33. fejezet:

Sziasztok!!!

Örömmel vettem tudomásul, hogy tetszett Nektek az előző rész. :D Köszönöm a kommenteket meg mindent!:P
És hát itt az új fejezet, amiben betekinthettek az Rob és Zoé új, közös életébe! Remélem nem fogok csalódást okozni Nektek. :P
Jó olvasást!
Pusszantalak Titeket! :*
ui: kérek komikat!:P
_______________________________________

Mikor felébredtem, már délután 2 óra volt. Végiggondoltam az estét és megrémültem, hogy talán csak álmodtam az egészet. Viszont akkor ez volt életem legcsodálatosabb álma. Lassan megfordultam az ágy másik oldala felé, és elégedetten vettem tudomásul, hogy Rob csendben szuszog mellettem. Egy pillanatra nem tudtam mit csináljak. Azt hiszem kissé pánikba estem, hogy hogyan tovább, de minden bizonytalanságom tovaszállt, ahogy őt néztem. Mosolyogva fölé hajoltam és elkezdtem csókolgatni az arcát.

- Hmm… csak még egy kicsit – suttogta kis idő múlva.

- El fogunk késni! - nevettem

- De olyan jóó… ha minden reggel te ébresztenél, minden napom jól indulna…

- mondta vigyorogva, és rám gurult. Tekintetét mélyen a szemembe fúrta, és vizslató szempára rabul ejtett.

- Mi az? – érdeklődtem zavarodottan.

- Olyan szép vagy – végigsimította a kezét az arcomon, és megcsókolt.

- Most mi van velünk? – kérdeztem komolyan.

- Mit szeretnél?

- Téged – mondtam és megcsókoltam.

- Azt hiszem ez megoldható – majd vigyorogni kezdett. Hosszan csókolóztunk, és a mennyországban éreztem magam. Mintha rá lennék kötve egy hatalmas héliumos lufira és senki sem tudna visszatartani.

- Amikor veled vagyok, boldogabb vagyok, mint bárki más a világon.

És erre akkor figyeltem fel igazán, amikor észrevettem, hogy a munkatársad mennyit ólálkodik a közeledben. Az igazat megvallva nagyon féltékeny voltam. – mondta mosolyogva

Nevetni kezdtem. Annyira édes volt, és örültem, hogy hallgattam Kirára. Igaza volt. Rob tényleg egy eszméletlen pasi.

- Jajj de édes vagy. – megsimogattam az arcát.

- De mostmár tényleg készüljünk… - mondtam, magamra csavartam a lepedőt és kimentem a fürdőszobába hogy megfésülködjek. Sara olyan hajat csinált nekem tegnap hogy képtelenség volt kifésülni. A kefe teljesen belegubancolódott a hajamba. Mire visszamentem Rob már az ágy mellett állt nadrágban, és ingben. Ott sikítoztam meg minden, próbáltam kiszedni a kefét a hajamból, és egy hatalmas reccsenés közepette letört a fogója. Rob elkezdett röhögni.

- Fésülködni próbáltam… - magyaráztam, és rángattam a hajam, de meg se mozdult.

- Fúú! Mindjárt levágom… - mérgelődtem és már nyúltam volna az ollóért.

- Gyere ide, segítek – mondta mosolyogva, és leültetett egy székre.

- Áucs! – kiáltottam fel.

- Ha nem maradsz nyugton, nem tudom kiszedni… az olló tényleg kell. – és elkezdett vagdosni. Ebben a pillanatban megbántam, hogy rá bíztam a hajam.

- Na? – kérdeztem rémülten

- Felhívom Sarát, hogy hozzon neked egy parókát, mert kénytelen voltam hátul teljesen levágni.

- MIII? – felugrottam és a tükörhöz rohantam.

- Vicceltem! Csak ennyit vágtam le – a tenyerében 1 tincs volt, nevetett.

- Hahh… vicces…

- Visszalopózok a szobámba – mondta, odajött és heves csókot adott. – apropó. A ma esti ruhád az ágy alatt van.

És az ajtó csukódott.

Hátradőltem az ágyra, és végiggondoltam a tegnapot. Egy ideig csak feküdtem ott, és vigyorogtam, mint egy hülye. Aztán nagy nehezen rászántam magam, hogy elmenjek zuhanyozni. Megkopaszításom örömére hajat is mostam. Magamra csavartam a törülközőt, és a fejemre is raktam egyet, mint egy turbánt. Nem bírtam a kíváncsiságommal, odalibbentem az ágyhoz, és kivettem alóla a dobozt.

