37. fejezet:

Még 1 órán keresztül áztattuk magunkat a kádban. Rob folyamatosan beszélt, én pedig a meghitt pillanattól meghatódva, odaadóan hallgattam a monológját, miközben a kezeim, a mellkasát cirógatták. Mondatai egy monoton háttérzajjá alakultak, mialatt a gondolataim szárnyra kaptak és végiggondoltam az elmúlt pár hónapot újra, és újra. Mikor mindig arra jutottam, hogy az életem egy csoda, leállítottam az agyam kattogását, és amit ezen felül hallottam az a csend volt. Ekkor vettem észre, hogy Rob homloka ráncokba verődik, és vizslatóan pillant rám hátra, a válla fölött.

- Mi olyan fontos kisasszony, hogy abszolút nem figyelsz rám? – tudakolta bosszús tekintettel. Fel kellett volna hoznom valamit a mentségemre, de igaza volt, mert egyáltalán nem figyeltem szegényre.

- Hát semmi, csak átgondoltam az életem, és arra jutottam, hogy nagyon szeretlek, és én vagyok a legszerencsésebb a világon. Csupán ennyi… - válaszoltam vigyorogva, mire az arckifejezése ellágyult.

- Azt hiszed ezzel a kis… hízelgéssel elérheted, hogy ne haragudjak rád? Hmm? - kérdezte, és felcsillant a szeme, hogy végre megleckéztethet.

- Reméltem, hogy elnézed ezt a kis bambulást nekem. – válaszoltam angyali mosollyal az arcomon. Egy pillanatig habozott, de aztán kiszállt a kádból, magára csavart egy törülközőt és kihúzta a dugót a kádból. Furcsán méregettem a tevékenységet, aminek semmi célja nem volt.

- Döntöttem mi lesz a büntetésed… - fogalmazta meg a mondanivalóját, miközben a szemei csillogtak. Nem volt kétségem afelől, hogy valami turpisságot ötlött ki. Kíváncsian hallgattam, mit akar mondani, de e helyett csak odanyújtott nekem egy köntöst.

- Meg kell, hogy masszírozz… - jelentette ki vigyorogva, majd bement. Mosolyogva felvettem a köntöst, és utána indultam. Amikor beléptem a szobába, Rob ott terpeszkedett az ágyon, hason fekve. Mikor meghallotta, hogy már én is a szobában vagyok, vigyorogva hátrapillantott. Elmosolyodtam, és az ágyhoz mentem, majd ráültem a legformásabb testrészére, és elkezdtem a masszírozást. Sohasem tanultam, de mindenki azt mondta eddig, hogy csodás kezem van. Remélem Robnál is beválik, úgyhogy minden erőm és tudásom beleadva kezdtem masszírozni a hátát. Fél órán keresztül tömködtem, nyomogattam a hátát teljes erőből, sőt, még a körmeimmel is végigszántottam párszor a hátán, de ő csak nyögdösött, mintha legalábbis egy tollpihével cirógatnám. Lehet, hogy még azt is élvezné, ha korbáccsal csapkodnám. Meguntam egy idő után, lefordultam róla, és elterültem az ágyon. Pár másodperc kellet neki, hogy rájöjjön: ennyi volt a móka mára, de ahelyett hogy megköszönte volna, bosszús nézéssel vizslatott, miközben a kezével kitámasztotta fejét.

- Ki mondta, hogy abbahagyhatod? – kérdezte pimaszul, a szemöldököm felszaladt a homlokomra.

- Én! – jelentettem ki, majd felpattantam és visszamentem a fürdőszobába felöltözni. Arra számítottam, hogy Rob majd utánam jön, és megint késleltet, ahogy szokta, de ez most nem történt meg. Már azon törtem a fejem, hogy lehet, valami rosszat csináltam vagy mondtam, amikor a szerelmem halk horkolására lettem figyelmes. Elnevettem magam és visszaindultam a szobába, hogy megnézzem, igaz e. Igaz volt. Rob drága feküdt az ágyon törülközőben, és aludt. Elmosolyodtam, annyira édes volt, ahogy szuszogott. Leültem mellé az ágyra és néztem, ahogy emelkedik a mellkasa föl – le, és ahogy mozog a szemhéja, miközben álmodik. Kiráncigáltam alóla a pokrócot, betakartam, majd én is befeküdtem alá, és hozzábújtam. Ő automatikusan átkarolt, és a fejemhez tette a fejét.

