31. fejezet:

Üdvözleeet!!

Itt a következő fejezet, remélem tetszeni fog!
(köszönöm a másik díjat is, amint lesz időm kirakom persze, de most éppen annyi időm van, hogy feltegyem a követekező részt... de pótolom! :))
_________________________________

Kijózanodva a buli után, még 1 héten keresztül emlegettük a szülinapot, hogy mennyire jó volt. Próbáltam hasznosítani mindent kacatot, amit begyűjtöttem az este folyamán. A legelső, aminek meglett a helye az a mini hajvasaló volt. Rögtön az új táskámba került. A vörös kis fehérnemű egyik fiókomba került a többi darab mellé, várva hogy használatba vegyem.

Másnap reggel lementem a konyhába, ahol Kira összeszűkült szemmel nézte a ténykedésem.

- Mi volt veled? – nyögte ki végül

- Miről beszélsz? – tudtam, hogy miről van szó, csak játszottam a hülyét, hogy ne kelljen végighallgatnom a fejmosását.

- Borzasztóan viselkedtél. Egyik percben bőgtél a másikban meg Robbal táncoltál. Mi volt ez?

- Nemtudom. Lehet, hogy a feszültség. - füllentettem

- Szerintem meg Robert. Mikor veszed már észre hogy ez több mint barátság?

- Váá, már megint ezzel jösz… - idegesen felálltam a kanapéról és a szobámba trappoltam. Én sem értem miért kaptam fel ilyen gyorsan a vizet. Pedig nem vagyok hirtelen haragú. Lehet, hogy igazuk van és ez tényleg több mint barátság, csak én nem akarom bevallani magamnak.

Nem, nem és nem! Nincs igazuk. Ez igenis barátság, csak túl sok filmet néznek. Bosszankodtam, mikor kopogtak az ajtómon.

- Bejöhetek? – dugta be Kira a fejét

- Persze. Szerinted is több? – kérdeztem tőle őszintén, amikor leült mellém az ágyra.

- Ezt csak te tudhatod… ne gondolj arra, hogy mit mondanak a lányok. Ha csak barátságnak érzed, akkor úgyis van. De ha szerinted is több, már csak egy hajszálnyival is, akkor nehezen ismerem be, hogy nekik van igazuk… De a szíved úgyis jelezni fog, ha érez valamit…

- Nemtudom… - mondtam elbizonytalanodva.

- Te melyiket szeretnéd?

- Talán az lenne az ésszerű… - de közbevágott mielőtt folytathattam volna

- A-aaa! Ebbe az észnek nincs beleszólása… Akkor úgy kérdezem, hogy a szíved melyiket szeretné? – mikor látta, hogy gondolkozok rajta, újra megszólalt. – Tudod mit? Ha lesz valami, akkor szólsz, ha akarsz…

- Rendben… - mondtam és átöleltem. Ő volt a legjobb barátnőm. Persze mind hármójukat imádtam, de őt még jobban.

Este nem tudtam aludni. Egyfolytában Rob járt a fejemben, hiába próbáltam abbahagyni, nem ment…

Másnap reggel Kira megkérdezte tőlem azt, amitől rettegtem.

- Na, döntöttél?

- Igen, és a barátságot választom – mondtam egyszerűen és otthagytam.

Egy hét telt el, hogy nem beszéltem Robbal. Sem telefonon, sem pedig személyesen. És be kell, hogy valljam, nagyon hiányzott. De még mindig nem tudtam, hogy úgy, mint barát, vagy mint pasi. Pont vége volt a műszakomnak és indultam haza. Kira és Lucas a nappaliban enyelegtek, és egy gonosz vigyort rájuk vetettem majd visszavonultam. Később bejött Kira és megkérdezte mi volt ez.

- Csak láttam, hogy milyen jól elvagy Lucassal és olyan jó neked! Irigyellek. – nyafogtam. Kár volt.

- Saját magad miatt nincs barátod – mondta Kira.

- Ezt meg hogy érted? – fordultam felé keresztbe tett kezekkel.

- Egyfolytában rinyálsz hogy neked nincs pasid, pedig lehetne, ha akarnád, és végre kinyitnád a szemed! – mordult rám Kira.

- Mivan? – ledöbbentem teljesen.

- Folyton csak panaszkodsz, és semmit sem teszel. Amikor pedig ott a lehetőség akkor meg elhúzol, és otthagyod az illetőt! Végre egyszer harcolj valamiért, ami fontos neked, és vállalj felelősséget! Úgy teszel mintha vak lennél. Pedig ő aztán egy normális pasi és teljesen odavan érted!

- Ki a francról beszélsz? – kérdeztem már én is kicsit hangosabban.

- Robról! – mondta

- Jesszus. Azt hittem ezt már megbeszéltük számtalanszor. – mondtam és véget akartam ennek vetni azzal, hogy felmegyek az emeletre, de Kira nem hagyta. Megfogta a karom és visszaültetett a kanapéra.

- Végre egyszer végig fogsz hallgatni! – emelte fel a hangját.

- Csak játszol a pasikkal! Elhiteted velük hogy fontosak neked, és amikor már végre dűlőre jutnak, hogy lépnek feléd, akkor meg kilépsz a dologból azzal az ürüggyel, hogy maradjon meg barátságnak! Így könnyű. Foglalkoznak veled, szeretnek, de nem kell felelősséget vállalnod a kapcsolatért! Akkor lépsz ki, amikor akarsz, és még csak azt sem tudják mondani, hogy zokni, mert szerinted csak barátok voltatok!

