28. fejezet:

Szijasztok Drága Olvasóim!! :P

Tudom, hogy csalódást fogok nektek okozni ezzel a résszel, de aggodalomra semmi ok! Már csak pár részt kell várni, hogy Rob és Zoé között történjenek izgalmas dolgok! :P ( a pár rész alatt nem 10 részt értek!)
Remélem ezzel nem vettem el a kedvetek az olvasástól, mert itt az új fejezet, amit nagy szeretettel tettem fel! :)
Jó olvasást!
Imádlak Titeket!
__________________________

- Mi történt? – kérdezte rémültem Jade, amikor meglátta Rob sebtapaszos arcát, mire mi zavarodottan szétrebbentünk.

- Apró probléma a klubban – mondta Rob. Én kivittem a felhasznált dolgokat a konyhába, és elraktam a helyükre.

- Remélem azért jól vagy! – erősködött Jade vigyorogva és megsimogatta az arcát.

- Megmaradok – mosolyodott el Rob is. – Hát én megyek. Köszönöm az ápolást!

Odajött, egy gyors puszit adott az arcomra, és lelépett.

- Megzavartam valamit? – érdeklődött Jade.

- Dehogyis! – válaszoltam.

- Azt hittem. Na, jó éjt!

- Neked is! – néztem utána amint becsukta maga mögött a szobájának az ajtaját.

Gyorsan megfürödtem, csináltam magamnak egy kakaót és elvonultam a szobámba.

Alig tudtam este aludni, végig a majdnem-csókunkon gondolkoztam, és rájöttem mennyire idióta vagyok. Nem akarom elrontani a barátságunkat. Egy így jó, ahogy van.

Másnap kiléptem a ruhabolti munkámból, mert már nagyon untam. Amennyire az elején jó volt, olyan rossz lett a végére. Most még jobban utálom a ruhákat.

Kira szerzett nekem állást a pub- ban ahol ő is dolgozott. Pultos és pincér leszek, ahogy ő is.

Szóval reggel bementem az új munkahelyemre dolgozni, és egyik pillanatban, amikor a csészéket törölgettem, megfordultam és a fekete hajú sráccal találtam szembe magam, aki múltkor kisegített a rekeszekkel. Őszintén szólva nagyon jól nézett ki. Fekete felzselézett haj, pimasz mosoly, kék szemek. Egy igazi isten.

- Szia! Miben segíthetek? – kérdeztem mosolyogva, miközben láthatatlanul megráztam a fejem.

- Áh, szia… igazából, most hogy így kérded, a telefonszámod kérném… - mondta ellenállhatatlan vigyorral az arcán.

- Haha, nagyon vicces… - szóltam mosolyogva.

- De tényleg… mennyibe kerülne?

- Nem eladó. Válassz valami mást – válaszoltam vigyorogva.

- Kár… és akkor mit lehet itt kapni? – kérdezte mosolyogva. Leraktam elé a menüt.

- Innen bármit…

- Hát akkor egy capuccinot kérek… - sóhajtotta

- Máris hozom…

Elkezdtem készíteni a kávét. Közben Kira folyamatosan vigyorgott.

- Gyere egy picit! – mondta és félrehúzott.

- Tessék?

- Ismered ezt a srácot? – kérdezte csípőre tett kézzel.

- Nem én!

- Csak mert totál rád van állva. Egyfolytában néz és vigyorog. Azért ha elkéri a számod, akkor add meg neki – lelkesedett.

- Dehogyis! – tiltakoztam.

- Ugyan! Nem veszthetsz semmit! – mondta és rám kacsintott, majd visszaindult az egyik asztalhoz. Én visszamentem a sráchoz, aki egyfolytában engem figyelt, és egy hatalmas vigyort kaptam tőle, amikor leraktam elé a cappucino-ját.

- Látom, munkaerőre van szükség. – mondta mosolyogva, és a szemeivel a kávégépen lévő feliratra bökött.

- Mire képesítésre van szükség, hogy az ember itt dolgozzon? - kérdezte

- Én azt nem tudom megmondani neked. Miért, talán jelentkeznél?

- Lehet…

- Mindjárt hívok valakit, aki tud erről felvilágosítást adni.

Elmentem Kiráért, aki kellő információval tudna szolgálni a srácnak. Pont a csészéket törölgettem amikor Kira odajött.

- A srác teljesen rád kattant. Kitöltötte a jelentkezési lapot, és kikötötte, hogy csak akkor hajlandó dolgozni, amikor te is bent vagy.

Kicsit kiakadtam. Nem mindennap mondanak az embernek ilyet. Rápillantottam, és mosolyogva töltötte ki a lapot. Majd amikor készen volt, odamentem hozzá hogy elvegyem.

- Készen vagy? – kérdeztem.

- Igen. – válaszolta miközben kirakott aprót a pultra. Letette elém a lapot és vigyor kíséretében elindult kifelé, de mielőtt még távozott volna visszafordult és hozzáfűzte:

- A kávé isteni volt. – mondta és kilépett a helységből.