***

Kb. egy órát aludhattam, amikor felébredtem. Rob még mindig aludt.

Gondoltam meglepem valami finom vacsival, szóval óvatosan lecsusszantam az ágyról, és lementem a konyhába.

Sorban kinyitogattam a szekrényeket, hogy milyen alkatrészeket találok. Hosszas keresgélés és nézelődés után egy egyszerű brokkolis tésztánál döntöttem. Betettem vízbe főni a tésztát, addig megpároltam a brokkolit. Lereszeltem a sajtot, hogy ne kelljen később, aztán leszűrtem a tésztát, és összekevertem a puha brokkolival. Ránéztem az órára és már fél 12 volt. Ahhoz képest, hogy nem csináltunk egész nap semmit, Rob elég szépen átalukálja a napot. Életemben nem láttam még embert ennyit aludni. Én is sokat alszok, de ez azért már túlzás. Összeszedtem magam és felmentem az emeletre, hogy felébresszem az álomszuszékot, de közben reménykedtem, hogy már fent van. Bár erre elég kevés esélyt láttam. Benyitottam, és Rob még mindig ugyanott, ugyanúgy ahogy hagytam. Pedig nekem még terveim voltak vele…

Odasettenkedtem az ágy mellé, és lassan simogatva, és szólongatva megpróbáltam felébreszteni, de semmi. Csak az különböztette meg egy hullától, hogy az ő mellkasa föl - le mozgott. Egyszerűen képtelen voltam felébreszteni. Volt egy kis remény, amikor valamit motyogott, erre felbátorodva mondtam neki, hogy kész a kaja, de ahogy visszacsukta a szemeit, se kép se hang.

Remény fosztva visszaballagtam a konyhába, ettem pár falatot, aztán betettem a hűtőbe. Visszamentem a hálóba és lefeküdtem én is aludni.

***

Reggel arra ébredtem, hogy Rob már sehol. Azonnal kipattant a szemem, és lesiettem a lépcsőn. Ahogy közelebb értem a konyhához, egyre erőteljesebb égett szagot éreztem. Kikukkantottam a lépcsőt elválasztó fal mögül és a látványtól majdnem hanyatt estem. Rob egy szál alsógatyában valami könyvet – feltételezem szakácskönyvet – bújt, és mormolta a mondatokat.

- 2 deka cukor. Oké, hol a cukor? – kérdezte, megnyalta az ujját és belenyúlt egy fehér zacskóba.

- Hmmm… cukor. 2 deka…- mormolta az orra alatt. Hát a cukor egy kicsit megszaladt. A szám elé kellett tennem a kezem, nehogy kihallatszódjon, hogy kuncogok.

- Basszus… - kiáltott fel, és lekapta a füstölgő serpenyőt a gázról. Undorodva belekotorta a tartalmát a kukába. Hát én mondom, ennél viccesebbet még sohasem láttam.

- Rendben. Újra… - szólt, és újra kezdte. Mondanom sem kell, hogy a 2 deka cukor helyett ismét egy egész zacskónyi sikerült.

Rob iszonyat édesen, de borzasztó bénán csinálta a reggelim. 10 perc után már nem bírtam tovább, és odasiettem hozzá. Átöleltem a derekát és egy csókot nyomtam a vállára.

- Már egy ideje nézlek. Nemtudom mit csinálsz, de az a vödör cukor tuti hogy sok lett. – mondtam, megfordult és egy apró csókot adott.