A szavai a lelkemig hatoltak, és sírva felrohantam a szobámig, és becsaptam az ajtót, majd pityeregve az ágyamra dőltem. Tudtam, hogy igaza van, mégsem akartam bevallani. Jól kibőgtem magam, amikor halk kopogást hallottam az ajtón.

- Bejöhetek? – kérdezte legjobb barátnőm. Mivel nem válaszoltam, bejött és becsukta az ajtót. Leült mellém az ágyra.

- Ne haragudj! Olyan hülye vagyok. Nem szabadna belebonyolódnom az életedbe.

Csak szeretném, ha végre boldog lennél. – mondta és megsimogatta a hajam.

- Nem. Igazad van. Minden igaz volt, amit lent mondtál. Csak félek a kapcsolatoktól. Félek, hogy beleszeretek valakibe és ő pedig kiszeret belőlem, és akkor összetöri a szívem. A vége mindig az, hogy szakítunk, és utáljuk egymást.

És pont ezt nem akarom Robbal. Őt nagyon szeretem még barátnak is. És ha elveszíteném, akkor nem élném túl.

- Igen, én ezt értem, de néha kockáztatni kell a boldogsághoz. Lehet, hogy szereted barátnak is, de szerintem sokkal boldogabb lennél, ha mint pasid állna melletted. Ha érzel iránta valamit, akkor az úgysem tud teljes értékű barátság lenni.

- És mi lesz a barátsággal? – kérdeztem kétségbe esve

- Ha jársz valakivel, az a pasid, és a legjobb barátod egyben. Ő az az ember, aki ki tudná tölteni a szíved és a lelked mélyén meghúzódó űrt. Beszéltem már vele erről. – jegyezte meg, mire majdnem leestem az ágyról.

- Micsoda? – kaptam fel a fejem.

- A lelkemre kötötte, hogy ne áruljam el. Kénytelen vagyok a nagyobb jó érdekében. De csak annyit mondok, hogy ő biztosan nem törné össze a szíved.

- De és akkor most mit csináljak? Ugorjak a nyakába és lelkizzek vele? – kérdeztem.

- Várd meg a megfelelő pillanatot, és beszélj vele.

Pont, amikor beléptem az szobámba, megcsörrent a telefonom.

- Szia! Rob vagyok!

- Szia! – a szívem megdobbant mikor meghallottam a hangját.

- Jövő hét pénteken van programod? Vagy dolgozol?

- Miért?

- Tudod mit? Inkább beszéljük meg személyesen. Hol vagy most?

- Otthon.

- Oké, 10 perc és ott vagyok. – és már le is tette.

Pontosan 10 per múlva csengettek, ő volt az. Beengedtem, majd felmásztunk a szobámba, hogy nyugodtan beszélgethessünk.

- Szóval akkor miről van szó? – kérdeztem kíváncsian, miközben töltöttem neki egy pohár kólát.

- Egy óriási szívességet szeretnék kérni… - kezdett bele. Előre féltem, hogy mi lesz az a szívesség. Amikor valaki így kezdi el a mondókáját, az tuti valami fontos dolog.

- Szóval az a helyzet, hogy jövő héten lesz egy filmpremier - folytatta

- Igen? – mindent harapófogóval kellett kiszedni belőle.

- Na, jó rátérek a lényegre. Az a helyzet hogy egyik lány ismerősöm sem ér rá, és mindenképpen vinnem kell valakit. Tehát a kérdés az, hogy nem akarsz e eljönni velem.

Te jó isten! Azt hittem rosszul hallok…

- Mi? Ez most komoly? – kérdeztem teljesen önmagamon kívül.

- Igen, tudom ez kicsit nagydolog szívességnek. De kérlek! Senki mást nem kérhetek meg, és muszáj vinnem valakit! – könyörgő szemekkel pillantott rám

- Nézz már rám! Én tök alkalmatlan vagyok erre!

- Miért lennél alkalmatlan? – nézett rám érthetetlen arccal. – Kapsz ruhát, sminkes meg fodrász megcsinál.

- Jesszus ez ilyen komoly? – kérdeztem rémült arccal.

- Hát persze.

- Kamerák meg minden?

- Igen. Szóval? Kérlek! – nézett rám azzal a kérlelő arckifejezésével. Nem tudtam ellenállni neki. Szóval igent mondtam.

- Nagyon köszönöm – a szeme csillogott…

- Nincs mit…

- Akkor jövő héten 10-re jövök. Rohannom kell… tudod… - mondta szomorú arckifejezéssel, és elviharzott. El sem hittem, hogy ez velem tényleg megtörténik. Természetesen a csajok érdeklődtek, és ez pont nem az a dolog volt, amit elhallgathattam volna előlük.

- Filmpremierre mész? Te jó ég! – az álluk kb. 3 emeletnyit esett.

- Igen. És ruhát is kapok meg sminkest, meg fodrászt… házhoz…

- Biztos tök jó lesz! – lelkendezett Cloe.

Hát én ebben nem voltam biztos, tekintve hogy ötletem sem volt, hogy most mit kezdjek az érzéseimmel. És hogy egyáltalán mit érzek.

Jövő hét péntek sajnos elég gyorsan eljött és még mindig nem jutottam dűlőre magammal…

Diamond Blogger:)

1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled: Anita17 nagyon szépen köszönöm:) Imádlak! :)
http://twilight-thefantasyland.blogspot.com/
2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).