Egy gyönyörű fehér, és fekete ruha volt benne. Elegáns, de mégis merész. Mosolyogva letettem az ágyra, amikor kopogtak.

- Sara vagyok! – hallottam. Mivel nem akartam még egy kefét tönkretenni és teljesen kopasz lenni, bebújtam egy szekrénybe, és megvártam, amíg abbahagyja a dörömbölést. Amikor már minden jel arra utalt, hogy elment, kimásztam a szekrényből, és nyugodtan elkészültem. Belokniztam a hajam, és sminkeltem. Hallottam, ahogy az ajtó csapódik.

- Sara hívott, hogy nem nyitod ki az ajtót. – jelent meg az ajtóban Rob.

- Bocsi, pont akkor fürödtem szerintem… - füllentettem. Mondtam volna el neki az igazat?

- Látom már kész vagy. Pont időben. Indulnunk kell.

- Csak egy pillanat! Még berakom a fülbevalót – és leültem a tükrös asztalhoz. Rob mögém állt, és hátulról egy lapos bordó bársonydobozt tartott elém.

Egy nyaklánc volt benne.

- Úristen ez nagyon szép! – mondtam és végigsimítottam az ujjam rajta.

- Gyönyörű nyaklánc, a még gyönyörűbb hölgynek – átnyúlt a nyakam előtt és rám rakta.

- Mostmár mehetünk. – és belékaroltam. Leindultunk a lépcsőn, és a vörös szőnyeghez érve elénk rohantak a fotósok és elkezdtek fényképezni. Már alig láttam valamit, annyit villantak a fényképezők. A riporterek hada megpróbált választ kicsikarni a tömérdek kérdésre, amit feltettek, de Rob csak mosolyogva törte az utat egészen a bálteremig, ahol a riporterek és fotósok jelenléte már nem volt megengedett.

- Van valami fontos, amit tudnom kéne előre az estéről? – kérdeztem, mikor megálltunk az emberek között.

- Majdnem ugyanolyan lesz, mint a tegnapi… - válaszolta, majd odahúzott egy asztalhoz. Nemsokára feltűnt Ashley, és beszélgetni kezdtünk, de természetesen új szerelmemről egy szót sem mondtam. Úgyhogy minden ilyen kérdést kikerülve csevegtünk.

- Táncolunk? – kérdezte Rob fél óra múlva, és a parkettre húzott.

- Már alig várom, hogy vége legyen ennek, és megcsókolhassalak… - súgta a fülembe. Ahogy a lehelete hozzáért a nyakamhoz, kirázott a hideg

- Vagy most rögtön megteszem… - tette hozzá

- Ne csináld! Megbeszéltük, hogy úgy viselkedünk, mint a barátok…

- Ahh… tudom, de olyan nehéz megállni, hogy hozzád érjek. – végigsimított a mutatóujjával a karomon. – jó, abbahagytam… - nevet.

- Te akartad, hogy titkolózzunk! - mosolyogtam

- Csak meg szeretnélek védeni ettől a világtól. Hidd el, ha már csak ÚGY nézek rád, máris mi leszünk a holnapi újság címlapján, még ha semmi sem lenne közöttünk, akkor is.

- A mostani helyzet alapján szerintem nem sokáig tudjuk fenntartani a látszatot – vigyorogtam – meg hát az újságírók sem teljesen hülyék…

- Még ha csak egy hétre is tudlak megvédeni tőlük, már az is valami… de most ne beszéljünk erről, inkább csak táncoljunk.

Egész este egymást néztük, egy percre sem vesztettük a másikat szem elől, és a mosolygás sem maradt el. Őszintén szólva, csodálkozom, hogy nem buktunk le rögtön. Rob valami filmes producerrel beszélgetett, én pedig egy idősebb nővel, aki nagyon kedves és barátságos volt. Robbal rejtélyes módon mindig megakadt a tekintetünk egymáson, és ilyenkor ő mindig vigyorogni kezdett, én meg elpirultam. Legalábbis úgy éreztem. Minél többször váltottunk szemkontaktust, annál jobban látszott, rajta hogy már nem bírja sokáig. Izgett-mozgott, csavargatta a haját, és egyik lábáról a másikra állt.

- Gyere, lépjünk le – lopózott mögém Rob az este vége felé. – már semmi fontos nem lesz.

Beérve a szobába, rögtön megcsókolt. Az agyam leállt, nemtudtam gondolkodni, csak sodródtam az eseményekkel…

Zoé ruhája: