ahhoz… - vigyorogtam pimaszul, mire ő belenyúlt az ujjával a krémbe, és az arcomra kente. X). Én is így tettem. Mikor abbahagytuk, tiszta vaníliakrém volt mindenünk, és nevettünk.

- Veled sem főzök legközelebb – mondta úgy mint egy megsértődött kisgyerek.

- Te kezdted! És ez akkor sem változtat azon, hogy a krém, tuti nem a te műved – mosolyogtam bájosan XD.

- Elég volt! – felpattant a bárszékről, és elszaladtam előle. Egyenesen fel a szobámba, amit becsuktam. Mikor hallottam, hogy Rob már elment az ajtó elől, lesettenkedtem, de nem láttam, hogy a lépcső mellett volt, hátulról elkapott, és elkezdett forgatni.

- Nee! Tegyél le! – nevettem és közben kiabáltam… X).

- Ti meg mit csináltok? – hallottam Cloe hangját. Megfordultam és ott álltak az ajtóban, szatyrokkal a kezükben.

- Ööö… csak csináltuk a tortát… - mondtam zavartan miközben Rob letett végre. XD.

- Azt látjuk… - mondta ugyanazzal a meglepett arckifejezésével.

- Én megyek, azt hiszem nem ártana, ha lezuhanyoznék a buli előtt. – szólalt meg.

Ő is zavarban volt.

- Majd 6-ra jövök. Sziasztok – köszönt nekik, rám nézett és mosollyal az arcán ment ki a lakásból.

A sors keze

15 perc múlva meg is érkeztem. Mikor kinyitottam az ajtót, csak annyit vettem észre a hirtelen történő események alatt hogy Jade és Cloe ölelget.

- Szija! Kira elmesélte, hogy hol voltál!

- És hogy kivel. Milyen volt? – csillant fel a szeme Jadenek. Mindig érdekelték a friss hírek és pletykák. Cloe ennél nyugodtabb volt.

- Jó volt!

- Ennyi? Jó volt? – merevedett meg Jade

- Miért mit vártatok? – nevettem – Csak egy vacsora volt. Finom volt a kaja, jót beszélgettünk, nevettünk. Ennyi. Nem is hittem volna, hogy ilyen jófej! De fáradt vagyok! Majd reggel elmesélem hosszabban.

- Oké! Jó éjszakát!

Most hiper sebességgel aludtam el. Robbal álmodtam. Milyen meglepő. Reggel már csak Kira volt otthon.

- Jó hogy felébredtél, kéne a sálam!

- Máris adom. – Felmentem a szobámba és elkezdtem keresni. De sehol sem találtam. Az a baj hogy nem is emlékszem, hogy este levettem volna.

- Basszus! Az étteremben hagytam! – sopánkodtam Kirának. – rögtön elmegyek érte.

- Azt már nem várom meg. Elkésem.

Gyorsan rendbe szedtem magam és elrohantam az étterembe. Az ott álló inasnak elmondtam a problémám és készségesen mondta, hogy nyugodtan menjek be és keressem meg. Odasiettem a tegnapi asztalhoz, és görcsbe rándult a gyomrom mikor láttam, hogy nincs ott. Csalódottan kimentem az étteremből, amikor egy ismerős hang megszólalt.

- Csak nem ezt keresed? – megfordultam és Rob volt a hatalmas vigyorával, kezében a sálammal.

- De igen. Hogy került hozzád?

- Itt hagytam a kocsi kulcsom. Ma reggel vettem észre. Aztán megláttam a sálad. Gondoltam nem hagyom ott.

- Nagyon köszönöm. – mosolyogtam rá.

- Nem hittem volna, hogy valaha még találkozunk. Ha már így összehozott minket a sors, nincs kedved sétálni? Vagy van valami programod?

- Hát igazából szülinapi ajándékot kéne vennem Kirának.

- Oké! Akkor menjünk. – elindultunk.

- Hát itt lakom. Felviszem a sálat, és hozok pénzt. Mindjárt jövök. – és elindultam a lépcső felé - De fel is jöhetsz, ha gondolod. – fordultam vissza az ajtóból.

- Inkább megvárlak itt lent.

- 5 perc. – felrohantam, a sálat ledobtam, felkaptam a táskám, és már ott sem voltam.

- Itt vagyok.

- Most már tudom a címed. Szóval akkor már nem vagyok idegen? – kérdezte vigyorogva

- Nem – vigyorogtam én is.

- Akkor mi vagyok? – ettől a kérdésnél kicsit pánikba estem hogy mit mondjak.

- Még nem tudom.

- Ismerős, vagy barát?

- Barát – válaszoltam mosolyogva.

Elmentünk a plázába, nagy nehezen találtam Kirának ajándékot. Nem volt egyszerű, de Rob segített. Odaértünk a házunk elé.

- Mivel már barátok vagyunk, meghívlak Kira szülinapi bulijára. Pénteken lesz. Számíthatok rád?

- Ha nincs semmi programom, akkor igen.

- Rendben.