- Reggelit próbáltam csinálni, mert láttam, hogy tegnap este készítettél vacsit, és gondoltam megleplek valamivel…

- Hát sikerült… amúgy, tudtad, hogy rángatózik a szemed alvás közben? – felnevettem és megöleltem.

- Nem ezt még senki sem mondta… De mostmár ezt is tudom. Sajnálom, hogy elaludtam… fogalmam sincs, hogy hoztam össze.

- Nem baj. A lényeg, hogy reggelit kaptam volna.

- Pedig én tényleg próbálkoztam, látod? – kérdezte vigyorogva, és felnyitotta a kukát, ami dugig volt a palacsinták égett maradványaival.

- Már ezért jutalmat érdemelsz, hogy megpróbáltad… - suttogtam a fülébe, és egy jó hosszú csókot adtam neki. Azonnal a derekam után kapott, és magához húzott. Egyből tudtam, mire gondol. Eltoltam magam amennyire a körém tekeredő karjai engedték.

- Meg se próbáld… - szögeztem le, mire abbahagyta a nyakam csókolgatását, és rám nézett.

- Tegnap terveim voltak veled, de úgy aludtál, mintha felépítettél volna egy felhőkarcolót. – mondtam nevetve.

- De azt mondtad, hogy jutalmat kapok… - szólt durcizva.

- Már kaptál egy csókot…

- Ennyi? Ez a jutalmam, amiért itt szenvedek 2 órája? Hát ez nem szép tőled… - mondta mosolyogva. Már attól féltem rám ugrik, mikor megcsörrent a telefon.

- Ilyen könnyen nem szabadulsz… - szólt, és felvette a telefont.

- Helló…aha… micsoda? Minek? Máris? Na ne... jó… oké…felfogtam…szia. – kb. így hangzott a beszélgetés ami után elég idegesen tette le a telefont a konyhapultra.

- Ki volt az? – kérdeztem. Rám nézett, és fújtatott egyet.

- A menedzserem. Holnap már utazunk el. – válaszolta. Hisztérikusan felpattantam a bárszékről, és ahogy leértem a földre, megkövültem.

- Micsoda? Szóval akkor mehetünk haza? - kérdeztem

- Igen…- ettől a választól még az élettől is elment a kedvem. Nem hiszem el, hogy ennyire fontos ember ő. Még 2 napot sem tudunk eltölteni értelmesen. Jó, igen tudtam mire vállalkozom, de azt hittem ennél azért több időt tudunk együtt tölteni.

Kelletlenül pakoltam össze a cuccaink, miközben Rob rendbe rakta a konyhát, és a nappalit. A megpakolt cuccaink letettem a kanapéra, és nem is vettem észre, hogy Rob a hátam mögött van.

- De ugye nem haragszol? – kérdezte szomorú szemekkel.

- Dehogyis. Csak annyira jó volt it, és még maradtam volna még vagy 3 hétig…

- Én is… - válaszolta és átölelt. A kezeim a válláról a mellkasára csúsztattam, és hozzá préseltem a csípőm, miközben egy szenvedélyes csókkal perzseltem fel a vérét. Tudta, hogy mire gondolok, mert 1 perc múlva már egymás testét élvezve lihegtünk. Még utoljára kezelésbe vettük a konyha pultot.

- Látod… a konyhapult csak erre az egy dologra jó… - mondta, a vérpezsdítő negyed óra után. Leemelt a földre, visszazipzárazta a felsőm, és rámvigyorgott.

- Elégedett Mr. Pattinson? - kérdeztem

- Veled? Hát nem tudom… - húzta az agyam, mire egy aprót ütöttem a karjára.

- Dehogyisnem vagyok elégedett…– kacsintott egyet, felkapta a csomagokat és kivitte őket a csomagtartóba. 10 percen belül már hazafelé robogtunk.

Mikor megérkeztünk hozzánk, Rob segített felvinni a csomagokat, és egy utolsó, térd remegtető csókban forrtunk össze. Megígérte, hogy mindennap felhív, amíg távol van, aztán elment.