A sors keze

15 perc múlva meg is érkeztem. Mikor kinyitottam az ajtót, csak annyit vettem észre a hirtelen történő események alatt hogy Jade és Cloe ölelget.

- Szija! Kira elmesélte, hogy hol voltál!

- És hogy kivel. Milyen volt? – csillant fel a szeme Jadenek. Mindig érdekelték a friss hírek és pletykák. Cloe ennél nyugodtabb volt.

- Jó volt!

- Ennyi? Jó volt? – merevedett meg Jade

- Miért mit vártatok? – nevettem – Csak egy vacsora volt. Finom volt a kaja, jót beszélgettünk, nevettünk. Ennyi. Nem is hittem volna, hogy ilyen jófej! De fáradt vagyok! Majd reggel elmesélem hosszabban.

- Oké! Jó éjszakát!

Most hiper sebességgel aludtam el. Robbal álmodtam. Milyen meglepő. Reggel már csak Kira volt otthon.

- Jó hogy felébredtél, kéne a sálam!

- Máris adom. – Felmentem a szobámba és elkezdtem keresni. De sehol sem találtam. Az a baj hogy nem is emlékszem, hogy este levettem volna.

- Basszus! Az étteremben hagytam! – sopánkodtam Kirának. – rögtön elmegyek érte.

- Azt már nem várom meg. Elkésem.

Gyorsan rendbe szedtem magam és elrohantam az étterembe. Az ott álló inasnak elmondtam a problémám és készségesen mondta, hogy nyugodtan menjek be és keressem meg. Odasiettem a tegnapi asztalhoz, és görcsbe rándult a gyomrom mikor láttam, hogy nincs ott. Csalódottan kimentem az étteremből, amikor egy ismerős hang megszólalt.

- Csak nem ezt keresed? – megfordultam és Rob volt a hatalmas vigyorával, kezében a sálammal.

- De igen. Hogy került hozzád?

- Itt hagytam a kocsi kulcsom. Ma reggel vettem észre. Aztán megláttam a sálad. Gondoltam nem hagyom ott.

- Nagyon köszönöm. – mosolyogtam rá.

- Nem hittem volna, hogy valaha még találkozunk. Ha már így összehozott minket a sors, nincs kedved sétálni? Vagy van valami programod?

- Hát igazából szülinapi ajándékot kéne vennem Kirának.

- Oké! Akkor menjünk. – elindultunk.

- Hát itt lakom. Felviszem a sálat, és hozok pénzt. Mindjárt jövök. – és elindultam a lépcső felé - De fel is jöhetsz, ha gondolod. – fordultam vissza az ajtóból.

- Inkább megvárlak itt lent.

- 5 perc. – felrohantam, a sálat ledobtam, felkaptam a táskám, és már ott sem voltam.

- Itt vagyok.

- Most már tudom a címed. Szóval akkor már nem vagyok idegen? – kérdezte vigyorogva

- Nem – vigyorogtam én is.

- Akkor mi vagyok? – ettől a kérdésnél kicsit pánikba estem hogy mit mondjak.

- Még nem tudom.

- Ismerős, vagy barát?

- Barát – válaszoltam mosolyogva.

Elmentünk a plázába, nagy nehezen találtam Kirának ajándékot. Nem volt egyszerű, de Rob segített. Odaértünk a házunk elé.

- Mivel már barátok vagyunk, meghívlak Kira szülinapi bulijára. Pénteken lesz. Számíthatok rád?

- Ha nincs semmi programom, akkor igen.

- Rendben.

- De azért add meg a telefonszámod, hogy meg tudjam írni, hogy jövök e vagy sem. – beírta a számom a telefonjába és elment egy sajtótájékoztatóra. Örültem, hogy szereztem egy új barátot. Ráadásul nem is akármilyet.

- Szia! Robbal voltál? – kérdezte szórakozottan Cloe, mikor benyitottam a lakásba.

- Honnan tudtad? – kezdtem gyanakodni

- Gondoltam, hogy a tegnapi dolognak lesz folytatása – kacsintott egyet.

- Nincs semmilyen folytatása. Barátok vagyunk.

- Megőrültél? Barátok? Vele? – majdnem kiestek a szemei. – jó te tudod.

Erre kíváncsi leszek – suttogta.

Pont csörgött a telefonom.

- Igen?

- Ki az? – kérdezte Cloe halkan.

- Rob – írtam le egy papírra. Cloe keresztbe rakta a kezét, és kiült az arcára az én megmondtam arckifejezés.

- A buli miatt hívlak – folytatta a mondókáját Rob. – szerintem ráérek.

- Tényleg? Oké. Pénteken lesz. Emlékszel még hol lakom?

- Persze!

- Szóval, ha tudsz jönni, segíteni előtte, akkor szívesen várlak - nevettem

- Rendben. Akkor pénteken! Szija!

- Szia!

- Jó kis barátok vagytok. – kuncogott Cloe és elment a szobájába.

Felmentem a szobámba valami tervet készíteni, hogy mégis hogy legyen Kira szülinapi bulija. Elterveztem, hogy kidíszítjük a lakást, és tortát is sütünk. De ahogy ez lenni szokott, a tervek nem valósultak meg úgy, ahogy azt képzeltem.