- De azért add meg a telefonszámod, hogy meg tudjam írni, hogy jövök e vagy sem. – beírta a számom a telefonjába és elment egy sajtótájékoztatóra. Örültem, hogy szereztem egy új barátot. Ráadásul nem is akármilyet.

- Szia! Robbal voltál? – kérdezte szórakozottan Cloe, mikor benyitottam a lakásba.

- Honnan tudtad? – kezdtem gyanakodni

- Gondoltam, hogy a tegnapi dolognak lesz folytatása – kacsintott egyet.

- Nincs semmilyen folytatása. Barátok vagyunk.

- Megőrültél? Barátok? Vele? – majdnem kiestek a szemei. – jó te tudod.

Erre kíváncsi leszek – suttogta.

Pont csörgött a telefonom.

- Igen?

- Ki az? – kérdezte Cloe halkan.

- Rob – írtam le egy papírra. Cloe keresztbe rakta a kezét, és kiült az arcára az én megmondtam arckifejezés.

- A buli miatt hívlak – folytatta a mondókáját Rob. – szerintem ráérek.

- Tényleg? Oké. Pénteken lesz. Emlékszel még hol lakom?

- Persze!

- Szóval, ha tudsz jönni, segíteni előtte, akkor szívesen várlak - nevettem

- Rendben. Akkor pénteken! Szija!

- Szia!

- Jó kis barátok vagytok. – kuncogott Cloe és elment a szobájába.

Felmentem a szobámba valami tervet készíteni, hogy mégis hogy legyen Kira szülinapi bulija. Elterveztem, hogy kidíszítjük a lakást, és tortát is sütünk. De ahogy ez lenni szokott, a tervek nem valósultak meg úgy, ahogy azt képzeltem.

A vacsora

Fekete zakó volt rajta, sötét színű nadrág és egy világos ing.

- Szia! Robert Pattinson vagyok!

- Zoé Benett. – és kezet fogtunk.

- Gyere, ülj le! – mondta miközben kihúzta nekem a széket. Ultra udvarias volt. Eddig azt hittem, hogy az ilyen pasik kihaltak.

- Elmehet – szólt erélyesen a mellettünk álldogáló inasra, aki csak állt és vigyorgott. Rob elég morcosnak tűnt. Mondjuk, nem csodálom. Biztos voltam benne hogy ezt a hüly.eséget nem ő szervezte. Egy ideig csak ültünk mindketten. A szeme nagyon szép volt. Én próbáltam más merre nézni, de vonzott az arca. . Ő is engem nézett. Elég feltűnően csinálta. Gondoltam jobb lesz, ha megszólalok, de amint nyitottam volna a szám, egy hang se jött belőle. A csendet végül ő törte meg.

- Emlékszem rád… a moziból. – mondta miközben még mindig az arcom vizsgálta.

- Ne haragudj, kicsit zavarban vagyok. – mondtam halkan.

- Ne aggódj, én is.

- Szerintem addig örülj, amíg így van.

- Miért? – kérdezte kíváncsian.

- Ha feloldódok, iszonyatosan sokat tudok beszélni… - mosolyogtam, de még mindig nem néztem rá.

- Akkor, amíg feloldódsz, kérdezhetek?

- Igen, persze…

- Miért jelentkeztél… erre az izére? – kérdezte, és közelebb hajolt.

- Őszinte leszek. A barátnőm jelentkezett a nevemben. És tegnap tudtam meg. Tudod a barátnőm kicsit dinka. Mondjuk én is az vagyok – megint mosolyogtam. Az arckifejezése komorrá vált.

- Ó! Hát akkor gondolom nem sok kedved volt eljönni. Nyugodtan mehetsz, ha gondolod. Nem szeretnék rád erőltetni semmit. – ekkor vette le először a szemét az arcomról. Elkezdte piszkálni a szalvéta szélét. Én pedig éreztem, hogy megbántottam…

- Jaj, én ezt nem azért mondtam! Eszem ágában sincs elmenni!

- Akkor jó! – és a szája szélén megjelent egy apró mosoly, amit alig láttam, mert olya gyorsan eltűnt. – tudod reménykedtem, hogy nem egy olyan lány jön, aki sikítozik össze vissza – és beletúrt a hajába, ami ezután még jobban szét ált.

- Még sikítozhatok, ha szeretnéd – mondtam halkan mosolyogva.

- Nem szükséges – vigyorodott el.

Rendeltünk italnak két kólát.

- Nahát… kóla? – kérdezte meglepetten

- Ünnepélyesen jelentem be hogy kóla, és csoki függő vagyok…

- Komolyan? Ez egy piros pont. Nemtudom te hogy vagy vele, de étteremben én soha sem tudok értelmesen enni…

- Én sem… a gyorséttermekre szavazok! Imádom a Mekit.

- Én vagyok a legnagyobb Meki imádó – mondta mosolyogva és közelebb hajolt.

- Nálam senki sem lehet nagyobb Meki imádó – én is közelebb hajoltam.

- És most tanulsz? Vagy dolgozol?

- Tanulok. Idegenforgalmi szakmenedzser leszek. – jelentettem be büszkén.

- wow… - mondta meglepetten. Közben elkezdett rezegni a mobilom. De kinyomtam.

- Kitalálom. 19 éves vagy…

- Honnan tudod?

- Mindent tudok – mondta sejtelmesen… Megint rezgett a mobilom.

- Nem haragszol, ha felveszem? A barátnőm soha sem szokott ennyiszer hívni. Lehet, hogy baj van!

- Persze, nyugodtan.

- Szia, mond! – támadtam le Cloe-t.

- Szia! Itt állunk 1 órája a házatok előtt, és nem vagytok otthon. Mi meg halálra fagyunk.

- Itt vagytok? De hát miért nem szóltatok?

- Meglepetés akart lenni!

- Jó, figyelj. Egy étteremben vagyok. A főutcán. Odaadom a kulcsot a pincérnek. Kérjétek el tőle.

- Oké! Köszi! – letette.

- Ne haragudj. – elmeséltem neki hogy mi a helyzet.

- És milyen nyelven beszéltetek?

- Magyarul. Magyarországon születtem és éltem 18 éves koromig. Suliba is oda jártam.

- Tényleg? Ez tök jó. Szép nyelv nagyon. És milyen iskolába jártál?

- Közgazdasági iskolába.

- És ott mit tanultál?

- Közgazdaságtant, marketinget, kommunikációt, árutant, gazdasági számításokat, ügyvitelt meg ilyeneket.

- Te jó ég. Akkor biztos okos vagy… - mondta hatalmasra nyitott szemeivel

- Nem kell hozzá sok ész… Most levelező tagozaton végzem az idegenforgalmi szakot.

Miközben kajáltunk (amúgy fogalmam sincs mitxD) érdeklődött a családomról, Magyarországról, suliról, barátokról. Úgy tűnt tényleg érdeklik ezek a dolgok. Ő is lelkesen mesélt Londonról, a családjáról és a színészetről. Látszott rajta hogy jól érzi magát. Aztán vicces történeteket kezdett mesélni, amik megtörténtek vele. Aztán elmeséltem neki, mikor az egész iskola előtt leestem a lépcsőn. Hangosan nevetni kezdett.

- Ne haragudj… nem akarlak kinevetni – mondta már csak mosolyogva.

- Semmi baj! Legalább nevetsz végre. – néztem a szemébe hosszan.

- Hát ez elején nem sok kedvem volt ehhez az egészhez. Gondolhatod… a menedzserem szervezte… de jól érzem magam. Veled. – az utolsó szót hangsúlyosan mondta ki. – és tényleg sokat beszélsz. De ez jó dolog. – mosolygott.

- Sohasem voltam az a csendes típus.

- Akkor milyen típus vagy? – nézett rám csillogó szemeivel.

- Nehezen maradok, csendben Imádok nevetni és beszélgetni. Megnevettetni az embereket. Táncolni, és bulizni…

- Amúgy látszik rajtad hogy az a pezsgő személyiség vagy. De kedves is vagy. És értelmes. Ami ritka együtt. Tudod a legtöbb bulis lány, akit ismerek nem kedves. És okosnak sem mondható.

- Köszönöm a rejtett bókokat. – kicsit elpirultam - Elmondjam, hogy én milyennek látlak?

- Had haljam!

- Szóval, aki megpróbálja eltakarni az igazi énjét, hogy ne tartsanak érdekesnek az emberek, mert nem szereted, ha sokan figyelnek rád. Így jelentéktelennek látszol, de üresnek érzed az életed és boldogtalan vagy. Ezt tette veled a híresség. De képtelen vagy nem színészként élni, mert az az életed.

- Ezt miből gondolod?

- Amikor a színészetről mesélsz, a szád mosolyog, de a szemed nem.

- Túl jó megfigyelő vagy… - rám villantotta fehér fogsorát.

- Igyekszem. Jesszus már ennyi az idő?

- Igen. Nekem is mennem kell lassan… Hosszú napom lesz holnap. – mondta keserűen.

Tudtam, hogy mire gondol. Fizetett és kimentünk az étterem elé.

- Hát jól éreztem magam. Köszönöm a vacsorát. – kezdtem búcsúzkodni.

- Én köszönöm, hogy eljöttél. Én is jól éreztem magam. Nagyon.

Egy ideig csak ott álltunk, de aztán megszólaltam.

- Hát akkor, szia! – és megfordultam volna mikor így szólt.

- Hazakísérlek! Késő van ahhoz, hogy egyedül kószálj…

- Csak 15 percre lakom innen. Van 2 lábam, az elvisz.

- De…

- Semmi de! Különben sem szeretem, ha idegenek megtudják a címem. - vigyorogtam

- Értem… és ha becsuknám a szemem? - erősködött

- Jó éjt! – köszöntem el vigyorogva. Megfordultam és elindultam.

- Jó éjt - suttogta az éjszakába…

Az étterem és az asztal ahol ettek:

Lelki felkészülés

Reggel hirtelen felriadtam. Vagyis dél volt. Magam sem értem, hogy miért, de sohasem szoktam délig aludni. Kikászálódtam az ágyból, tiszta kóma voltam. Lehet, hogy a túl sok alvástól. Lementem a nappaliban, de sehol senki. Csak egy cetli az asztalon, ezzel a felirattal: 2-kor jövök K. Mivel ma semmi dolgom nem volt, ráérősen elmosogattam és rendet raktam a lakásban. Hallottam, hogy fordul a kulcs a zárban. Kira volt.

- Szija! – nyögte oda.

- Szia… te meg hogy nézel ki? – az arcáról a felsőjére vándorolt a szeme, ahol egy fél méteres barna paca virított.

- Leöntöttek kávéval… - ez nem volt túl vicces, de én percekig nevettem rajta.

- Nem röhög! Együtt érez! – villantotta rám a szemét, de ez csak arra volt elég, hogy még jobban elkezdtem nevetni.

- Na, jó! Nagyon vicces vagy… csináltál ma egyáltalán valamit az alváson kívül?

- Elmosogattam és rendet raktam… - mondtam világbéke mosolyommal xD

- Amúgy meg jobban tennéd, ha inkább készülődnél. 6 óra hip-hop itt lesz…

- Miről beszélsz? – kérdeztem zavarodottan, nem emlékeztem, hogy mi dolgom van este 6 órakor.

- Hahóóó! – lengette meg a kezét előttem – föld hívja Zoé-t. Elfelejtetted a randit?

- Basszus! – csaptam a homlokomra – azt hittem, csak álmodtam!

- Hát nem! Gyerünk, menj fürödni és hajat mosni. Addig én csinálok kaját.

- Igenis anyu – ugrottam vigyáz állásba.

1 óra múlva frissen mosottan, üdén lépkedtem a konyha felé. De vizes volt a lábam, és seggre estem.

- Remélem jó lesz ez a randi izé… ha már majdnem kitörtem a lábam… hmm… de jó illata van! – mohón elkezdtem enni a tésztát, amit Kira csinált.

- Nem fogsz tudni enni este! – vette ki a kezemből a kanalat és arrébb tolt.

- Már enni sem lehet nyugodtan… - forgattam a szemeim.

Elmentem, megszárítottam a hajam, és kihúztam. A szemhéjamra festettem egy vékony tus vonalat, szempillaspirál, és kész is voltam.

- Tudod, már hogy mibe mész? – tette fel a kérdést Kira.

- Nem. De te majd segítesz – és behúztam a ruhásszekrényem elé.

- Mit szólsz ahhoz a ruhához, amit tőlem kaptál karácsonyra?

- Azt tuti nem veszem fel! Tisztára csillog, meg minden. Nem akarok túlöltözni.

- Túlöltözni? Látnád, milyen ruhákba mennek oda az emberek…

- De én nem emberek vagyok, hanem saját magam.

- Jó, akkor legyen az a barackszínű szoknya.

- Nem rossz ötlet… és felső?

- Fehér ejtett vállú?

- Persze kirakom a vállam. A végén még azt hiszi, hogy bepróbálkozok.

- Feladom! – ledobta magát az ágyra

- De ha kölcsönadod a sálad, akkor lehet róla szó!

- Oké.

Felöltöztem. Felvettem a sellő cipőm. xD (egy topán, amin csillámpor van és a fényben zölden és rózsaszínűen csillog). Bepakoltam a táskámba.

Elindultam. Az étterem 20 percnyire van tőlünk. Úgy döntöttem, kihasználom a friss levegőt és inkább sétálok. Az étterem előtt egy inas vagy mi fogadott.

- Jó estét, kisasszony! – köszöntött. Elmondtam neki a helyzetet. – fáradjon velem.

Bementünk. Még a szám is tátva maradt. Azt hittem ilyen szép éttermek csak a filmekben vannak. Odavezetett egy elkülönített asztalhoz, ahol háttal nekem egy bozontos hajú pasi ült. A szívem hevesen kezdett dobogni. Egyáltalán nem voltam az az izgulós típus, de most nagyon izgultam. A vérnyomásom a plafonon volt. Legszívesebben elfutottam volna, de már késő volt. A szívem a torkomban éreztem.
- Uram megérkezett a hölgy vendége. – szólt az inas. Te jó ég, mindenkit így felkonferálnak? A háttal ülő férfi felállt és megfordult. Ekkor szembe találtam magam Robert Pattinsonnal.

Zoé szoknyája, felsője, cipője, és sála, amit a randin viselt:

Kira drága!

~ Lányok figyelem! Vak randi az Alkonyat sztárjával! A világ egyik legdögösebb pasijával vacsorázhatsz egy elegáns étteremben, ha elküldöd a neved, és az életkorod, az alábbi telefonszámra. Jelentkezz a hét végéig, hátha le leszel a szerencsés kiválasztott. ~

- Jelentkezned kéne… - vigyorodtam el

- Dehogyis… - kuncogott.

Közben kitöltöttük a jelentkezési lapom. Otthon tuti elfelejteném.

Másnap visszavittem a lapot az üzletbe.

- Szia! Visszahoztam a lapot – hosszas tanulmányozás után így szólt

- Oké. Látom, minden rendben van. Holnap kezdhetnél is. Fél 10-re legyél itt.

- Rendben.

- Akkor holnap találkozunk.

Hát ez gyorsan ment. Ilyen könnyen munkát találni. Most vagy zseni vagyok, vagy átvertek. xD Reméltem, hogy nem az utolsó.

- Megkaptam a munkát! – újságoltam hazaérve.

- Gratulálok! Mikor kezdesz?

- Holnap 10-kor.

A holnap 10 nagyon gyorsan eljött. A boltban fel kellett vennem a bolt által forgalmazott póló egyikét, hogy ezzel is reklámozzuk. Aznap címkéztem. Nem is volt olyan rossz. De ez nem is lényeg. Hazaérve rögtön észrevettem, hogy Kirának valami baja van…

- Szija! – köszöntem rá

- Ööö… szia! – mondta zavartan.

- Mivan? Olyan furcsa vagy!

- Se-semmi… - olyan volt, mint aki benyugtatózta magát és azt sem tudja, hol van xD

- Képzeld. Ma bejött egy pasi az üzletbe. Odajött hozzám és suttogva megkérdezte, hogy itt lehet e melltartót venni. Mondom a szomszédban. Erre megfordult hirtelen és nekiment az ékszeres vitrinnek, és pont ott ütötte be. Ott jajgatott meg minden, erre… - miközben lelkesen magyaráztam, észrevettem, hogy Kira tök máshol van agyilag - Mi a franc van veled? Nem is figyelsz!

- Ajajj…

- Mivan?

- Nem merem elmondani! Meg fogsz ölni! – mondta. Ilyenkor bezzeg hangyányira összezsugorodik

- Felgyújtottad a konyhát? Vagy mi?

- …

- Mondd már! – kiáltottam rá

- Jólvan! Szóval… jelentkeztem arra a Robert Pattinsonos vak randi izére… - hadarta el.

- Hah, csak ennyi? Tökre megijesztettél. Azt hittem már valami nagyobb dolog. – sóhajtottam egy nagyot

- De téged jelentkeztettelek – mondta és összeszorította a fogát.

- Hahaha… nagyon vicces. Nem veszem be! – mondtam és elkezdtem nevetni.xD Kira csak állt, ugyanazzal az arckifejezésével, mint az előbb. Lefagyott a vigyor az arcomról.

- Ugye csak viccelsz? – kezdtem ideges lenni

- A-aaa… és mellékesen te lettél a kiválasztott.

- MICSODA? Kira ezt nem hiszem el! Te és a magánakcióid az agyamra mentek! Oké. Világos. Te jelentkeztél. Elmész te, és használhatod a nevem – mondtam fel alá járkálva. Én sem értem miért, de elkezdtem nevetni. Lehet, hogy tudtam, hogy az előbbi megnyilvánulásom elég ostoba ötlet.

- …

- Neem! Ne kezd ezt a boci szemnézést! Most nem mész vele sokra!

- Én azt hittem kedveled… - mondta

- Igen. Mint színészt. Nem, mint pasit. – ebben nem voltam olyan biztos xD

- Nem tudhatod! Lehet, hogy ő álmaid férfija – megfogta a szoknyájának a szélét és lobogtatva körbe libbent a szobában xD.

- Ezzel nem győztél meg – morogtam.

- Jajj ne csináld már! Csak egy vacsora! Los Angeles legdrágább, és legelegánsabb éttermében. – mondta ujjongva – oda egyszerűen képtelenség bejutni! Na! Légy szí! Az én kedvemért!

Elkezdte rebegtetni a szempilláját.

- Jólvan… legyen… végülis csak egy vacsora… semmi baj nem történhet! Remélem…

- Ez az!

- És mikor lesz?

- Holnap este…

- HOGY MI?

- Mi az? Programod van?

- Én azt hittem egy napnál azért több lelki felkészülésem van – hüledeztem.

- Nyugalom! Megoldjuk.

- Megyek aludni. Ez sok volt mára. – elindultam felfelé.

- Amúgy pedig hiába titkolod! – szólt vissza Kira.

- Micsodát? – mentem oda a korláthoz.

- Hogy teszik. Azt hiszed nem láttam azt a szemkontaktust a moziban?

- Ugyan! Csak egy pillantás volt! Amúgy elbambultam.

- 1 pillantás? Akkor mindenki pillantása fél percig tartana. És ilyen bambulás pedig nem létezik! – mondta azzal az én mindent jobban tudok mosolyával.

- Hagyjuk. Inkább megyek aludni. - És elfordultam a szobám felé.

Becsuktam az ajtót és bemásztam az ágyamba. Hiába voltam nagyon fáradt, nehezen aludtam el.