Zazi: http://eberalom.blogspot.com/

Vivi: http://szerencsesszerencsetlensegek.blogspot.com/

Evness: http://evernessatruelove.blogspot.com/

Lana: http://www.vagyakszarnyan-fejezetek.blogspot.com/

Angyal: http://twilight-angyal.blogspot.com/

NYC_girl: http://iloveyounewyorkcity.blogspot.com/

Benina: http://alkonyzona.blogspot.com/

Edencoven: http://edencoven.blogspot.com/

Ever: http://everblogja.blogspot.com/

Candy: http://robpattinsonfiction.blogspot.com/

3. Értesíted őket az ajándékról
Pipa:)
4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.
Szeretek új dolgokat alkotni, ami talán tetszik az embereknek, talán nem, na de most maradjunk annál hogy tetszik. :) Szeretem szórakoztatni a barátaimat és azokat is akik körül vesznek, szóval az írás valódi oka, a szórakoztatás. Örülök, ha egy kicsit kibillentem az olvasóim a stresszes, néha unalmas mindennapokból, és annak még jobban örülök, hogyha egy mosolyt tudok csalni az arcukra! :P Akkor már megérte...:)

5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak

Szeretek zenét hallgatni, olvasni és mindent amihez nem kell túl sok erőfeszítés! :D Szeretem az érzést amikor csak vagyok, és semmi dolgom. Mondjuk a szabadban hülyülni, vagy elmélyülten beszélgetni a legjobb barátaimmal, zenét hallgatni, kólát inni... nagyjából ennyi! :)

Anita 17 még egyszer köszönöm! :P

30. fejezet:

Sziasztok Drágáim!

Nos, tisztában vagyok vele, hogy az utóbbi fejezet elég gyenge volt... ezt én is éreztem, és Ti is, de most kiengesztellek Titeket egy extra hosszú résszel! :P
Remélem tetszeni fog, ahogy az új háttér, és a zene is!
Remélem mindháromról véleményeztek! :P Kíváncsi vagyok hogy tetszik-e!
Akor nem is húzom az időt!
Jó olvasást!
Puuuusssziiii (L)
____________________________________

Már egy héttel a szülinapom előtt elkezdtem szervezni a bulit. Vagyis Kiráék csinálták. Megígérték, hogy nem lesz, meglepi, szóval mindenben részt vehettem. Elméletileg, na de gyakorlatilag már más kérdés volt…

Elvileg New York egyik legjobb klubjában lesz party. Nagyon sok embernek küldtek e-mailt, hogy mi hogyan lesz meg minden, direkt beleírattam a szövegbe, hogy nem kell ajándék, csak jöjjenek el. Pont a meghívottak listáját néztük, amikor megcsörrent a telefon.

- Igen? – szólt bele Kira. Hirtelen tök ideges lett és kitágult szemekkel üvöltözni kezdett a telefonba.

- De ezt nem hiszem el! Miért nem tudnak intézkedni… jó… aha… hát mondja meg maga neki… kapja be! – azzal lecsapta.

- Mi történt? - kérdeztem rémülten, lassan rám nézett, és kierőltette a száján a mondatot.

- Nem tudjuk a klubban szervezni, mert már valaki lefoglalta.

- Uhh… - mondtam és kicsit elkeseredtem.

- Nyugi, van más klub is. – mondta nyugodtan és már fel is kapta a telefont.

Egész délután telefonálgattak és a vége az lett, hogy egyik helyen sincs üres rész, ahol megünnepelhetnénk. Szóval otthoni buli lesz. Hát én ezen jól kiakadtam és a hajamat tépve rohangáltam a lakásban föl és alá. Mindegy. Jó ez is, gondoltam, csakhogy nem sok reményt fűztem e csekély örömhöz, átélve az aznapot.

Aztán a következő dolog: a meghívottak. A buli előtt 2 nappal, az emberek fele lemondta, mert, hogy nem érnek rá. Ezen is kiakadtam, de rájöttem, hogy azzal nem lesz jobb, hogyha szétzúzom a házat és magam. A lényeg hogy a számomra pár legfontosabb ember ott legyen.

A szobámban ültem és elmélkedtem a dolgokon, amikor megcsörrent a telefonom.

- Szija, Rob vagyok! – köszöntött komoly hanggal.

- Szija! Hogy vagy? – szóltam bele vidáman

- Rosszul. Mondanom kell valamit. – teljesen megrémített a komolysága, majd hangosan sóhajtott egyet.

- Bökd ki!

- El kell utaznom 1 hétre Vancouver-be. Holnap indulok, és jövő héten jövök haza. – közölte, én pedig teljesen kész lettem. Ez azt jelentette, hogy nem lesz ott a bulimon. Szuper. Egy fontos ember kilőve… máris jól kezdődik.

- Akkor a szülimre se tudsz jönni ugye? – kérdeztem szomorúan remélve, hogy azt mondja: nem megyek csak miattad, és sajnos erre nem sok esélyt láttam.

- Sajnos nem de… - folytatta, de nem figyeltem. Arra tértem vissza a jelenbe, amikor azt kérdezte, hogy haragszom e.

- Dehogy haragszom. Dolgoznod kell, megértem. – sóhajtottam, a takaróm csücskét csavargatva, a könnyeimmel küszködve.

- Biztos?

- Persze…

- Ígérem, hogy ha visszajövök, akkor csapunk egy bulit! Na, megyek szija!

- Szia – suttogtam a süket telefonba.

Kialakult a végszó: nem is otthoni buli lesz, hanem elvileg Kira egyik ismerősének tartják a buliját a Klubba ahová eredetileg akartunk menni, úgyhogy odamegyünk.

De a létszám 5-re fogyatkozott. Végül csak Cloe, Jade, Lucas, és én megyünk le. Kirát behívták dolgozni, szóval ő sem lesz ott. A 30 emberből, akinek meghívót küldtünk, egy sem lesz ott. Mindegy, túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz legyen.