Ahogy mentem hazafelé és elhaladtam az újságos mellett, észrevettem egy képet magamról a címlapon. Gyorsan elvettem, kifizettem, és olvasni kezdtem.

~ Robert Pattinson megvédte barátnőjét. A korábban már említett szőke hölgyet Zoé-nak hívják, és magyar származású. Éppen egy klubból jöttek ki, amikor a szemtanúk szerint a lánynak beszólt egy férfi, mire Robert rávetette magát és jól elgyepálta. Forrásaink szerint…~ bla bla bla. Jólvan, holnap már az lesz, hogy összeházasodtunk. Az első kukába kidobtam az újságot és hazamentem.

Másnap én nyitottam a kávézót. Még csak reggel 6 óra volt, és ahogy bajlódtam a zárral, valaki megbökte az oldalam. Hátranéztem és a fekete hajú srác volt.

- Hát te? – kérdeztem kicsit meglepetten.

- Itt dolgozom mától – mondta elégedetten és elmosolyodott.

Kicsit ledöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy Mr. Cyrus a kávézó tulajdonosa felveszi. Pláne hogy ilyen gyorsan. Nem néztem ki belőle, hogy ért bármihez is, amiben élelmiszer van.

Folytattam a zár kinyitását, és mikor már sikerült bejutni az ületbe, bemutatkozott.

- Daniel vagyok. – mondta és nyújtotta felém a kezét.

- Én pedig Zoé. Örvendek – mondtam, és viszonoztam a kézfogást.

- Nos, azt mondták, hogy én pincér vagyok, de azért kellett bejönnöm, hogy segítsek neked – jegyezte meg.

Tudtam, hogy ő erőszakolta ki, hogy bejöhessen reggel. Hiszen ez szinte mindig Kira feladata, tekintve hogy már fél éve dolgozik itt, és megbízható. Persze ez rólam is kiderült az utóbbi pár nap alatt.

Nos, ez a segítség kb. úgy nézett ki, hogy én takarítottam, és készítettem elő a helyet a nyitásra, Daniel pedig folyamatosan szövegelt. Nagy segítség, mit ne mondjak.

Dél körül pont a kávégépet töltöttem fel, amikor egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.

- Zoé? – hátranéztem és Rob volt, de olyan arckifejezéssel hogy azt nem tudtam mire vélni.

- Szija! – köszöntöttem teli szájas vigyorral.

- Megyek az utcán, benézek a kedvenc pub-omba és kit látok? Téged… azt hittem csak hallucinálok… - mondta mosolyogva.

- És nem örülsz, hogy mégis csak én vagyok? – húztam az agyát.

- Neked mindig örülök… - válaszolta, leült egy bárszékre és kivillantotta hófehér fogait.

- Hát akkor ennek örömére meghívlak a kedvenc kávédra. – jelentettem ki és nagy hévvel elővettem egy csészét, majd gondolkodva visszafordultam hozzá.

- Khm… mi is a kedvenc kávéd? – kérdeztem összeszorított szemekkel.

- Cappuchino… - válaszolta vigyorogva.

- Ah, tényleg. Azonnal hozom uram… - mondtam, és egy pukedli után nekiláttam.

Pár röpke pillanat alatt elkészítettem az italát és letettem elé a pultra.

- Hmmm… de finom… - nyöszörögte behunyt szemmel.

- Kicsit felturbóztam vanília sziruppal… - súgtam neki oda.

Rámvigyorgott és magába döntötte a maradékot.

- Zoé segítenél? – hallottam meg Daniel hangját.

- Hát persze… mondd!

- Elfelejtettem hogyan kell megtölteni a kávégépet… - vallotta be, erre csak felnevettem.

- Na, figyelj. Ezt itt lecsavarom… Aztán… - magyaráztam neki ott a dolgokat, és párszor Daniellel elnevettük magunkat.

Eközben Robra tévedt a tekintetem, aki összeszűkült szemekkel méregetett minket, és ha bolond lennék, akkor azt mondanám, hogy borzasztóan féltékeny feje volt. A csészéjét kezdte fixírozni. Mikor úgy tűnt, hogy Daniel végre felfogta a dolgok rendjét, visszamentem Robhoz aki alig akart rám nézni.

- Új srác? – kérdezte és a tekintetével Danielre bökött.

- Igen. De nagyon bírom… - válaszoltam.

- Hát azt látom… - jegyezte meg magának. Pechére én is hallottam, és szemöldök ráncolva ránéztem.

- Csak mondtam – szólt és elmosolyodott.

- Zoé ez nem a te gyűrűd? – kérdezte Daniel majd mikor bólintottam, vigyorogva letérdelt.

- Hozzám jössz feleségül? – mosolyogva odanyújtottam a kezem és felhúzta a gyűrűt rá. Felállt és nevetni kezdtünk.

- Na, nekem mennem kell… - vetette oda Rob, küldött egy mosolyt, és kisprintelt az ajtón.