Az első pillantás

Visszatérve a bambulásomból, észrevettem, hogy engem néz. Gyorsan elkaptam a tekintetem. Hiszen az is kellemetlen számomra, ha egy ismeretlen ember néz. Főleg ha egy ilyen ismeretlen. Szóval gondolom észrevette, hogy nézem. De csak elbambultam. És azt is észrevehette, hogy zavarba jöttem, mert elmosolyodott. Csörgött a telefonom. Gyorsan felkaptam.

- Igen? – szóltam bele.

- Szia, Zoé! Jade vagyok!

- Szija! Mikor jöttök ki végre Cloe-val?

- Nemtudom. Még hívlak emiatt. Csak azt akartam kérdezni, hogy vagytok. És milyen a lakás?

- A lakás csodálatos. Amúgy jól vagyunk. És jó lenne, ha már ti is itt lennétek.

- Nemsokára megyünk mi is. Csak még Cloe-nak valami volt a szüleivel. Összevesztek vagy valami hasonló. Le kell tennem. Megint vita. Puszi Kirának.

- Átadom. Szia!

- Szija!

Letettük. Éreztem, hogy valaki néz. Robert volt. Egész telefonálás alatt éreztem a bőrömön a tekintetét. Elég kellemetlen volt. Eltelt 5 perc és még mindig. Aj mivan már? Van rajtam valami? Teljesen átlagos szőke hajó, zöld szemű lány vagyok. Nincs semmi érdekes rajtam. Akkor meg mi a fenét bámul? Lehet, hogy az volt érdekes hogy én nem tolakodtam az autógrammjáért. Ami furcsa, mert itt 10 az 1 négyzetcentiméterre jutó sikító lányok száma. Mindenesetre kezdtem pánikba esni. Aztán észrevettem, hogy Kira közeledik mosolyogva, egy cetlit lobogtatva a kezében.

- Gyors voltam? – kérdezte vigyorogva

- Pont nem – kezdtem nevetni – na muti! Azt hittem, legalább a teljes nevét leírja.

Majd bementünk a terembe hol az alkonyat első részét játszották. Elkezdődött a film. A kedvenc zeném van az elején. Full Moon. Még mindig imádom ezt a filmet, holott már vagy 100x láttam. Furcsa módon pedig a terem teljesen tele volt. Még sohasem ültem olyan mozi teremben, ami tele lett volna.

2 óra múlva kijöttünk a teremből. Robert még mindig osztogatta az autógrammokat, és szakadatlan mosolygott. Szegény csávót azért sajnálom. Ennyiszer leírni a nevét. Én érettségin írtam le vagy 100x., de a végén már alig lehetett kiolvasni a betűket. J Képzelem milyen gyöngybetűket kap az utolsó autógrammért harcoló rajongó. J

- Kira! Nem megyünk shoppingolni? – támadt hirtelen az ötletem

- Jól hallottam a kérdésed? – csillant fel a szeme.

- Igen, tudom, hogy utálok vásárolni, de most itt vagyunk, és túleshetnénk rajta. Szükségem van új cuccokra.

- Oké, felőlem mehetünk – látszott rajta hogy bazira örül.

Bementünk a kedvenc ruhaboltunkba. Annak ellenére, hogy nem szerettem túlzottan a vásárlást semmilyen téren, kedvenc ruhaboltom azért volt. Ebben az üzletben szeretek vásárolni. Itt mindig megtaláltam, amit kerestem. xD

Akciókból sosem volt hiány, és ez ma is így volt.

- Szerencse hogy most kaptam fizut – lelkendezett Kira

- De jó itt valakinek – motyogtam – várj csak! Mindjárt jövök!

Oda rohantam a pulthoz, és elégedetten vettem tudomásul hogy jól láttam, amit láttam.

Egy munkaerőt keresünk feliratú tábla.

- Jó napot! A hirdetésre szeretnék jelentkezni. Vagyis először érdeklődni.

- Szia! Ruhabolti kisegítőt keresünk, aki elvégzi a szokásos feladatokat. Úgy, mint kirakja az árukat, kasszázik, leltározik, címkéz. Persze ezt nem mind egy napon. A munkaidő 10-18-ig van, minden nap. Persze mindig más napokra lennél beosztva. Alapfeltétel a jó kommunikációs képesség, és az ápolt megjelenés. De úgy látom azzal nincs probléma. Rövid, vagy hosszú távra jelentkeznél?

- Hosszú… - mondtam olyan fejjel mintha ez tök evidens lenne xD

- Oké, tessék. Itt egy jelentkezési lap. Ezt töltsd ki, és hozd vissza holnapra. Aztán meglátjuk.

- Rendben. Köszönöm. Szia!

Lelkesen rohantam Kirához.

- Képzeld, lehet, hogy lesz munkám!

- Hol?

- Itt – tártam szét a karom.