Sajnos, nem vártam túl sok mindent a bulit illetően. Eredetileg le se akartam menni, de ha már szülinapom van, akkor már bulizni kell, és nem macinaciban!

Már pont elterveztem volna, hogy együtt készülünk, de ez sem úgy sült el ahogy szerettem volna.

Kira elhúzott Lucashoz, Cloe és Jade pedig olyan szinten leszarták a fejem, mintha elfelejtették volna, hogy hova megyünk ma. Ráadásul belekötöttek mindenbe, amit csináltam. Elég szarul esett.

Egyedül elkészültem. Kifestettem magam, és felöltöztem. Mondanom sem kell, hogy milyen kedvben.

Aztán lementünk a klubba, ahol Cloe és Jade jól összeveszett, és mind a négyen elviharzottak valahova. Majdnem bőgni kezdtem. Amikor már vagy 10 perce mentek el, utánuk indultam. Láttam Cloét bemenni függönnyel elkerített részbe.

Utánuk mentem, és tök sötét volt. Alig láttam valamit, majdnem hasra estem valami kábelben, szóval már majdnem kitörni készült belőlem a sírás, amikor felkapcsolódott a villany, és vagy 40 ember ott kiabálta, hogy Boldog Szülinapot Zoé! Ott volt mindenki, akit meghívtunk. Ashley, Jackson, Nikki, mindenki. Még Kristen is. Csak álltam tátott szájjal és megszólalni sem tudtam. Ment a zene, fel volt díszítve minden lufikkal, konfettivel meg csillogós lamettákkal.

Közelebb mentem, és megláttam Kirát vigyorogva közeledni. Odarohantam és megöleltem.

- Átvertetek! – mondtam felháborodva és küszködtem a könnyeimmel.

- Komolyan elhitted, hogy kihagynám a szülinapod? Egyik munka sem ér annyit! – olyan jól esett, hogy elkezdtem pityeregni, amiből bőgés lett, főleg amikor megláttam Robot. Odarohantam, a nyakába csimpaszkodtam és zokogni kezdtem.

- Jézusom, semmi baj! – csitított és simogatta a hajam.

- Olyan szemetek vagytok! – mondtam sírva, és nevetve egyszerre.

- Ezt nem lehetett kihagyni! – válaszolt Kira.

- Nézd csak! Itt vannak az ajándékaid. – mutattak vagy 20 ajándékra.

- Ne már! Megmondtam, hogy nem kérek semmit! – mondtam tiltakozva, de meg sem hallották. Nekiálltam a kicsomagoláshoz. Annyi mindent kaptam, hogy fel sem tudtam fogni. Volt ott ruha, ékszer, mobiltartó, képkeret, sőt még egy hordozható mini hajvasaló. Az utolsó ajándékot Rob-tól kaptam. Széttéptem a csomagolást, és a kedvenc Louis Vuitton táskám volt benne, amit mindig is akartam.

- ÚRISTEN! – sikítottam és a nyakába ugrottam.

- Még van benne valami! – mondta nevetve a táskára mutogatva. Kíváncsian kivettem egy kis zacskót, amiben egy vörös csipkés fehérnemű virított.

- NEEEEEEEE! – csaptam a homlokomra és elkezdtem nevetni.

- Te mondtad, hogy ilyened még nincs! – magyarázta. Hát igen. Ez ki is derült a Floridai utazás végén.

- Aztán én lássam rajtad először… - mondta vigyorogva, kacsintott egyet, majd beleszürcsölt az italába.

- Ahogy szeretnéd… - vágtam vissza kedvesen mosolyogva, majd elindultam, hogy megköszönjem az ajándékokat.

Mindenkit körbeölelgettem, majd a csajokat kézre fogva becsörtettem a táncparkettre csörögni.

- Kérsz egy táncot? – kérdezte Robtól Kristen és amikor Rob bólintott, a csaj táncolni kezdett neki. Tudtam, hogy ez egy harcos este lesz vele. De sajnos nem volt olyan könnyű ellenfél, mint amilyenre számítottam. Kezdetnek, olyan táncot nyomott Rob-nak, hogy tátott szájjal figyelte. A csaj sokszor rám nézett és elégedetten elvigyorodott. Hát, ha táncharc, akkor legyen.

Én is bedobtam a legkurvásabb táncom, Rob pedig bambán vigyorgott… pasik…

Később jött a java. Játszunk, felelsz vagy mersz-t – vetette fel az ötletet Kellan. Nem szívesen, de beleegyeztem. Körbe ültünk, és elkezdtük pörgetni az üveget. Kellan pörgetett, és Nikkinél állt meg. Az volt a feladata, hogy menjen oda egy pasihoz és csípjen bele a seggébe. Remélem nekem nem Kellan ad majd feladatot, mert akkor kimenekülök a világból.

Nos, szegény csaj pirulva, de megtette, amit a pasi egy szemöldökfelhúzással jutalmazott.

A következő áldozat Cloe volt. Neki elő kellett adnia egy túlfűtött kis színdarabot Jacksonnal.

De én sem maradtam ki a szórásból. Az enyém volt a legdurvább, és ezzel elkezdődött egymás szívatása. De nagyon brutálisan.

- Szóval a feladatod: Rob felhúzza a pólóját, te pedig végignyalod a bőrét a hasától kezdve az állkapcsáig – mondta vigyorogva Kellan. Igen, nem úsztam meg.

- Micsoda? – hüledeztem. Ezt nem csináltam volna meg, ha Robbal kettesben lettünk volna, akkor sem, nem hogy csomó ember előtt.

Rob felhúzta a pólóját, és pedig letérdeltem és kicsit pirulva, de megtettem, amit kellett.

Megéreztem a sós ízt a számban és egyre haladtam feljebb és feljebb.

Amikor kész voltam, mind a ketten paprika vörösek voltunk. Gyilkos szemekkel mondtam a megjegyzésem Kellannak:

- Ezt még visszakapod! – mire elkezdet vigyorogni.

De természetesen még egy olyan feladatot kaptam, amit nem szívesen vállaltam el.

Rob és az én övem összekapcsolták és körénk csatolták, hogy kb. 1 centi volt közöttünk, és fél óráig úgy kellett lennünk. Mivel nagyon leülni nem tudtunk, ezért én kénytelen voltam az ölébe ülni.

- Zoé, nem meredezik semmi ott alul? – kérdezte Kellan, miközben Rob ölébe nézett és megnyalta a száját. Rob felnevetett, mire én gúnyosan megszólaltam:

- Tudod mit? De nagyon merev már! Szóval alig várom, hogy kibújjunk ebből a dologból, és a vécében rávessem magam!

Amit pedig nem vártam: Rob is bekapcsolódott a szívatásba.

- Igen… én pedig meg fogom erőszakolni! – mondta kedves mosolyával mire Kellannak lefagyott az arcáról a mosoly, és mindketten nevetni kezdtünk.

Összecsaptunk a levegőben, aztán Kellan is elvigyorodott gúnyosan.

A játék is a végéhez közeledett. Én voltam az utolsó pörgető. Nagy nehezen megpörgettem az üveget ami Kellan előtt állt meg.

Diadalittasan elvigyorodtam. Tudtam, hogy jól meg fogom szívatni „szegényt”.

- Na! Szóval mi is legyen a feladatod… - Látványosan gondolkoztam.

- Nahát, már meg is van. Azt hiszem számot véve a többieknek és a nekem adott feladataid alapján nem leszek gonosz, hogy ha azt mondom, hogy a feladatod olyan durva lesz, mint a mienk.

A többiek kíváncsian várták már hogy mit találtam ki.

- Szóval, íme, a feladatod: az este további részében úgy kell viselkedned, mint egy túlfűtött buzi. A ruháid le kell venned egytől egyik mindegyiket. A boxert is.

A helyett ezt kell felvenned – mutattam egy férfi tangára – és hogy ne nézz ki túl férfiasan: Rob szépen kifest téged.

Felmutattam a kezemben lévő nesszeszert. Mindenki iszonyat nagy röhögésbe kezdett. Robnak odaadtam a sminkeket, aki elkezdte festeni Kellant. Hát mit ne mondjak érdekes lett. De annyira röhögött, hogy nem tudta még a száját se kirúzsozni.

Amikor készen volt, azt hittem belehalok a nevetése. Durván nézett ki. Azért kicsit sajnáltam.

- Na, jó legyen csak 1 óra! – enyhítettem a dolgokon, ő pedig elment a pulthoz inni.

- Kösz Zoé. Édes vagy - mondta szemrehányóan és felgurította a 2 tequilát, amit rendelt.

Később összetalálkoztam Daniellel, akiről kiderült, hogy itt DJ szóval, ha volt egy szám kívánságom, mindig rohantam elmondani neki, és rögtön teljesítette.

2 óra felé a hangulat a tetőfokára hágott, és sodródtam vele. Elkezdtem táncolni. Aztán megfordultam és ott állt Rob, a karjai közé kapott, hátradöntött és megszólalt:

- Kérhetek egy táncot a legdögösebb lánnyal? – kérdezte pimaszan vigyorogva

- Hát persze – mondtam kacéran.

Nem tudom mit műveltünk, de az nem volt tánc. Olyan szorosan voltunk egymáshoz, hogy szinte eggyé váltunk. Közben folyamatosan egymás szemét fürkésztük. Aztán lassan megcsókolta a nyakam, de nem toltam el magamtól, hanem hagytam. Nemtudom mi ütött belém. A tánc végén visszamentem a pulthoz, és iszogattam, majd körbenéztem, és a tekintetem rátévedt Robra és egy másik csajra, akik összebújva nevettek. Hisztizve kicsörtettem a mosdóba, ahol Kira utánam eredt, és maga felé fordított.

- Mivan? – kérdezte Kira

- Egy csajjal táncolt! – mondtam felháborodva

- Veled is táncolt! – emlékeztetett barátnőm

- De én nem csak egy csaj vagyok! – ripakodam rá.

- Akkor mi vagy? – kérdezte türelmetlenül, nem válaszoltam csak hallgattam. Elgondolkoztam a dolgokon, aztán összeszedtem magam és végül megszólaltam.

- Tiszta hülye vagyok! – aztán visszamentem a boxunkba…

29. fejezet:

Sziasztok Olvasóim! :P

Van egy hatalmas kérésem! Szeretnék egyéni hátteret az oldalra, de foggalmam sincs, mit hogyan. Szóval ha valaki tudna nekem segíteni azt nagyon megköszönném! Aki tud segíteni az írjon nekem e-mailt: ellesilver@hotmail.com
Előre is köszönöm!
Nos, hát meghoztam a következő fejezetet, remélem tetszeni fog. Szerintem ez most elég béna lett... de hát rátok hagyom az ítélkezést! :)
Jó olvasást!
Pusszantós Mindenkinek! (L)
________________________

A következő 1 hétben sokat lógtam Daniellel, és elég jól éreztem magam a társaságában. Sokat nevettünk. Ma is együtt voltunk, elmentünk moziba. Megnéztünk valami horror filmet, és jól éreztem magam. Ahogy hazaértem szinte rögtön csörgött a telefonom.

- Szija Rob vagyok! Csak azt akarom kérdezni, hogy holnap ráérsz délután?

- Szija! Persze… - válaszoltam vidáman.

- Elmehetnénk kajálni vagy moziba, vagy valami. Olyan régen láttalak, hogy már azt sem tudom, hogy nézel ki. – nevetés bujkált a hangjában.

- Persze, ez jó ötlet. Akkor holnap talizzunk a pláza előtt, és menjünk a kedvenc pizzázómba - mondtam.

- Rendben. Akkor holnap! Szija!

Másnap eszembe jutott a talink Robbal, úgyhogy felöltöztem és elindultam a megbeszélt hely irányába.

Megláttam a kocsiját a parkolójában szóval egyenesen oda mentem.

- Szija! – kiáltottam neki, szegény meg majdnem kiesett a kocsiból ijedtében.

- Jézus! A frászt hoztad rám – mondta, kiszállt, és bementünk a kajáldába.

- Mit eszünk? - kérdeztem

- Hát mit? Alap hogy pizzát – mondta és felnevettem. Tényleg elég sokszor eszünk pizzát.

Már éppen meséltem volna valamit Robnak amikor egy ismerős hang megszólalt mögöttem.

- Szija, jó hogy előbb jöttél – hallottam magam mögött Daniel hangját. Robra néztem, aki összeráncolta a szemöldökét.

Mind a hárman néztünk egymásra, hogy most mi van. A legnagyobb meglepetéssel Rob nézett.

- Elfelejtetted a randink? – kérdezte Daniel, mire Rob lesütötte a szemét.

- Dehogy felejtettem el… - válaszoltam.

- Akkor indulhatunk? – kérdezte. Robra néztem, aki végre újra közöttünk volt agyilag. Nem akartam szegényt ott hagyni. Ez volt életem leggázabb eseménye. Rájöttem, hogy ebből már sehogy sem jöhetek ki jól. Választanom kell közülük, és mindegy hogy kit választok, mert a másikat úgyis meg fogom bántani.

- Menj csak nyugodtan – válaszolta halkan Rob.

- De…

- Semmi baj, tényleg! – mondta és egy mosolyt erőltetett magára.

Lassan felálltam, Jack pedig belém karolt és elindultunk. Még mindig Robertet néztem, akinek a szín tiszta fájdalom tükröződött a szemében.

Előre fordultam és mentünk tovább. Újra eszembe jutott Rob arca, és egy hatalmas szúrást éreztem a mellkasomban, és ahogy távolodtunk, ez a fájdalom erősödött, majd hirtelen megtorpantam, és Jack kérdőn nézett rám.

- Ne haragudj… inkább hagyjuk – mondtam és lassan hátrafelé kezdtem lépni.

- Hogyan? – kérdezte teljesen megdöbbenve.

Gyorsan megfordultam és futni kezdtem oda, ahonnan jöttünk, hátha még ott találom Rob-t, de tévedtem. Messziről láttam, hogy az asztalnál, ahonnan eljöttem már nem ült senki.

Kétségbe esetten keresgéltem a szemeimmel Rob után, hátha meglátom valahol.

Elindultam a kijárat felé, lehet, hogy arra ment. Már majdnem tépni kezdtem a hajam, mikor megláttam. Gyorsan vigyorogva utána iramodtam, és amikor utol értem, belé karoltam. Megállt és meglepett mosollyal meredt rám. Rávigyorogtam és megszólaltam.

- Te sokkal jobb társaság vagy – mondtam, mire ő elmosolyodott.

- Hűha – csak ennyit tudott kinyögni, mert szakadtatlan vigyorgott, mint a vadalma.

Valószínűleg jól esett neki hogy őt „választottam” mert a szokásosnál is többet vigyorgott.

Otthon felhívott Ashley és közölte, hogy visszajött New York-ba és mivel nemsokára Halloween, ezért meghívott egy jelmezes bulira, ahová hozhatok bárkit. Felizzítottam a többieket, hogy ők is jöjjenek. Viszont a jelmezemmel nagy bajban voltam. Ötletem sem volt, hogy minek öltözzek. Kihagytam volna, de megtudtam, hogy ez a kötelező, szóval muszáj voltam kitalálni valamit. Jade ördögnek, Cloe hercegnőnek, Lucas supermannek, Kira tündérnek öltözött, én meg még a buli napján sem tudtam, hogy mi leszek. Aztán kitaláltam végre.

Gyorsan megvettem a kellékeket, és elkészültem. A többiek, amikor megláttak, majdnem hanyatt estek a meglepetéstől. Vámpír voltam. De nem egyszerű vámpír. A szemem feketére volt kifestve, a szám vörös rúzsos volt, a hajam-befestettem barnára hajszínezővel, és rózsaszín kontaktlencséket tettem be, és az elmaradhatatlan vámpírfog, ami csak 2 szemfogból állt, és a legdurvább hogy tudtam vele enni és beszélni is. Az öltözék pedig fekete fűzős mini ruha és harisnya, plusz magassarkú.

A buliban alig ismertek fel az emberek. Ashley pom-pom lány volt, Jackson madárijesztő, Rob pedig… na, azt nem voltam képes megállapítani egyedül. De valami király, vagy herceg féle volt.

- Úristen. De durván nézel ki! Komolyan félek tőled. Szerintem szerepelned kéne az Eclipse-ben – mondta Rob.

Viszont a legmegdöbbentőbb Kristen volt. Beállított fekete necc harisnyában, magassarkú cipőben, fehér ingben, nyakkendőben és rakott miniszoknyában. De az már mini – miniszoknya volt. Az enyém legalább a combomig ért, az övé meg alig takarta a seggét. Tátott szájjal nézte mindenki, és egy csábos mosolyt küldött Rob felé.

- Sziasztok! – mondta, és amikor rám nézett lefagyott a vigyor az arcáról.

- Jó jelmez – mondta és rendelt egy koktélt. Ránéztem Rob-ra aki még mindig engem vizsgált.

- Hát… durván nézel ki – mondta, mint aki nem is ebben a dimenzióban van.

- Ezt már mondtad – válaszoltam neki kacéran és Kristenre néztem, aki összehúzta a szemét.

- Nálam te nyertél! – és odaadta a koktélt, amit rendeltem. Később megérkezett Ty is, aki a vicc kedvéért most vámpír lett.

- Na, te vagy az én emberem – mondtam neki és mellé álltam.

Nagyon jó volt az este. Jó sokat nevettünk, meg táncoltunk. De igazából nem tomboltam úgy, mint szoktam, minden erőm a szülinapi bulimra tartogatom. A csajok megígérték, hogy semmi meglepetést nem kapok. Legalábbis nem mondják el, mert tudják, hogy gyűlölök várni rájuk.

A szülinapom november 19.-én van, és reményeim szerint emlékezetesen lépek be a második X-be.

28. fejezet:

Szijasztok Drága Olvasóim!! :P

Tudom, hogy csalódást fogok nektek okozni ezzel a résszel, de aggodalomra semmi ok! Már csak pár részt kell várni, hogy Rob és Zoé között történjenek izgalmas dolgok! :P ( a pár rész alatt nem 10 részt értek!)
Remélem ezzel nem vettem el a kedvetek az olvasástól, mert itt az új fejezet, amit nagy szeretettel tettem fel! :)
Jó olvasást!
Imádlak Titeket!
__________________________

- Mi történt? – kérdezte rémültem Jade, amikor meglátta Rob sebtapaszos arcát, mire mi zavarodottan szétrebbentünk.

- Apró probléma a klubban – mondta Rob. Én kivittem a felhasznált dolgokat a konyhába, és elraktam a helyükre.

- Remélem azért jól vagy! – erősködött Jade vigyorogva és megsimogatta az arcát.

- Megmaradok – mosolyodott el Rob is. – Hát én megyek. Köszönöm az ápolást!

Odajött, egy gyors puszit adott az arcomra, és lelépett.

- Megzavartam valamit? – érdeklődött Jade.

- Dehogyis! – válaszoltam.

- Azt hittem. Na, jó éjt!

- Neked is! – néztem utána amint becsukta maga mögött a szobájának az ajtaját.

Gyorsan megfürödtem, csináltam magamnak egy kakaót és elvonultam a szobámba.

Alig tudtam este aludni, végig a majdnem-csókunkon gondolkoztam, és rájöttem mennyire idióta vagyok. Nem akarom elrontani a barátságunkat. Egy így jó, ahogy van.

Másnap kiléptem a ruhabolti munkámból, mert már nagyon untam. Amennyire az elején jó volt, olyan rossz lett a végére. Most még jobban utálom a ruhákat.

Kira szerzett nekem állást a pub- ban ahol ő is dolgozott. Pultos és pincér leszek, ahogy ő is.

Szóval reggel bementem az új munkahelyemre dolgozni, és egyik pillanatban, amikor a csészéket törölgettem, megfordultam és a fekete hajú sráccal találtam szembe magam, aki múltkor kisegített a rekeszekkel. Őszintén szólva nagyon jól nézett ki. Fekete felzselézett haj, pimasz mosoly, kék szemek. Egy igazi isten.

- Szia! Miben segíthetek? – kérdeztem mosolyogva, miközben láthatatlanul megráztam a fejem.

- Áh, szia… igazából, most hogy így kérded, a telefonszámod kérném… - mondta ellenállhatatlan vigyorral az arcán.

- Haha, nagyon vicces… - szóltam mosolyogva.

- De tényleg… mennyibe kerülne?

- Nem eladó. Válassz valami mást – válaszoltam vigyorogva.

- Kár… és akkor mit lehet itt kapni? – kérdezte mosolyogva. Leraktam elé a menüt.

- Innen bármit…

- Hát akkor egy capuccinot kérek… - sóhajtotta

- Máris hozom…

Elkezdtem készíteni a kávét. Közben Kira folyamatosan vigyorgott.

- Gyere egy picit! – mondta és félrehúzott.

- Tessék?

- Ismered ezt a srácot? – kérdezte csípőre tett kézzel.

- Nem én!

- Csak mert totál rád van állva. Egyfolytában néz és vigyorog. Azért ha elkéri a számod, akkor add meg neki – lelkesedett.

- Dehogyis! – tiltakoztam.

- Ugyan! Nem veszthetsz semmit! – mondta és rám kacsintott, majd visszaindult az egyik asztalhoz. Én visszamentem a sráchoz, aki egyfolytában engem figyelt, és egy hatalmas vigyort kaptam tőle, amikor leraktam elé a cappucino-ját.

- Látom, munkaerőre van szükség. – mondta mosolyogva, és a szemeivel a kávégépen lévő feliratra bökött.

- Mire képesítésre van szükség, hogy az ember itt dolgozzon? - kérdezte

- Én azt nem tudom megmondani neked. Miért, talán jelentkeznél?

- Lehet…

- Mindjárt hívok valakit, aki tud erről felvilágosítást adni.

Elmentem Kiráért, aki kellő információval tudna szolgálni a srácnak. Pont a csészéket törölgettem amikor Kira odajött.

- A srác teljesen rád kattant. Kitöltötte a jelentkezési lapot, és kikötötte, hogy csak akkor hajlandó dolgozni, amikor te is bent vagy.

Kicsit kiakadtam. Nem mindennap mondanak az embernek ilyet. Rápillantottam, és mosolyogva töltötte ki a lapot. Majd amikor készen volt, odamentem hozzá hogy elvegyem.

- Készen vagy? – kérdeztem.

- Igen. – válaszolta miközben kirakott aprót a pultra. Letette elém a lapot és vigyor kíséretében elindult kifelé, de mielőtt még távozott volna visszafordult és hozzáfűzte:

- A kávé isteni volt. – mondta és kilépett a helységből.

Ahogy mentem hazafelé és elhaladtam az újságos mellett, észrevettem egy képet magamról a címlapon. Gyorsan elvettem, kifizettem, és olvasni kezdtem.

~ Robert Pattinson megvédte barátnőjét. A korábban már említett szőke hölgyet Zoé-nak hívják, és magyar származású. Éppen egy klubból jöttek ki, amikor a szemtanúk szerint a lánynak beszólt egy férfi, mire Robert rávetette magát és jól elgyepálta. Forrásaink szerint…~ bla bla bla. Jólvan, holnap már az lesz, hogy összeházasodtunk. Az első kukába kidobtam az újságot és hazamentem.

Másnap én nyitottam a kávézót. Még csak reggel 6 óra volt, és ahogy bajlódtam a zárral, valaki megbökte az oldalam. Hátranéztem és a fekete hajú srác volt.

- Hát te? – kérdeztem kicsit meglepetten.

- Itt dolgozom mától – mondta elégedetten és elmosolyodott.

Kicsit ledöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy Mr. Cyrus a kávézó tulajdonosa felveszi. Pláne hogy ilyen gyorsan. Nem néztem ki belőle, hogy ért bármihez is, amiben élelmiszer van.

Folytattam a zár kinyitását, és mikor már sikerült bejutni az ületbe, bemutatkozott.

- Daniel vagyok. – mondta és nyújtotta felém a kezét.

- Én pedig Zoé. Örvendek – mondtam, és viszonoztam a kézfogást.

- Nos, azt mondták, hogy én pincér vagyok, de azért kellett bejönnöm, hogy segítsek neked – jegyezte meg.

Tudtam, hogy ő erőszakolta ki, hogy bejöhessen reggel. Hiszen ez szinte mindig Kira feladata, tekintve hogy már fél éve dolgozik itt, és megbízható. Persze ez rólam is kiderült az utóbbi pár nap alatt.

Nos, ez a segítség kb. úgy nézett ki, hogy én takarítottam, és készítettem elő a helyet a nyitásra, Daniel pedig folyamatosan szövegelt. Nagy segítség, mit ne mondjak.

Dél körül pont a kávégépet töltöttem fel, amikor egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.

- Zoé? – hátranéztem és Rob volt, de olyan arckifejezéssel hogy azt nem tudtam mire vélni.

- Szija! – köszöntöttem teli szájas vigyorral.

- Megyek az utcán, benézek a kedvenc pub-omba és kit látok? Téged… azt hittem csak hallucinálok… - mondta mosolyogva.

- És nem örülsz, hogy mégis csak én vagyok? – húztam az agyát.

- Neked mindig örülök… - válaszolta, leült egy bárszékre és kivillantotta hófehér fogait.

- Hát akkor ennek örömére meghívlak a kedvenc kávédra. – jelentettem ki és nagy hévvel elővettem egy csészét, majd gondolkodva visszafordultam hozzá.

- Khm… mi is a kedvenc kávéd? – kérdeztem összeszorított szemekkel.

- Cappuchino… - válaszolta vigyorogva.

- Ah, tényleg. Azonnal hozom uram… - mondtam, és egy pukedli után nekiláttam.

Pár röpke pillanat alatt elkészítettem az italát és letettem elé a pultra.

- Hmmm… de finom… - nyöszörögte behunyt szemmel.

- Kicsit felturbóztam vanília sziruppal… - súgtam neki oda.

Rámvigyorgott és magába döntötte a maradékot.

- Zoé segítenél? – hallottam meg Daniel hangját.

- Hát persze… mondd!

- Elfelejtettem hogyan kell megtölteni a kávégépet… - vallotta be, erre csak felnevettem.

- Na, figyelj. Ezt itt lecsavarom… Aztán… - magyaráztam neki ott a dolgokat, és párszor Daniellel elnevettük magunkat.

Eközben Robra tévedt a tekintetem, aki összeszűkült szemekkel méregetett minket, és ha bolond lennék, akkor azt mondanám, hogy borzasztóan féltékeny feje volt. A csészéjét kezdte fixírozni. Mikor úgy tűnt, hogy Daniel végre felfogta a dolgok rendjét, visszamentem Robhoz aki alig akart rám nézni.

- Új srác? – kérdezte és a tekintetével Danielre bökött.

- Igen. De nagyon bírom… - válaszoltam.

- Hát azt látom… - jegyezte meg magának. Pechére én is hallottam, és szemöldök ráncolva ránéztem.

- Csak mondtam – szólt és elmosolyodott.

- Zoé ez nem a te gyűrűd? – kérdezte Daniel majd mikor bólintottam, vigyorogva letérdelt.

- Hozzám jössz feleségül? – mosolyogva odanyújtottam a kezem és felhúzta a gyűrűt rá. Felállt és nevetni kezdtünk.

- Na, nekem mennem kell… - vetette oda Rob, küldött egy mosolyt, és kisprintelt az ajtón.