- Komolyan dolgozni szeretnél? Megőrültél? – kérdezte hatalmas szemekkel

- Halálra unom magam. Mióta nincs suli, nemtudok mit kezdeni magammal. Meg hát a pénz is jól jön. Az alvásért nem fizetnek.

- Forgolódás – hívta fel a figyelmem. xD Nevetni kezdtünk. – Hát remélem, megkapod az állást. És akkor nem leszek, annyira hihetetlenül irigy mikor reggel felkelek, és tudom, hogy te sokat aludhatsz! Amúgy meg. Elég groteszk, hogy utálsz ruhákat vásárolni, és pont egy ruhaboltban kapsz munkát.

- Na, jó! Elég a fecsegésből. Inkább vásároljunk, ha már itt vagyunk.

Pontosan 2 óra múlva kijöttünk az üzletből, 3 szatyorral fejenként! xD Beültünk a mekibe. Nevettünk meg dumáltunk, mikor egy reklámra lettünk figyelmesek az egyik falra függesztett plazma Tv-n.

A költözés

- Zoé siess! Lekéssük a gépet! – figyelmeztetett Kira. (Ő a legjobb barátnőm.

Szinte mindenhova együtt megyünk. Imádjuk egymást. )

- Nyugi semmi vész, oda fogunk érni! – nyugtattam, de nem sokat segített. Az igazság az, hogy tényleg késésben voltunk. Gyorsan lerohantunk a taxihoz, ami elvitt minket a reptérig. Mikor odaértünk, szélsebesen rohantunk a gép felé.

- Mindig miattad késünk el mindenhonnan – kiabálta Kira miközben futottunk.

- Ne vészmadárkodj már! Inkább fuss gyorsabban – kiabáltam neki vissza.

10 perc múlva már a New York-i gépen ültünk.

- Huh – dobta le magát a mellettem lévő ülésre.

- Látod? Én mondtam, hogy elérjük – reagáltam halál nyugodtan, mosolyogva.

- Kérjük, kapcsolják be a biztonsági öveiket – hallottuk a légi kísérő szavait.

Mivel az út elég hosszú volt, nem igazán szóltunk egymáshoz. Inkább aludtunk. Több óra múlva megérkeztünk a New York-i reptérre. Lecsaptunk egy taxira, és elautókáztunk a házhoz, ahol lakni fogunk.

- Köszönjük – adta oda Kira a pénzt, majd a kocsi elhajtott.

- Ugye tudod, hogy rendesen lehúzott minket? – kérdeztem suttogva.

- Észrevettem. Egész úton mahinálta az órát. Na de a lényeg, hogy végre itt vagyunk. Mi lesz már? Kotord elő a kulcsot! – mondta szórakozottan.

- Jah, egy pillanat… - elkezdtem kutakodni a táskámban, ami nem éppen a legkisebb darab.

- A fenének van ekkora táskád. Soha, semmit nem találsz benne. Add csak ide. – szólt és már ki is kapta a kezemből, és a tartalmát a ház előtt lévő fűre szórta.

- Mit művelsz? – kerekedtek ki a szemeim.

- Megvan! – emelte fel kezét jó magasra, felállt és nyitotta az ajtót.

- És ezekkel mi lesz? – kérdeztem hitetlenkedve a táskám tartalmára nézve.

- Te cuccaid – mondta és vigyorogva felment.

- Én is nagyon szeretlek! – kiabáltam neki. Összeszedtem a cuccokat és felrohantam a lépcsőn. Pontosan a második emeletre. Ez egy négyemeletes ház volt. Leginkább 2 szintes lakásokkal. A miénk is ilyen volt.

- Isten hozott az első közös lakásunkban – szólt Kira miközben kitárta a lakás ajtaját.

- A felső emelet az enyém – kiabáltam rá, és felszaladtam nevetve.

- Hé, ez nem ér – mondta csalódottan.

Ahogy benyitottam a szobába teljesen ledöbbentem. Tök jól nézett ki. A legnagyobb helyet a baldachinos ágy foglalta el. Vele szemben volt egy erkély is. Odaszaladtam és ledobtam magam az ágyra. Ha Kira nem szól be, tuti elaludtam volna.

- Megjöttek a csomagjaink!

Lebaktattam a bejárati ajtóhoz és ott álltak a csomagok. Biztos a taxisok felcipelték.

- Én megyek is. Kipakolok. Milyen rossz hogy neked az emeleten van a szobád. – és ravasz vigyorral elgurult a csomagjaival.

- Na, jó… - mondtam határozatlanul – csak felcipellek valahogy – néztem a bőröndre. Megfogtam a fülét, és húztam magam után a lépcsőn. Egész jól ment, amíg be nem akadt a szőnyegbe a kereke. Pont az utolsó lépcsőfoknál.

- Ne csináld! Kérlek… - jobban megrántottam, mikor hátraestem vele együtt.

- Hú! Zoé! Jólvagy? – kérdezte viszafolytott nevetéssel.

- Hogyne! – mondtam kedvetlenül a földön ülve.

- Ne segítsek?

- Megoldom. Végülis én akartam emeleti szobát – célozgattam.

- Hát igen – és elment.

Behúztam a szobába a bőröndöt, és úgy döntöttem, hogy ma tuti nem fogok kipakolni. Úgyhogy befeküdtem az ágyba, és el is aludtam.

A következő hét szinte csak pakolászással telt. Kicsit kicsinosítottuk a lakást. Kifestettük az egészet. Közben Kira talált munkát egy pubban.

- Szia! – kopogtatott az ajtón – mit csinálsz ma?

- Gondoltam nyakamba veszem a várost és keresek valami munkát.

- Az uncsi! Inkább menjünk el moziba. Tudod, van az alkonyat.

- És? – mondtam tök élettelenül

- Jesszus, mi van veled?

- Csak nagyon fáradt vagyok. – és ásítottam egy nagyot

- Miben fáradsz el? Egész nap alszol – mondta célozgatva, hogy ő dolgozó ember.

- Még mindig nem szoktam meg az időeltolódást. Olyan mintha nappal aludnék, és este lennék fent. És ha azt a forgolódást alvásnak lehet nevezni…

- Na, akkor mit szólsz a mozihoz?

- De az alkonyat egy éves. Vagy nem?

- A nagy sikerre való tekintettel újra adják a moziban. És nemsokára kijön a New Moon is.

- Oké. Akkor mozizzunk.

- De most ne rendezd el újra a ruháid, hanem induljunk el!

- Jólvan!

Fél óra múlva már a mozgólépcsőn álltunk, úton a mozi felé. A csendet egyre hangosabb tömeg hisztérikus őrjöngése törte meg.

- Jesszus! Mi ez a sok ember? Szerinted fogunk még ma jegyet kapni? Még jó hogy neten előre foglaltunk.

- Ja.

Már éppen fordultam volna, amikor megakadt a szemem valamin. Vagyis valakin.

- Azt… jól… látom? – kérdeztem artikulálva Kirát.

- Őőő, igen… - túl egyszerűen mondta

- Várjunk csak… te nem is szeretsz moziba járni!

- …

- Na, ne! Mond, hogy nem csak miatta jöttünk! Robert Pattinson? Ezt nem hiszem el! - teljesen kiakadtam. De nem tudom, hogy attól e, hogy csak egy sztár miatt rángatott el Kira otthonról, vagy, hogy Robert Pattinson 3 méterre áll tőlem… Reméltem, hogy nem az utolsó.

- Ne haragudj! De ha elmondtam volna, tuti nem jösz velem! – nézett rám a boci szemeivel, tudta, hogy azokkal mindig meg lehet fűzni.

- Látod, ebben biztos lehetsz… - forgattam a szemeim – najó! Menj és kérj autógrammot. Addig én elmegyek a jegyekért.

- Imádlak – ugrott a nyakamba.

Előrefurakodtam nagy nehezen a pénztárhoz és közöltem a mondandóm.

- Jó napot! Foglaltattam előre. – ahogy kimondtam a szavakat elkezdett nekem magyarázni.

- Kérem, álljon be a sorba. – mondta.

- Ezt az 1 kilométeres emberfalat nem lehet sornak nevezni. Nézze! Otthon felmentem a honlapra. Fél óra volt, míg kiigazodtam rajta. Megrendeltem a jegyet. Pontosan 2órára! És itt vagyok! Nem értem mi az akadálya, hogy ideadja a jegyem.

- Be kell állnia a sorba. – mondta erélyesen, de én csak erősködtem. Elég makacs tudok lenni. XD

- Ahelyett hogy itt magyarázna nekem, már rég ideadhatta volna és én már a teremben ülnék. Eddig úgy tudtam, hogy az internetes jegyfoglalás arra van, hogy az ember, tolakodás nélkül megkapja, amit akar. Ebben az esetben ez totál felesleges. Úgyhogy lenne olyan szíves és odaadná azokat a nyamvadt jegyeket? – lehet, hogy rémisztő voltam, mert a nő szó nélkül kiszolgált. Végre. Én pedig bájos mosollyal távoztam a sorból. Megálltam oldalt az egyik plakátnál. Kira még mindig sorban állt. Szinte csak csajok voltak. Milyen meglepő.

Robert Pattinson. Egyszer láttam a Harry Potter filmet, amiben ő volt Cedric. Nem igazán keltette fel az érdeklődésem azon alakítása. Még arra sem méltattam szegényt, hogy megnézzem a szereplőlistában a nevét a film végén. Nem gondoltam volna, hogy az Alkonyat után ekkora hiszti lesz körülötte. Mondjuk ott még nem volt valami szívdöglesztő pasi. Most viszont egész jól néz ki. Csak ül az asztal mögött és mosolyog zavartan. Látszik, rajta hogy még mindig nem fogta fel ezt a felhajtást, ami körülötte van. Hogy ennyien rajonganak érte. Aztán hirtelen egy kék pillantás fúródott a tekintetembe…

A ház, ahol Zoé és Kira lakik, a fürdőszoba, és Zoé szobája: